Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kunics Zsuzsa: Köz- és magánépítkezések, városfejlődés Nagykanizsán a dualizmus időszakában

ZALAI MÚZEUM 12 2003 Kunics Zsuzsa Köz- és magánépítkezések, városfejlődés Nagykanizsán a dualizmus időszakában

1 A kedvező közlekedés-földrajzi helyzetben lévő városban vásártartó jogának köszönhetően már a 18. század végétől igen élénk üzleti élet folyt. Vályi András 1799-ben megjelent „Magyar országnak leírása" című művében feljegyzi, hogy hasznos, népes és „e vidéken leghíresebb" vásárai vannak, lakóinak „jó módjuk van" (VÁLYI 1799, 275-279). Kereskedelmi központtá vált, gabonagyűjtő hely volt Stájerország, Horvátország és Trieszt felé. Néhány évvel később, 1815-ben született írásában Nagykanizsa „fontosságát", „fő központi piac" voltát a nyugati utazó Richard Bright is elismerte (BRIGHT 1815, 64). Környékére elsősorban nem kézművesiparával, inkább vásárai révén gyakorolt nagy vonzerőt, tiszta vonzásterületének népessége az 1830-as években már meghaladta a 120 ezer főt (122581 fő), az ún. megosztott vonzáskörzetének népessége pedig - ahol más piachelyek vonzása is érvényesült - a 37 ezer főt (37781 fő), amikor is a város népessége 5897 fő volt (BÁCSKAI 1988, 198). 1836-ban a város „állapotjárói" szólva Fényes Elek kiemeli: „Ezen város igen eleven, mert Pest és Horvátország, ismét Bécs és Szlavónia, Bosnyák országok közt feküdvén kereskedése nagy fontosságú, sertés, marha, gabona vásárai felette híresek, s a török országi sertések, ökrök mind itt mennek keresztül, ezenkívül csak nem egész Somogy vármegye innen veszi a fabricatumokat és a coloniális portékákat." (FÉNYES 1836, 481). Az 1828. évi összeírás szerint Somogy megye 279 települése közül 146 Kanizsát jelölte meg piacául (ANTALFFY 1982, 61). Kereskedelme a 19. század közepére a Dunántúl egyik legjelentősebb településévé növelte. E jelentős gazdasági szerepe ellenére a város külső képét tekintve a városiasodásnak csak a csíráit fedezhetjük fel ebben az időben. „Ez a helység bár városnak számít errefelé, nem több egy mintegy száz szétszórt (egymással nem érintkező) zsúpfedeles házból álló falunál. Kőből vagy téglából való épületet sehol se láttam, kivéve egy kis kápolnát és a császári sóraktárat." - írja 1715 augusztusában a Magyarországon keresztül Horvátországba utazó Simon Clement angol diplomata (GÖMÖRI 1994, 103-104). Az általa tapasztalt városkép mintha száz éven keresztül változatlan maradt volna, hasonlóan elmarasztalóan ír Nagykanizsáról útleírásában 1810-ben az orosz tengerésztiszt, Vlagyimir Bogdanovics Bronyevszkij is: „Ezt a csúf házhalmot nem is merészelném városnak nevezni, ha tiszteletre méltó útikalauzunk nem erősködne, hogy ez valóban város. ...Képzeljenek el olvasóim két meredek között egy nagy gödröt, melyben egyetlen egyenes utca látszik... A mellékutcák tervszerűtlenek, girbe-gurbák. Ezekben a pokoli bőző alacsony sikátorokban a házak úgy épültek, ahogy az a tulajdonosnak éppen eszébe jutott." (BRONYEVSZKIJ 1810, 27) Az öt irányba induló postautak mentén egymástól messze elágazó, a határba hosszan kinyúló utcák keletkeztek, kezdetben összekötő utcák nélkül. A múlt század közepén még kőből, téglából épült, zsindelytetős épületeket csak a piac táján találhatunk (1. kép). Ezen kívül „kénytelen a lakosság nagyobb része sövényből, sárból, fából építeni, mely épületek majdnem mind nedvesek" (HORVÁTH GYÍ861, 50). A földszintes és a belváros jellegzetes, emelt padlásterű épületei között még nagy foghíjak, beépítetlen telkek voltak. Jelentős változás - elsősorban a vasútvonalak megnyitásának eredményeként - az 1860-as évektől kezdődően következett be. A népességszám nagyarányú növekedésével párhuzamosan - míg 1841-ben 8836 fő élt a városban, 1863-ban 12175 fő, 1870-ben 15125 fő megsokszorozódott az utcák s lakóházak száma is (DÖME 1871, 14,T.MÉREY 1989, 146-147). Az 1753. évi „Belsőségek birtok ívé"-ben feljegyzett 14 utcával szemben az 1860-as években már 57 utcája, s több mint 1700 háza volt a városnak (BARBARITS 1929, 110, DÖME 1871, 14). A kapitalista fejlődés új lendületet vitt a város életébe, a megváltozott körülmények kihatottak a kanizsai