Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Müller Róbert: A keszthelyi Fő tér

A keszthelyi Fő tér 195 Betelepedésük bizonyítéka, hogy 1368-ban András keszthelyi plébános panasszal fordult V. Orbán pápához, hogy a ferencesek elfoglalták a Szt. Lőrinc kápolnát, és szentségeket szolgáltattak ki a népnek, kárt okozva így a plébánosnak (Mon. Rom. 199.) A kolostor és a templom évtizedekig épült. 1386-ban - ugyan ideiglenes fedéssel - már állt a szentély. Ide temették 1397-ben a Zsigmond király által kivégeztetett Lackfi Istvánt. 1400 körül készült el a hajó, amit a szentéllyel együtt boltoztak be (CSEMEGI 1941, 24-25). Ekkor készülhettek a szentélyben 1974-ben felfedezett freskók (M. ANDA 1986, 4). A templom északi oldalán pedig felépítették a kétszintes kolostort. Ez az épületegyüttes hosszú ideig a város legnagyobb építménye volt, tömege meghatározta a Fő tér külső megjelenését. A kolostor ill. a lebontott Szt. Lőrinc kápolna és közvetlen környéke feltehetően kolostorkertként foglalta el a tér délkeleti részét. A tér délnyugaton továbbra is valószínűleg a mai Kossuth-köznél ért véget. Keszthely tehát már a 14. század második felében mezővárosias jellegű település volt, de csak 1403-tól nevezik a források mezővárosnak {oppidum) (OL Dl. 200390.). 1427-ben Gersei Pethő János fiai László és Péter a rezi uradalommal együtt Keszthelyt is megkapták a királytól. A város csaknem három évszázadon át maradt a kiterjedt család birtokában, amelynek tagjai az idők folyamán megépítették saját házaikat a településen, nyilvánvalóan maradandó építőanyagból. Az írott források szerint a kastély helyén már 1421 előtt állt egy földesúri kúria, de feltételezhetjük, hogy már Lackfi István birtoklása idején állt itt egy épület. 1520-ban Pethő Antalt és Györgyöt „a keszthelyi utcában" lévő házukban támadta meg Pethő János és Ferenc (ESZES 1984, 253). Ez az épület a mai Pethővagy Goldmark-házzal lehet azonos. De tudjuk, hogy Pethő Miklós özvegye 1503-ban keszthelyi házában fogadta a fehérvári konvent embereit (TÓTH 1990, 160. 64.j.). Fia Ferenc 1513-ban a Szt. Miklós városrészben épített magának házat (KOPPÁNY PÉCZELY - SÁGI 1962, 26). Nem bizonyítható, de feltételezhető, hogy Pethő Miklós özvegye, Margit asszony háza a Fő tér délnyugati végében állt. A Fő tér és a mai Kossuth köz északi oldalán lévő telek földesúri fundus volt. Pethő László javainak 1687-es összeírásából ugyan az derül ki, hogy ő épített újonnan itt egy alápincézett kőházat, de joggal feltételezhető, hogy a város központjában lévő területen ezt megelőzően is állt már a város egyik birtokosának, talán éppen Margit asszonynak a háza. A középkori oklevelek többsége birtokadományozások, osztozkodások vagy hatalmaskodások kapcsán született. Ezért a békés építkezéseknek alig van írásos nyoma. Keszthelyen azonban nemcsak a birtokos Pethő család tagjai, de a gazdagodó mezővárosi polgárok is építhettek maguknak maradandó anyagból házat. Erre utal, hogy 1520-ban Pethő Ferenc emberei Méhes Márton jobbágyot - a mezővárosi polgárok jogilag továbbra is jobbágyok maradtak curia-jában támadták meg (OL Dl 93820-1.). Feltételezhetjük, hogy a curia kőből épített házat jelent. A törökkor előestéjén tehát a környék legnépesebb települése, Keszthely, a gyakori hatalmaskodások ellenére folyamatosan gyarapodott. A központjában lévő nagyobb térség, a mai Fő tér meghatározó szerepet játszott a település életében. Ez adott otthont az országos és helyi vásároknak, de a hétköznapokon is élénk élet lehetett itt, ahol a mezőváros polgárai találkozhattak egymással, megvitathatták közös ügyeiket. A tér arculatát a ferences kolostor és templom határozta meg, de feltételezhetjük, hogy a tér mentén más kőházak is álltak már. A 16. század közepén a török megjelenésével a város fejlődése megtorpant, és néhány évtized alatt külső képe is alapvető változáson ment át. Ez természetesen vonatkozik a Fő térre is. A környék 1532-ben szenvedett először a törököktől, amikor a török sereg nem a Duna-völgyön át, hanem a Dunántúlon keresztül vonult Bécs ostromára. Keszthelyt és a szomszédos Faludot 1548 nyarán támadta meg és égette fel a török. A ferences História Domus szerint egy török támadás, és a kolostort is elpusztító tűzvész után hagyták el a szerzetesek Keszthelyt. Helyüket 1552. június 1-je, Veszprém várának eleste után foglalták el az ifjabb Pethő János által fizetett katonák (VÉGH 2002,12-16). Ekkor csak árokkal övezték a kolostort és a templomot. Az objektum végvárrá alakítására 1566 telén, 1567 első felében, a Dél-Dunántúl legfontosabb várának, Szigetvárnak elestét követően került sor. Giulio Turco, olasz hadmérnök 1571/72-ben készített váralaprajza és egy a 17. század elején leírásra került memorialis alapján (VÉGH 2002, 62-65) viszonylag pontos képet alkothatunk arról, hogyan nézett ki a keszthelyi végvár. A Turco-féle alaprajz bizonyára torzít, hisz azon a templomot övező palánkfal alig 10 m-re húzódott a templom déli falától, így az azon kívül megásott széles árok tönkre tette volna a Szt. Lőrinc kápolna alapfalait. Az árok északi szélét a templomtól mintegy 30 m-re, 2001-ben, a II. világháborús emlékmű helyén végzett megelőző feltárás során találtuk meg. A Fő tér a várépítés következtében jelentősen beszűkült, hisz nyugatról és északról is széles árok védte. Ez utóbbi bizonyítéka, hogy a mai gimnázium építésekor az egykorú feljegyzések szerint csak 5-6 m mélységben érték el a szűztalajt (DORNYAY 1941, 28). Feltételezhető, hogy a kolostorépület keleti oldalán sem közvetlenül a falakhoz kapcsolódott az árok. Itt is lehetett egy szabad térség.