Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)
Németh József: Hoffmann Mór
Hoffmann Mór 259 A nagykanizsai Munka szabadkőműves páholy megalakítását 1889. őszén kezdeményezte a Kellé szabadkőműves kör 10 tagja. A Kör 1878 óta jótékonysági egyesületként működött, a más városokban, különböző páholyokba felvett személyek szervezete volt. A tényleges megalakulás időpont: 1890. január 5. Az alakulást rögzítő jegyzőkönyv tartalmazza a tagok névsorát: a 10 alapítón kívül köztük találjuk Sártory Oszkár és Hoffmann Mór nevét is. Mivel ugyanekkor még négy új tagot is felvettek, bizonyos, hogy Hoffmann már korábban is szabadkőműves volt, s most nem be-, hanem csak átlépett az új páholyba. Ezt látszik erősíteni, hogy a március 30-i közgyűlésen, amikor a vezető tisztségviselőket megválasztották, Hoffmannra a páholy szónoki tisztségét bízták, később tiszteletbeli főmestere lett. A páholy hathatós szociális, műve-lődési tevékenységet fejtett ki, Hoffmann főleg utóbbiban jeleskedett. Az irodalmi bizottság elnöke volt, maga is több előadást tartott. (Mi teszi lehetetlenné a szabadkőműves erények föltétlen gyakorlását? Ka-zinczy és Lessing, Megemlékezés Zola haláláról stb.) (NÉMETH L. 242-243, 251,257.) Még középiskolás, amikor első írásai megjelentek a Vahot Imre által szerkesztett Napkeletben és Bulyovszky Gyula Nefelejts című szépirodalmi, művészeti és divatlapjában. Érdeklődését jelzi, hogy első zsengéit a Petőfi-kortársak szerkesztette lapnak küldte el. A Napkelet 1857-1862 között jelent meg, 1861-ben szünetelt. Szépirodalmi rovatának ismertebb szerzői Csapó Kálmán, Lisznyai Kálmán, Szelestey László, Thaly Kálmán voltak, valamint a Petőfi-epigonok ma már nem emlegetett népes csapata. A Nefelejts 18591875 között változatosabb, modernebb hangvételre törekvő lap volt, többek között a Hoffmannal egyidős Kiss József, Szana Tamás műveit is közölte. (UMIL) Hoffmann nem volt igazán költői alkat, nem csoda, hogy később felhagyott a költészettel, noha Kanizsára még vers-gyűjteménnyel érkezett: 1868-ban itt jelent meg Jerichói rózsák című kötete, melynek második kiadása ugyanitt 1881-ben hagyta el a nyomdát. A benne közölt alkotások a mai olvasó számára már nem jelentenek esztétikai élményt, de megjelenésük idején nagyon időszerűnek számítottak. Ugyanebben az esztendőben vehette kézbe az olvasó Kis József Zsidó dalok című művét, melyet Komlós Aladár nevezetes határkőnek tart, szerinte a magyar zsidóság betoppanását jelzi a magyar lírai költészetbe, és a magyar zsidóság történelmi fordulatának dokumentumaként tartja számon: Magyarország ege alatt Láttam meg a napsugarat: Itt születtem, - itten élek, Itt haljak meg csendesen, Feltámadást is remélek, Ámde az is itt legyen így Kis József. E sorba illeszkedik Hoffmann, aki elsőként énekelte meg a zsidóság ünnepnapjait. Egy későbbi versében, a Magyar zsidóban 1886-ban: Magyar vagyok, bár zsidó a hitem, Munkálni vágyom én a hon javát, Nem tántorít el attól senki sem, Sem irigy ellen, sem álnok barát. Én életem a honnak szentelem, Követve szent hitem örök tanát. Biztos kalauz a béke idején, Tűzoszlop a búbánat éjjelén. Az idézett részlet alig hordoz esztétikai értéket. Erre is érvényes Komlós ítélete, melyet a kor hasonló zsidó poétáiról, az ünnepi áhítat költőiről (Heves Kornélról, Kisteleki Edéről, Gerő Attiláról, Roboz Andorról, Makai Emilről, Kis Arnoldról stb.) megfogalmaz: „S bizony a vallásos líra nem tartozik a magyar zsidó költészet erős oldalai közé. Minden rokonszenvünk a művelőié, de el kell ismernünk, hogy e versekben eredetiség, friss és erős érzés, a nyelv és képzelet hatalma ritkán ragad meg bennünket." (KOMLÓS II. 126-142.) Mégis fontosak e versek, mint a kor dokumentumai, melyek a kanizsai zsidó polgárok magyarrá válásának folyamatáról is tanúskodnak. Hoffmann hangkereső költészete is része volt annak a költői áramlatnak, melynek során majd a gyermekek és az unokák nemzedéke a hazaszeretet olyan rangos vallomásait írja meg, mint Füst Milán: A magyarokhoz, vagy Radnóti Miklós: Nem tudhatom. Hoffmann később is írt egy-egy verset, ezek nagyobb része azonban nem belső ösztönzésből, inkább az alkalom csábításából esetleg felkérésből született. Feltehetően szerkesztői valós vagy vélt kötelességből írta Az elmúlt évhez című, a Zalamegye 1877. január 3-i számában megjelent költeményét. Ugyanez a lap közölte 1879. április 23-án A felséges királyi pár ezüstmennyegzőjére című rímes köszöntőjét. 1882-ben Tapolcán a Batsányi János emlékszobor javára rendezett színielőadás alkalmából felolvasták Batsányi János emlékezete című versét, amely ugyancsak a Zalamegye 1882. január 4-i számában volt olvasható. 1874-ben regényírással is megpróbálkozott, Tóváry Jenő álnéven adta ki Egy úri kastély titkai című négykötetes művét két részben. Noha különösebb visszhangot nem keltett, olcsó kiadása 1890-ben újra a közönség kezébe került. Fennmaradt egy verses egyfelvonásos színműve is: Hogyan lehet az ember classikus íróvá címmel. Műfaját így jelölte meg: dramatizált humoreszk. A szerző olvasta fel a Nagykanizsai