Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Egri Mária: Adalékok Kisfaludi Strobl Zsigmond munkásságához

Adalékok Kisfaludi Stróbl Zsigmond munkásságához 283 arisztokrácia, hanem Szviridov altábornagy, Zamercev tábornok, Vorosilov marsall megbízásait teljesítette. Mint ahogy az I. világháború alatt az osztrák-magyar hadsereg vezérkarának büsztjeit mintázta, úgy formázta meg Vorosilov, Lenin, Sztálin alakját. Átélve a háborút hasonlóan mindazokhoz, akik a bombázások elől a pincékben bujkáltak, a szovjet hadsereget ténylegesen is felszabadítóként fogadta. Több köztéri kompozíciót készített a fővárosban és vidéken. Ide tartozik a Felszabadulási emlékmű, a Millenniumi emlékmű Kossuth és Rákóczi szobra, s az 1967-ben évben Eger főterén felállították Végvári harcok című, életnagyságnál nagyobb szoborcsoportja, amelyet Pogány Ödön Gábor „az egyetemes művészettörténet egyik legsokrétübb szoborkompozíciójáéként emleget.

43 Mellettük jó néhány portré, például 1949-ben Somerset Maugham büsztje. Magas állami kitüntetések, kiállítások, külföldön főként a Szovjetunió köztársaságaiban jelölik élete utolsó három évtizedét. Nem politizált; dolgozott, tanított. „Harminckilenc évig tanítottam a főiskolán az ifjúságot, szeretettel és örömmel. Tanítványaim közül sokan megérdemelték a velük való foglalkozást, 1960 közepén vonultam nyugdíjba. De mit jelent részemre a nyugalom? Még intenzívebb munkát, és az alkotás örömét."

44 Azzal együtt, hogy élete során számos cikk, tanulmány jelent meg munkásságáról, a Művészet, a Magyar Művészet majd a Szabad Művészet rendszeresen tudósított bel- és külföldi tevékenységéről, kiállításairól, sikereiről, közölte szobrainak, vázlatainak fotóit; komoly elemzés, nagymonográfia mindmáig nem jelent meg művészetéről. Munkásságára vonatkozóan a legjobban használható az Emberek és szobrok címmel megjelentetett saját életrajzi összeállítása, a Tájak Korok Múzeumok kiskönyvtár sorozatában Kostyál László által írt gyűjtemény és életmű ismertető.

45 Stróbl szakmai életrajzáról, kiállításairól, díjairól, műveinek adatairól, s a róla szóló irodalomból pedig a legteljesebb válogatást a Göcseji Múzeum Kisfaludi Stróbl Gyűjtemény címmel 1981-ben kiadott összeállítása nyújtja.

46 Kisfaludi Stróbl Zsigmond életútja hasonló tanulságokkal szolgál, mint a hozzá hasonlóan még a 19. században született és hosszú munkás életet megért művészünk életpályája. Akik tanulmányaikat a 19-20. század fordulója táján folytatták, pályájuk csúcsa a 20. század első felére esett, de jelentős alkotói-oktatói tevékenységet folytattak a szocialista rendszer első évtizedeiben is. Átéltek két világháborút, egy II. világháború utáni rendszerváltást, néhányuk még az 1956-os forradalmat is. Szükséges megjegyezni, hogy a népi demokrácia tiszteletben tartotta, többnyire magas állami kitüntetéssel honorálta hosszú évtizedes munkásságukat, közülük kerültek ki például első Kossuth-díjasaink is. Későbbi kritikai megítélésüket nem munkáik minőségi változása, hanem a müvészetszemlélet különböző indíttatású átalakulása motiválta. Azért is idéztünk Kisfaludi Stróbl művészetének megközelítéséhez több kortársként megjelent írásból, mert a szakírók autentikus véleményét nem felhőzte sem elő,- sem utóítélet. Ami az utóbbi két-három évtized mükritikájára már alig mondható. Napjainkra a művész ars-poeticája sem jellemző, mely szerint,,...a művészet súlyos és szent dolog". Az ő számára mindenkor a munka minősége volt fontos, erre tette fel egész életét, spekulatív szélsőségek kívül estek érdeklődési körén. Életrajzi visszaemlékezéseiben sokat foglalkozik a különféle művészeti irányzatok, a „modern" művészet kérdésével. Hasonlóan mindazokhoz, akik tanúi voltak a század első évtizedeiben sűrűn szaporodó irányok terjedésének, s akikben - ragaszkodván a látványrealizmushoz - felmerült a védekezés szükségessége. Folyóiratok, napilapok hasábjain annyit írtak, vitáztak az „új" stílusokról, kifejezési formákról, hogy többen érezték helyénvalónak saját stílusuk, művészetük manifesztálását. Ennek köszönhető Kisfaludi Stróbl Zsigmond életírásában is több, hasonló szándékból megfogalmazott gondolattal találkozunk. „A dolgok azzá válnak, aminek tekintjük őket. Közömbösek, ha közömbös tekintettel közeledünk feléjük, ámde a tiszta szem mindennek tükrévé válik. A komoly, őszinte tekintet előtt minden mélység kitárul. Igen sok művész tévútra tér, mivel úgy gondolja, hogy át tud hatolni azokon a turbulens hullámokon, amelyeket ő maga kavart azzal, hogy a múlttól teljesen eltérőt, valami újat akart alkotni. Szerintem az igazi művész a belülről fakadó erőkre támaszkodik, az értelem és a lélek, az érzés és a forma, a tartalom és a cselekedet teljességére; a lélek, az anyag és a kifejezés tökéletes egyensúlyát igyekszik megteremteni alkotásaiban. Érzékenyen próbálja meglelni a váltakozó tartalmak - a belsőt eltöltő fájdalmak, kétségek, örömök - számára a megfelelő formát. A művész egy szeizmográf finomságával és hűségével rögzíti lelkének minden rezdülését. így válik hitelessé és őszintévé alkotása. A mű megformálása folyamán kínlódva küzd azért, hogy felfedje és kialakítsa az önmagában rejtettet. Ez pedig a legtöbbször nem más, mint annak felfedezése, hogy az egyedüli iránytű, az egyetlen mérce, mely művészetét hitelesíti - a közlendő „üzenet" egyetlen garanciája - saját szíve."

47