Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Straub Péter: A Keszthely-kultúra kronológiai és etnikai hátterének újabb alternatívája

198 Straub Péter nem lehetett megfigyelni. Az újkori bolygatás a sír nagy részét teljesen megsemmisítette, csupán a lábszárcsontok maradtak in situ. Mell.: 1. Négyszögletes formájú, vékony, préselt ezüst scriniumlemez (3. kép 5) részlete. A veret bal felső sarka átfúrt, alsó harmada enyhén hajlott. Csupán felső része lezárt, három másik oldala hiányos. A veret szüreti jelenetet ábrázol, a lugasszerűen futtatott szőlőhöz ötfokú létra támaszkodik, melynek alján előrenyújtott kezében kis szőlőfürtöt tartó alak áll. A lemezke a sírt átvágó cölöplyuk betöltéséből került elő, ezért kérdéses, hogy eredetileg a 38. vagy a 39. sírhoz tartozott-e. H.: 1,8 cm, sz.: 2,1 cm (ltsz.: 71.201.1). 2a/ A sírok értékelése. A tájolás Ha a tájolási adatokat vesszük alapul, a nyolc sír változatos képet mutat, ám csupán ez messzemenő következtetésekre nem ad alapot. Dominál a Ny-K-i tájolás, illetve az attól való csekély eltérés, de ez mind a késő római kornak (LÁNYI 1972, 63), a pannóniai langobardoknak (BÓNA 1993, 122), és a Keszthelykultúrának (PEREMI 1991, 156; KISS 1997, 133-134) is jellemzője. így pusztán ez alapján nem lehet a temetkezéseket kronológiailag és etnikailag biztonsággal szétválasztani. Kivételt a 34. és 35. sír képez, ezek tájolása ugyanis extrém, DK-ÉNy illetve D-E. Irányításuk s különösen leleteik kétségtelenül a 4. század felé mutatnak. A 36. sírt, K-Ny-i tájolása és a római letőfedőcserepek alapján akár a 4. század közepére is keltezhetnénk, ám ennek nemcsak leletanyaga és a késő római korban egyébként ritka koporsónak e sírban való megléte mond ellent, hanem az is, hogy a bazilikái 8. sír is a többi temetkezéshez képest ellentétes irányba volt tájolva (SÁGI 1961. Abb. 12). A fentiek értelmében a horreumi temetkezések vizsgálatánál még jobban felértékelődnek a temetkezési szokásokból és a régészeti leletekből levonható következtetések. 2b/ A temetkezési rítus A Keszthely-kultúra jellemzőjeként szokás számon tartani a koporsós temetkezések nagy számát és a kőpakolások különböző formáinak gyakoriságát. E jellegzetességek a szóban forgó sírok esetében is megvannak, kivételt azok a temetkezések mutatnak, melyekről már a tájolás alapján felmerült azok késő római keltezése. így nem találjuk nyomát e két elemnek a 34. és 35. sírban, de a 38. sír részleges téglakeretezése is a 4. századra utal, az ugyanis idegen a kora népvándorlás kori Keszthely-kultúrás temetkezések közt. Tény, hogy mivel kőkeretezés késő római temetkezésekből is ismert, s Keszthely-kultúrás sírok esetében is vannak koporsó és kövek nélküli példák, önmagában e két temetkezési szokás megléte illetve hiánya nem tesz lehetővé egyértelmű időrendi vagy etnikai meghatározást, azok inkább csak tájékoztató jellegű adatot szolgáltatnak. 2c/ A régészeti leletanyag vizsgálata A nyolc temetkezés közül a 33. sír melléklet nélküli volt, a 38. és 39. sír esetében pedig nem dönthető el egyértelműen, hogy a scriniumlemez eredetileg melyikhez tartozott. A 35. sír földjének késő római kerámiáiról és hagymafejes bronzfibulájáról csupán az ásatási napló számol be. így ténylegesen csak négy mellékletes sírral számolhatunk. Ezek közül a 34. sír, csontkarperece folytán jól keltezhető a 4. század második felére, kb. harmadik negyedére (BARKÓCZI 1960, 123; BURGER 1979, 14), viselete is a késő római szokásnak megfelelően párban volt. a bal alkaron (LÁNYI 1990, 249).

U Hasonló keltezés vonatkozik az ezüst ládikaveretre is, melynek töredékes volta megakadályozza a pontos párhuzam fellelését a tárgytípust összefoglaló gazdag monográfiákban (BUSCHHAUSEN 1971; GÁSPÁR 1986). A tájolás, a temetkezési rítus és a leletanyagnak az előbbiekben tárgyalt összefüggései alapján a sírok egy részét tehát - a 34., 35., 38., 39. számút (amennyiben a scriniumlemez ehhez tartozott) - kronológiailag el kell különítenünk a Keszthely-kultúra korának időben későbbi sírjaitól, e temetkezések ugyanis a késő római korra keltezendők. A fennmaradó további három mellékletes - 32., 36., 37. - sír hat lelete látszólag az 568 előtti dunántúli langobard hagyatékkal mutat kapcsolatot, hiszen a Schwechat/Pallersdorf (Bezenye) típusú S fibulának és a polikróm agyaggyöngynek éppúgy számos párhuzama ismert Pannoniából, mint a langobardok körében úgyszintén tipikus leletnek számító ovális vascsatnak vagy ívelthátú csontfésűnek. Hogy e temetkezések kora mégsem a 6. század első fele, arra figyelmeztet e síroknak a pannóniai langobardoknál ritka kőkeretezéses temetkezési rítusa (SÁGI 1961. 426). de még inkább az, hogy az említett négy tárgytípus használata általános Keszthely-kultúrás sírokban is! Ráadásul a 37. sír leletei teljesen idegennek tekinthetők az 568 előtti langobard anyagban, mivel azok a Keszthely-kultúra női sírjainak tipikus ékszerei. Pannoniában a langobard nők ugyanis még szinte egyáltalán nem viseltek karperecet, s a stílustűk is - melyek azonban akkor még nem fülkanalas típusúak -, az eddig közzétett sírok alapján majdnem minden esetben a hajfonat vagy fejkendő rögzítésére szolgáltak, így a koponya mellől kerülnek elő, nem pedig a kulcscsont közeléből (BÓNA 1993. 127). Mindezeket figyelembe véve a három sír kétségtelenül a Keszthely-kultúra 568 utáni temetkezéseinek sorába tartozik, részletes elemzésükre így a többi horreumi sírral együtt kerül sor. Keszthely-kultúrás temetők szerológiai elemzéseinek értékelése Az 1959-ben feltárt 31 sírból 19 ad alapot régészeti vizsgálatra - ez egészült ki most további hárommal -, a