Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kerecsényi Edit: Négy nemzedék tárgyi emlékei egy hetési házban

Négy nemzedék tárgyi emlékei egy hetési házban 287 ügyes, Krizsanics nevű parasztasztalossal Dancsék is csináltattak néhány bútordarabot: új divatú támláspadot, egy újabb szekrényt, esztergályozott kendő- és függönytartókat, (8-9. kép) falitükröt, képkereteket. Az egyik széles, rekeszekre tagolt keretbe a családi fotográfiák, esküvői képek kerültek. Átvitték az új ház szobájába a nagyanya tulipánosládáját és a lógós petróleumlámpát is, mely a villany bevezetéséig, 1968-ig szolgáltatta esténként a világosságot. Igaz, a helye megváltozott, míg korábban a sarokpad szögletében álló asztal felett függött, az új házban a szoba közepén akasztották a mennyezetre, az akkor már ott elhelyezett, székekkel körülvett asztal fölé. Átvitték az új házba a szép, régi, üvegre festett szentképek többségét is. Ám ezek, sajnos, lassan eltünedeztek, mert a külföldön vendégmunkásként dolgozó s időnként hazalátogató, élelmes ismerősök és rokonok színes, papírnyomat szentképekre cserélték őket, míg a régi, némileg már kopott üvegképeket - nyilván jó pénzért - eladták a néprajzi értékekre éhes német vagy osztrák műkereskedőknek. József édesanyja egyik-másik vásárban akkor már különféle gyári vagy kisipari, zománcos és horganyzott háztartási ill. konyhai eszközöket is vásárolt: krumplinyomót, tésztareszelőt, bögréket, süteményszaggatókat. Az utóbbiakkal finom ammóniás pogácsát és mézest sütött az egyes ünnepekre csaknem haláláig. A szennyes vászonruhát még 1942 körül is párlósajtárban tisztította forró hamulúggal, majd a patakon mosólapickával ütögetve öblítette tisztára. A megszáradt vászonfélét pedig mángorlódeszkával és sodrófával puhította kb. az 1950-es évekig. A dergálu elhasznált volta arra utal, hogy azt még a nagyapa készíthette. Büszke volt az új házra, és igyekezett szépítgetni. A padlóra rongyszőnyegeket szőtt, új függönyöket varrt. Sorra szőtte az új divatú, kockás abroszokat, asztalruhákat, kenyérruhákat... Az utolsó vég vászonba - annak is a végére - ceruzával ráírta: 9 nov. hó 1947. ...A kendő hosszú rojtja eldolgozatlan marad. A női nemzedékek szőttesei tehát szintén megtalálhatók a hagyatékban. (24-29. kép) Az anya emlékét sok szőttes (KERECSÉNYI 1994, 49-57, KERECSÉNYI 1999, 61-73, KERECSÉNYI 2002.) kézimunka, testiruha és számos apróság is őrzi. Köztük az első, halva született gyermek számára 1912-ben varrott csipkés, újdivatú hosszú pólya azaz gyerekvankus, valamint a keresztelü teritü, melyeket a másfél év múltán született József részére vehettek csak használatba. E garnitúrát - és a sokáig őrzött többi, jó állapotban megmaradt csecsemőruhát - az anya később ismételten kölcsönadta komáinak, keresztgyermekeinek és rokonainak. így elhasználódtak. Danes Mihályné sokat és szívesen kézimunkázott. A dobronaki iskolában ugyanis megtanították a kislányokat a keresztszemes hímzésre és horgolásra, de sokat tanult Matilda nővérétől is. Amikor férjhez ment, igyekezett kézimunkáival anyósa elismerését is kiérdemelni. Többször emlegette menyének, hogy ő szőtte és varrta azt a széles, keresztszemes disztörülközüt, mely a Krizsanics-féle szép kendőtartó dísze lett. Horgolásait ma is emlékként őrzik, egy váza alá való kis terítőt azonban - ami addig az asztal közepén díszlett a múzeum is kapott. A rokoni kapcsolatokat mindig gondosan ápolta. Keresztgyerekeivel, komáival haláláig tartotta a kapcsolatot. Egyiktől, az 1926-ban Braziliába kivándorolt Németh Annustól és férjétől került a házba az a kivándorlásra buzdító Kalendar 1926. (30. kép), mely ma a lendvai múzeum becses dokumentuma. Hogy mi lett a családdal, sajnos, nem tudják, mert levél soha nem érkezett tőlük. E közkézen forgó reklám vagy egy hasonló szintén a nagyvilágba csábította a göntérházi rokont, a 17 éves, félárva Danes Ádámot. Ő Rio de Janeiroba vándorolt. Idővel elvégezte az egyetemet és képzett, jól kereső fotográfus lett. Ha ideje engedte, családjának is beszámolt sorsukról. 1959-ben megnősült, esküvőjükről dedikált képet küldött emlékül rokonainak. 1991-ben - még mindig Rióban kelt levelében - megírta, hogy Hilton fia már fogorvos, öccse a 29 éves Lajos ugyancsak orvos. Jól keresnek mindnyájan. Levele végén aggódva kérdezi Mariska unokanővérét, miként megy a soruk. írja meg, ha lehet, ha szabad... (31. kép) (KERECSÉNYI 1994, 97, KERECSÉNYI 1998, 239-248) Egy másik keresztgyerek, a kebelei Sabján Jenő fazekas, ha tehenes szekerén vásározni vagy faluzni ment, évtizedeken át mindig meglátogatta őket: beszélgettek kicsit, majd búcsúzáskor ajándékként ott hagyott néhány cserépedényt. (33-35. kép) A házban talált, mintegy 40 különféle kerámiát vagy ő vagy apósa, a fekete korsós Berdin József fazekas készítette 1910-50 között. (36. kép.) (KERECSÉNYI 1976, 79-89 KERECSÉNYI 1990, 35-39 KERECSÉNYI 1991, 130-163 KRESZ, 1960, 297-379) Az efféle kapcsolatok társadalmi súlyát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy amikor 1988-ban Danes Margittal, az unokával meglátogattam a már özvegy, öreg Berdinnét, rokoni szívélyességgel fogadott bennünket, utasítva menyét, hogy kávéval vagy röviditattal és süteménnyel kínáljon meg bennünket. Közben hosszasan érdeklődött a családtagok hogyléte felől. Egy másik keresztfiától, Puhán Ferkótól esztergályozott sótartót, tojástartókat és más apróságokat kapott látogatásai alkalmával, melyeket természetesen illő módon viszonzott. A hetési nép, így a Danes család tagjai is, mélyen vallásosak voltak. Évente több búcsúra is elmentek hol gyalog, hol kocsin vagy vonaton. így Lendvára, Turnis-