Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Szőke Béla Miklós: A határ fogalmának változásai a korai középkorban [Adatok a Kerka-vidék kora középkori településtörténetéhez]

ZALAI MÚZEUM 13 2004 Szőke Béla Miklós A határ fogalmának változásai a korai középkorban (Adatok a Kerka-vidék kora középkori településtörténetéhez) Bevezetés A Kerka völgyének az 1990-es évek közepén, második felében elvégzett igen alapos régészeti terepbejárása és szondázó ásatásai megerősítették azt a korábbi sejtésünket, hogy vidékünk a római kor vége és a korai Árpád-kor közötti időszakban (ca. Kr. u. 400-tól 1100 tájáig), több mint fél évezreden át lakatlan volt (SZŐKE 1996a). A jelenséget túlságosan egyszerű lenne azzal magyarázni, hogy a térség adottságai nem igazán jók a mezőgazdasági termeléshez, gyenge minőségű, agyagos a talaj, sok a lápos, magas vízállású terület, kiterjedtek az erdők. Hiszen mind a megelőző, római korban létesültek itt mezővárosok és villagazdaságok, mind pedig az ezt követő, középkori és kora újkori időszakban viszonylag sűrű a településhálózat, azaz a vidék - ha nem is kiemelkedően magas szinten, de tisztességesen el tudta tartani a rajta megtelepülőket. Sőt az itt áthaladó Borostyánkő út - amelynek kereskedelmi forgalma Kr.u. 70-166 között érte el csúcspontját - még növelte is jelentőségét és vonzerejét. Ez az ősi kereskedelmi út kiemelkedő szerepet játszott Pannónia meghódításában. Ennek is köszönhető, hogy a Kr. u. 2. század elején, amikor a tartományt két részre osztották, Pannónia Superior helytartója a Borostyánkő út dunai átkelőjénél fekvő Carnuntum/P

QtronçMX választotta a katonai igazgatás központjának és a tartomány székhelyének, míg a polgári igazgatási központja a szárazföldi utak egyik legfontosabb csomópontja, Savana/Szombathely lett. A 4. század elejétől, Diocletianus császár (284-305) reformjainak köszönhetően Savaria újra közigazgatási szerephez jutott, ez időtől kezdve többször még a császár is megfordult itt (WIELOWIEJSKI 1999, 135-137; MÓCSY-FITZ 1990, 189). Ám a jól kiépített és gondozott út nemcsak előnyökkel járt; háborús időkben ennek hátrányait is megismerhették a vonzáskörzetében lakók. Az északról betörő barbárok már a 160-180 közötti markomann-kvád-szarmata háborúk idején gyorsan és akadály nélkül jutottak el a Borostyánkő úton egészen Itáliáig. A fallal körülvett városok, mint Savaгш

/Szombathely vagy Scarbantia/Sopron sokáig biztonságot nyújtottak, de a kisebb települések, mint a 4. századra már csak útállomásként (mansio) működő municipium Aelium Salla/Zalalövő (REDŐ 2002), vagy a vonzáskörzetében létesült villagazdaságok, mint pl. Alsórajk (REDŐ 1995; 1996) nem tudták elkerülni, hogy a római kor végére áldozatul ne essenek a fosztogatóknak. A kereskedelem fő ütőerévé egyre inkább az Aquileia-Aquincum útvonal vált (A Borostyánkő út és az Aquileia-Aquincum út viszonyáról, jelentőségének változásairól részletesen értekezik PÓCZY 1999, 49-56). A 4. század végén, 5. század elején Alatheus és Saphrax gót-alán-hun szövetsége még csak vidékünk települési képét rajzolták át - ld. ebből az időszakból a kilimáni családi temetőt (SZŐKE 1996b, 35-45; SZŐKE 1996c, 29-59) - az őket gyors ütemben követő gót törzsek, majd Attila hunjai és a hozzájuk csatlakozott germán törzsek azonban már egész Európa politikai térképét szerkesztették át (WOLFRAM 1990

3

; BÓNA 1993). A 456 szept. 7.-én bekövetkezett földrengés nemcsak Savaria épületeit (TÓTH 1999, 62-81), de képletesen az egész tartományt romba döntötte - a tartomány végleg elveszett a birodalom számára, a polgári lakosság maradéka a belsőbb tartományokba, biztonságosabb tájakra, az Alpok és a Karszt hegyei közé menekült, s Karintiában és Krajnában, a Steyer- és a Júliai-Alpokban hozott létre nehezen megközelíthető, jól védett magaslati településeket. Az ott megtelepült késő antik romani népesség sikerrel őrizte meg késő antik-keresztény műveltsége maradványait, amit egyházi építészeti emlékek sora bizonyít (PETRU - ULBERT 1975;