Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Szőke Béla Miklós: Egy avar kori indavirág (Késő avar kori övgarnitúra Zalaegerszeg–Ola, Új kaszárnya területéről)

Egy avar kori indavirág 107 díszei, amikor az újabb öveken már öntött bronz fémdíszeket applikáltak az övre - s éppen ezek hatására egészítették ki és/vagy korszerűsítették a korábbi lemezgarnitúrákat.) A veretek aranyozása Jó minőségű, helyenként vastag aranyozás fedi a zalaegerszegi öntvényeket. Ez alapján szokás feltételezni, hogy az öweretek viselője a kései fázisban (FETTICH 1937, 112) az avar kaganátus magasabb társadalmi rétegéhez tartozott. Aranyozott övdíszek egy sor más késő avar kori temetőben is megtalálhatók mind a kaganátus központi területein, mind pedig a határainál. Kiss Gábor gyűjtése szerint 68 lelőhelyről mintegy 130 garnitúrát ismerünk, ahol az összes veret (80-85%), vagy a veretek egy része aranyozott volt (HORVÁTH 1935, 115; KISS 1995, 100). Legtöbb aranyozott garnitúra (17) arról a Komárom-Hajógyár lelőhelyről származik, amelyik majd az ornamentika szempontjából is kiemelkedően fontos helyet foglal el párhuzamaink sorában. De jelentős számban ismertek ilyen garnitúrák Győr, HortobágyÁrkus, Dunacséb (Celarevo) temetőiből, a Balaton nyugati vége (Vörs és Keszthely) és a pozsonyi medence (Csúny [Cunovó, Sandorf], Dévényújfalu [Devinska Nova Ves], Pozsonybeszterce [Záhorská Bystrica]) környékéről is. Ám még fontosabb talán, hogy a kaganátus törzsterületén belül egyenletes eloszlásban gyakorlatilag minden lelőhelyen, ahol nagyobb temetőrészietet tártak fel, volt egy-négy garnitúra, amely részben vagy egészben aranyozott véreteket tartalmazott. (KISS 1995, 5. kép). Falko Daim ennek ellenére úgy véli, „nem lényegtelen momentum, hogy az aranyozott veretek az avar településterület határainál koncentrálódnak. Az aranyozott veretek viselői magasabb affinitást mutatnak a bizánci motívumokhoz, mint az alsóbb néprétegek és olyan ábrázolásokat is akceptálnak, amelyeket egyébként inkább elutasítanak. Ez a gazdagabb és a bizánci motívumkincs felé nyitottabb népességréteg fért hozzá az eredeti bizánci darabokhoz is" (DAIM 1999, 68). „Úgy látszik, mintha az avar birodalom szélén a 8. században kisebb uralmi központok jöttek volna létre, amelyek a kishatárforgalomból és a 8. században már nem annyira aktív kereskedelmi utakból többszörösen profitáltak volna. A leletek sajátos koncentrációja figyelhető meg az Adriától és Itáliától Alsó-Ausztriáig, Dél-Morvaországig és Szlovákiáig. Ez a terület a bizánci kereskedők és diplomaták céljává válhatott, a formálódó szláv uralmi központok felébresztették a politika és a távolsági kereskedelem érdeklődését." (и.о. 69) Valójában egyelőre igencsak keveset tudunk arról, milyen technológiákat és díszítőelemeket használtak a kora középkori Bizánc iparművészei, amikor övdíszeket készítettek, arról pedig még kevesebbet, hogy hol és kik számára készítették őket. Egyedül annyi bizonyos, hogy egyes, a nyugati határszél közelében fekvő lelőhelyen talált övgarnitúra díszei eltérnek az átlagostól abban, hogy különös műgonddal és/vagy nemesfémből készítették őket. A hohenbergi övgarnitúra (6. kép 5) sárgaréz vereteinek egyes alkotóelemeit (elő-, hát- és oldallapját, továbbá a gyöngysordíszt) külön öntötték, ezüsttel forrasztották össze, a jól ismert madárdíszes mikulcicei szíjvéget pedig aranyozott ezüstből öntötték (DAIM 1996, 326). Ez azonban még egyáltalán nem jogosít fel bennünket arra, hogy e pár lelet és azok részben antik mintákat követő díszítményei alapján olyan, Itáliában működő bizánci műhelyt rekonstruáljunk, amelynek „célközönsége" az avar kaganátus, annak is kifejezetten a nyugati határvidéken élő, Bizáncra „nyitottabb" csoportja lett volna, s e hipotézisből további, akár a történeti forrásoknak is ellentmondó, messzemenő történeti következtetéseket vonjunk le. Mindaddig ugyanis, míg az avar forráskiadványok és közlemények nagy része a tárgy megnevezésén túl semmilyen technikai, technológiai részletet, méretadatot nem közöl, az ilyen részletek megfigyelésén alapuló kérdéseket sem lehet objektíven megtárgyalni (ld. KISS 1995, Függelék). Néhány szórványos adat, ami a kaganátus törzsterületéről, vagy éppen keleti, déli végeiről ismertté vált, mindenesetre nagyobb óvatosságra int. Közismert az aranylemezből készült, s nem öntött (!) mátészalkai szíjvég (CSALLÁNY 1960, 44, XIX. tábla 41; legutóbb: BÓNA 1986b, 82, 28. kép), a részben vastag lemezből kivágott, részben már öntött (pl. lyukvédők) ezüst garnitúra a Kolozsvár-Szamosfalvai I. szláv halomsírban (MACREA 1958; BÓNA 1986a, 186-187; WERNER 1986, 31-32), az aranyozott öntött ezüst övgarnitúra Komárom (Komárno)—Hajógyár 107. sírból (TRUGLY 1993, 196, 11.tábla 9-20) (3. kép 4), a hohenbergihez nagyon közel álló, de már egy darabból öntött záhonyi fehérbronz nagyszíj vég (CSALLÁNY 1960, 46, 81-83, 9. kép, XIX. tábla 42), a kiskőrösi 150. és 155. sírok övdíszei, amelyeket ugyancsak sárgarézből öntöttek, előlapjukat pedig aranyozták (HORVÁTH 1935, 119), a bajnai és az egyik keszthelyi (ld. alább), továbbá a blatnicai garnitúra aranyozott vereteinek a többitől eltérő, ám egymásra hasonlító bronzanyaga (FETTICH 1937, 112), vagy a pálcás indadíszes presztováci övdíszek, amelyeknél az arany lemez (?) szíjvég elemeit Hampel még külön-külön rajzban közölte le (HAMPEL 1905, I. 657-558, 2019-2023. kép, III. 320. tábla - ld. még HORVÁTH 1935, 112, 9. jegyzet), stb. Olyan emlékek ezek, amelyek a késő avar kor kagáni szintű sírleleteinek hiányában az egyedüli támpontokat adják egy, a kagáni udvar környezetében működő műhely - vagy inkább a késő avar arisztokrácia csúcsán lévők udvarai mellett tevékenykedő több műhely - tevékenységének rekonstruálásához. Ezek logikus folytatásai lesznek a