Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Straub Péter: A Keszthely-kultúra kronológiai és etnikai hátterének újabb alternatívája

196 Straub Péter 3/ A Keszthely környéki és Baranya megyei leletkör kapcsolata A részben hasonló jellegű, de az egyes tárgytípusok meglétében markáns eltérést mutató (KISS 1968) Keszthely és Pécs környéki leletanyag kronológiai és etnikai kapcsolatáról régóta vita folyik, melyet illetően megoszlanak a vélemények, hogy azok egységnek (BÓNA 1987, 129; SZENTPÉTERI 1995, 248) vagy inkább külön kultúrszigetnek (KISS 1992, 248; MÜLLER 1992, 254) tekintendők-e. Mindezek után nem meglepő, ha e maga nemében unikális, mindössze harminc kilométer átmérőjű körben koncentrálódó dunántúli emlékanyag kapcsán úgy tűnik, mintha megrekedt volna a kutatás. A leletkört leginkább mint egy sajátos késő antik kultúrát szokás említeni, ám annak pontos összetevőiről alig találni nagyobb kitekintésű összefoglaló elemzést. Mégis, ha végiggondoljuk Lipp Vilmos mottóként idézett mondatát, kiegészítve Bóna István ide kapcsolódó gondolatával: „a régészetben nincs selejt, egy évszázad után is törleszthetünk" (BÓNA 1983, 117), az utóbbi évtized nagyszámú, a Keszthely-kultúra egy-egy germán vagy bizánci jellegű tárgytípusát feldolgozó illetve érintő, főképp német nyelvű tanulmányának, valamint a források éppoly fontos, nem egy esetben újszerű értelmezésének ismeretében talán nem felelőtlenség azt mondani, nem tűnik reménytelennek a fenti három pont megválaszolása. Ennek érdekében, mindeddig közöletlen sírok publikálása apropóján kísérletet teszek a Keszthely-kultúra feltűnő gazdagságú, s legjobban közzétett temetőjének vizsgálatára, a fenékpuszta-horreumi sírok leletanyagának etnikai csoportosítására, összevetve azt a temető eddig kellőképpen figyelembe nem vett szerológiai feldolgozásának megállapításaival. Továbbá a germán és az avar régészet újabb eredményei alapján vizsgálat alá veszem a temető és a Keszthely-kultúra időbeli kezdetét. Л Keszthely-Fenékpuszta Horreumi temető 1959-ben a fenékpusztai késő császárkori erőd nyugati falánál, a század elején Csák Árpád, majd később Sági Károly által feltárt második Ókeresztény Bazilikától mintegy ötven méterre délre, egy viszonylag nagyméretű késő római horreum került feltárásra, melynek keleti, hosszanti oldalánál 31 sír is előkerült. A nagyrészt kőpakolásos és koporsós, főként női temetkezések egy része teljesen melléklet nélküli volt, nagyobbik részük azonban rendkívüli arany- és ezüstgazdagságuk következtében nagy feltűnést keltettek itthon és külföldön egyaránt. Ennek nyomán a kis temetőnek nemcsak angol nyelvű publikálására került sor (BARKÓCZI 1968), hanem hamarosan a mainzi múzeum neves évkönyvében is közlésre került (BARKÓCZI 1971). Miután a leletanyag és a temetkezési szokások is kétségtelenné tették, hogy a Keszthely-kultúra addigi - s máig is - leggazdagabb temetkezéseiről van szó, a sírokat a kultúra vezető rétegével hozták kapcsolatba, keltezésük és etnikai meghatározásuk körül azonban szerteágazó vita alakult ki. Az ásató a horreumi temetőt legfeljebb két generációnyi időre keltezve 546-582 közé datálta, s Itália Bizánchoz való visszacsatolásának történeti folyamatába illesztve bizánci népesség temetkezésének határozta meg. így kronológiai magyarázatot adott a temető néhány, szoros kapcsolatot leginkább a pannóniai langobardok hagyatéka felé mutató sírra is (BARKÓCZI 1968, 310; BARKÓCZI 1971, 190). Barkóczi László elképzelését a Dunántúl 6. századi bizánci megszállásáról Salamon Ágnes adoptálta a környei kora avar kori temető értékelésekor, melyet különböző etnikumú bizánci zsoldosok temetkezéseként értelmezett, nem kis megdöbbenést okozva ezzel a hazai és nemzetközi kora népvándorlás kori régészetben (SALAMON-ERDÉLYI 1971, 66-71). A két régész a súlyos szakmai bírálatok ellenére továbbra is kitartott elképzelése mellett, sőt még korábbi. 6. század eleji keltezést vetettek fel. óvatosan késő római továbbélő népességhez kötve a temetőt (BARKÓCZI-SALAMON 1984, 172, 180). mely vélemény burkoltan később újra feltűnt (BARKÓCZI 1993, 333). Mértékadó nézetek azonban régóta azon az állásponton vannak, hogy a horreumi temető - időben egykorúként értelmezve a Sági Károly által feltárt, ám szinte tökéletesen kirabolt bazilikái sírokkal (SÁGI 1961, 415421) - a 6. század második felére keltezhető. Nyugati germán és bizánci típusú, a korszakban lényegében interetnikus ékszerei miatt az etnikailag szinte meghatározhatatlan, jobb híján késő antikként aposztrofált előkelő réteghez köthető. Ók lennének az avarok által hadifogolyként - esetleg önként - a Balatonhoz zárt tömbbe telepített/települt, és a Dunántúlon valószínűsíthetően teljesen elszegényedve továbbélő, romanizált lakossággal keveredett népesség vezetői. Fenntartás nélkül elfogadott a temető 568-630 közti keltezése, s a temetkezések felhagyását összefüggésbe hozzák a Keszthelykultúra népességének a kutrigur-bolgárok avar ellenes lázadásában való esetleges részvételével, továbbá az erőd és a háromhajós bazilika végső felégetésével. Ezt követné a népesség szétköltöztetése és azok felett az avarok szoros katonai felügyelete, minek régészeti bizonyítékát a nagy sírszámú - már jellegzetes avar leletanyagú sírokat is tartalmazó - temetők feltűnésében véli felfedezni a kutatás, melyek használata egészen a 9. század elejéig nyomon követhető (KOVRIG 1960, 165; BÓNA 1971a, 295-296; KISS 1992, 247-248; MÜLLER 1992, 278-281). Barkóczi László ásatását követően 1970. április 15-e és november 11-е közt a fenékpusztai erődben újabb