Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)

Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690-1811) 199 pel, miszerint - nyilván a jövevények, betelepítendők egységes kezelése érdekében - egy egész házhoz 24 hold szántó jár, s ezután évi 4 forint cenzust kell fizetni. A házhelyhez kert is jár, amely után az árenda 9 krajcár. Ugyanakkor a nehézségek miatt három évre a város számára elengedték az adót. Ha a városban megbírságolnak valakit, akkor a bírságpénz fele az uraságot illeti, másik fele pedig a városé. Ugyanakkor a város kötelezettségei között említették meg, hogy fenn kell tartania egy kórházat. A Szapáry-korszakra vonatkozóan is fennmaradt egy szerződés, amely egy peres ügy kapcsán 1787-ben kelt ugyan, de benne szerepelt a város és báró Szapáry István 1731-ben kötött megegyezése.

56 Világosan utal az irat arra, hogy a tavalyi szerződés nagy részét továbbra is életben tartják, ami jelzi azt, hogy minden évben nekifutott a város és a földesúr a szerződés megújításának. 173l-re viszont kibővültek az eddigre már megnagyobbodott Kanizsa város kötelezettségei: árendaképpen évi 700 forintot voltak kötelesek fizetni. A korabeli mezővárosokban komoly jövedelemtermelési forrás volt a korcsma, a vendégfogadó, s egyéb regále-jogok hasznosítása. Ebben a szerződésben rögzítették, hogy a korcsmáitatás joga a földesúré, de Szent Mihálytól karácsonyig a városi lakosok borát is ki lehet mérni. Előírták, hogy kukoricából kilencedet kell adni; a vadászat, a halászat joga az uraságé; a péknek először a földesúr lisztjéből kell kenyeret sütnie. Már ekkor felmerült az ún. Kerekes-rét hasznosítása, de ekkor még úgy határoztak a felek, hogy az ott folyó szénakaszálás joga az uraságé, akárcsak a Szentmiklósi réten. Mindezek az elemek arra utalnak, hogy az 1730-as évekre a szokásjogi rendszer helyébe lassan-lassan a világosan definiált úrbéri kontraktus került, vagyis kezdtek jogilag is normalizálódni a földesúr és a városi lakosság kapcsolatai. Az 1750-es évekre - immáron a Batthyány-korban még inkább letisztázódtak a szerződések, még több területen szabályozták pontosan a város és a földesúr kapcsolatát. Viszont a szerkezete fennmaradt az úrbéri szerződéseknek, ami azt tükrözi, hogy a Batthyány Lajos gróf nem akarta fenekestül felfordítani a város addigi szokásait, társadalmi és gazdasági rendjét. Az 1753. januárjában kelt úrbéri szerződés

57 szerint a városnak 1600 forint árendát kell fizetni egy évben, ám az egyösszegű fizetés azt is jelentette, hogy a város befelé az összeget saját maga osztja le, vélhetően - későbbi kontraktusok megjegyzései erre utalnak - a vagyon arányában. Hogy miután kell fizetni, azt pontosan meghatározták egy mellékletben: „...házi fundusoktól, belső és külső kertektül, földektül és rétektül tartozott a Város fizetni". Ez az 1600 forint pontosan 900 forinttal több, mint a korábbi szerződésekben rögzített 700 forint, vagyis a város sokáig rendkívül kedvező pozícióban élhetett. A városban élő zsellérek évente két nap robotot teljesítenek (ami egyáltalán nem sok, ha az 1767-es Mária Terézia-féle Urbáriumra gondolunk, ahol 12 napban határozták ezt meg), ennek a zselléri robotnak pénzben mért érté-két mintegy 150 forintra becsülték. A városi népesség, illetve a gazdák számának növekedése megnövelte a lakosság állattartási legelőszükségletét, amit a szerződés szerint a kerekesi, a péterfai és a bilkei pusztákban garantáltan szabadon folytathattak Nagy- és Kiskanizsa gazdái, ám kikötötték, hogy ugyanezen pusztákban a sertések makkoltatása és a faizás továbbra is a földesúr monopóliuma. A legeltetés után járó cenzust 400 forintra becsülték. A kilenced adásából származó földesúri jövedelmet, amely minden termékre vonatkozott, 1753-ban 700 forintra becsülték. A korcsmáitatásra alapvetően fennmaradt a Szapáry-féle szerződés (ami pedig az országos jogszokásokhoz igazodott), vagyis a durván három hónapos városiak által történő boráruitatás. Ám az iratokból az is kiderül, hogy a szokásjogot gyakran megsértették a városiak, s akkor is bort árultak, amikor csak az uraságnak szabadott volna. A szerződés ezen 6. pontja a földesúrnak ez ügyben keletkezett, mintegy évi 150 forintra rúgó kárának megszüntetését javallja. Sőt azt is leírták, hogy idegen borok is előfordulnak a városban s olyanok is árulnak borokat, „...kiknek Szőlejek nincsen ". Az italmérés kapcsán a 8. pontnál azt is rögzítették, hogy a „...mesterséggel készített Italokat, Sört tudniillik, égett Bort és akár minemő Pálinkát árulni a Parasztoknak tilalmas ", ez a földesúr joga.

58 Volt már mészárszék is a városban, ám annak anyagi hasznát kizárólag a földesúr élvezhette (a bérlőn kívül). A pékekre is maradt a régi szabály, akárcsak a vadászatra, halászatra. Újszerű volt viszont annak kimondása, hogy a boltokból és a kereskedelemből származó haszon a földesúré; a telkek eladásából vagy pedig bérbeadásából az uraságnak tizedrész jár, az ebből származó éves földesúri bevételt 207 forintra kalkulálták; a caducitások az uraságra szállnak; az új házak tulajdonjogát igazolni kell; súlyosabb büntetést csak uraság szabhat ki; a vásárok jövedelme a földesúré, ám a hídpénzt a város szedheti. Kanizsa város tisztségviselőit továbbra is a város választja, ám a földesúrnak megerősítési, vagyis egyetértési jogosultsága van. Ezek voltak azok a szabályok, amelyeket az úrbéri szerződés rögzített, az ebből várható földesúri bevétel mintegy 3600 forintnyi összeg volt.

59 Ám emellett ott voltak azok a benefíciumok is, amelyeket a földesúr a maga akaratából átengedett a városi népességnek, s amiért azok fizettek vagy szolgáltak. 1753-ban a két városrészben összesen 780 ház volt a lakosok kezén, ami után fejenként 1 forintot fizettek. Átengedett a városiaknak a földesúr 3017 hold szántóföldet, 468