Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Straub Péter: A Keszthely-kultúra kronológiai és etnikai hátterének újabb alternatívája

A Keszthely-kultúra kronológiai és etnikai hátterének újahh alternetívája 201 szerrel kapott etnikai meghatározás nem esik egybe! A korongfibula alapján (BARKÖCZI 1968. Pl. LXII. 8) a 14. sír kétségtelenül a bizánci indexszámú csoporthoz kellene, hogy tartozzon, csakhogy egy dolgot nem szabad elfelejteni. A korábban tárgyalt két. bizáncinak meghatározott gyermeksírral szemben egy maturus korú nőről van szó. Ez esetben könnyen elképzelhető, hogy a Lengyel Imre szerint langobard származású hölgy idősebb kora folytán, a két népesség közti gyors asszimiláció vagy házasság útján jutott a javítás nyomait magánviselő ékszerhez (SÁGI 1985). Itt kell megjegyezni. hogy az avar környezetbe került idegen elemek régészeti leletanyaga esetében elsősorban a gyermekként idekerült, s még fiatalon elhunyt egyének temetkezéseitől várható el leginkább, hogy azok még az előző szállásterület leleteit reprezentálják. Ők azok, akik divatváltás nélkül, szinte azonnal sírba vitték ékszereiket - remek példa erre a Szentes-Borbásföldi juvenilis korú fiúsír (LŐRINCZY 1996) - míg a kulturális asszimiláció következtében szüleik illetve nagyszüleik sírjai esetében, az itt eltöltött évtizedek következtében ez már kevésbé érvényesül. Ennek valószínűsége nemcsak a horreumi temetőben állja meg helyét - ahol is a fiú és leánysírok leletanyaga valóban rendkívül változatos és gazdag képet nyújt, erős langobard vagy bizánci kapcsolatokat mutatva - hanem például a szegvár-oromdűlői kora avar kori temetőben is. A temető leletanyaga és temetkezési rítusa alapján az avarokhoz a pontusi steppén csatlakozott kelet-európai népességhez köthető, melyben hasonlóképp szembetűnő a gyermeksírok leleteinek egyedisége és archaikussága, közvetlen kapcsolatot mutatva ezzel a hozzávetőleg már körvonalazott szállásterüieí emlékanyagával. Összességében tehát két olyan temetkezés is van (5. es 12. sir), melyek bizáncinak tarthatók. Ám a szerológiailag szintén ebbe a csoportba sorolt további öt sír miután azok egy bronztű (25. sír) és egy késő római bronzérme (31. sír) kivételével melléklet nélküliek - etnikumáról felelősséggel nem lehet állást foglalni. Vajon mennyiben támasztják alá a bizáncinak meghatározható horreumi sirok leletei a temetőnek és a Keszthely-kultúrának, a szakirodalomban elfogadott 6. század második felétől való keltezését? Ennek megítéléséhez több ékszertípus is támpontot nyújt, melyek közül számukat tekintve, a korongfíbulák alkotják a legnagyobb csoportot. E fibulák keltezéséhez egyedül a Koman-kultúrát vehetjük alapul, ahol az ilyen típusú fibulas sírok 7-8. századi temetők legkorábbi, tehát 7. század eleji horizontjába tartoznak (KOROSEC 1953, 234-254; ANAMALI 1988. 452). Ez a keltezés a Keszthely-kultúra szempontjából informatív adat abból a szempontból, hogy nincs egyelőre semmi konkrét bizonyíték arra, hogy e korongfibulákkal már a 6. századtól számolhassunk a Kárpát-medencében. Néhány baranyai darab esetében egyébként is teljesen biztos. hogy azok nem kerültek földbe a 7. század első felét megelőzően (GARAM 1993, 119). A keszthelyi példányokat pedig a kiskosaras fülbevalók alapján datálni melyeket nagyszámú európai lelőhelyük alapján bevett szokás a század második felére keltezni -, önmagában nem tűnik túl meggyőzőnek. E fülbevalók ugyanis korántsem csak a 6. század második felének jellemző leletei, miként az a későbbiekben részletezésre kerül, együtt tárgyalva a horreumi temető azon szembetűnő jelenségével, miszerint kosaras függők és korongfíbulák nem fordulnak elő azonos síregyüttesekben. A keszthelyi félholdcsüngős aranyfülbevalók 568 előtti készítésének (BARKÓCZI 1971, 183) nincs alapja, ezek a pannóniai langobard anyagból teljességgel hiányoznak. Itáliában is csak a langobardok feltűnése után - bizánci hatásra - válnak népszerűvé. Miután nagyon kevés keltezhető síregyüttesük ismert, általánosan elfogadott a 6-7. század fordulójára való datálásuk. ám egy részük használatban volt a 7. század első évtizedéig- 9 Végezetül az 5. sír bronzgyűrűjének (BARKÓCZI 1968, Pl. LV, 2) nemcsak a mezőbándi gepida temetőből ismert párhuzama, hanem formailag és technikájában is szinte tökéletes párja került elő a budakalász-dunaparti 759. sírból, melyet Heraclius Constantinus és fia solidusa (616-625) datál a 7. század első harmadára (PÁSZTORVIDA 1991). Összefoglalásul tehát megállapítható, hogy a bizánciként értelmezett sírok leletei nem keltezendők szükségszerűen a 6. század második felére, ilyenek ugyanis használatban voltak 7. század első évtizedeiben is. Langobard leletanyagú sírok és azok időrendje Lengyel Imre a pannóniai langobard temetkezésekkel kapcsolatba hozott első szerológiai csoportba kilenc sírt sorolt, melyek mindeggyike gazdag régészeti leletanyagú. E csoport sírjait azonos lelettípusaik következtében érdemes közös ékszer, illetve viseleti elemeik alapján együtt vizsgálni. 1/ Kisfibulák A horreumi temető négy sírjából került elő kisfibula, közülük háromban az 568 előtti pannóniai langobard emlékanyagból közismert típusok voltak. A 4. sírban sasos ezüstfíbula (BARKÓCZI 1968, Pl. LXII, 1), a 11. sírban a várpalotai 19. sírból ismert típusú ezüst S fibula (BARKÓCZI 1968, Pl. LXI, 3), a 17. sírban paragrafus és lovacskás ezüstfíbula (BARKÓCZI 1968. Pl. LXI 12), a most közzétett 32. sírban pedig Scwechat/Pallersdorf (Bezenye) típusú S fibula feküdt. A lovacskás kivételével valamennyi kőbetétes díszű. többségében aranyozott darab. Az a tény, hogy a sasos és lovacskás daraboktól eltekintve, típusában valamennyi nyugodtan