Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Müller Róbert: Sági Károly temetőfeltárása a Keszthely–fenékpusztai erőd déli fala előtt (1963–1967)

Sági Károly temetőfeltárása a Keszthely-fenékpusztai erőd déli fala előtt (1963-1967) 167 közelebbi keltezésre. Négy sírban volt bronzcsat. ezekből sem ismert további lelet (9., 23.. 61., 65.). Mindegyik másik típust képvisel. A 9. sír csatján egybeöntött a csatkeret és a csattest, három szegeccsel erősítették a szíjhoz. Nem avar forma, de ismert kora avar kori temetőkből.

55 A 23. sír csatjának pecke pajzs alakú, ez egy jól keltezhető 6. századi germán tárgy. A 65. sír csatjának vasból készült a pecke. formáját nem ismerjük. A széles, ovális csatkeret a keszthelyi temetőkből már ismert,

60 6. századi előfordulását a Kranj-i példány is bizonyítja.

6

' A 61. sír csatja nem keltezhető pontosan. Hét sírból ismerünk övgarnitúrát. valamennyi hiányos (5.. 19.. 20., 21., 44.. 52., 99.). Az 5. sír garnitúrája teljes készlettel került elő a környei temető 78. és a budakalászi temető 696. sírjából. Jellegzetességük a pajzs alakú préselt veret középen díszített, esetleg kőberakásos betéttel. Az említett garnitúrák ezüstből készültek, a budakalászit Vida T. a 7. század közepére keltezte."

2 A 19. sír garnitúrája az un. Marinovka típusba tartozik. Hasonló garnitúra volt a Lipp féle III. sírban.

63 Keltezése a 6. század vége a 7. század eleje. A 20. sírból egy itáliai eredetű garnitúra típus darabjai kerültek elő, amely a langobard temetőkben a 6-7. század fordulóján tűnt fel, és nálunk a 7. század első felére keltezhető.

64 Újabban későbbi időre keltezik ezeket a garnitúrákat.

65 Esetünkben a késői keltezés mellett szól a hosszú használat, amelyet a kopásnyomokon kívül a nagy szegecsfejek eltűnése, a csathoz tartozó ellenveret hiánya is bizonyít. A jellegzetes kacsacsőr alakú öntött nagyszíjvéget is egy lemezes szíjvéggel pótolták. A 21. és a 94. sír garnitúrái préselt bronzlemezből készültek ólombetéttel. Mindkettőben olyan bronzcsat van, amelyen a karikát és a csattestet egybeöntötték, és a csattest négyszögletes. Ez a típus itáliai eredetű, és az avar szállásterületen ritka.

66 A 44. és az 52. sírból olyan vasból készített veretek kerültek elő, amelyeket keskeny vasszaiagok díszítenek, a 44. sír veretei üvegbetéttel is rendelkeztek. Ez a garnitúra típus a kora avarkorban tűnt fel, főleg olyan temetőkből ismert, amelyekben germán elemek jelenlétével számolhatunk. Pontosabb keltezésük egyelőre nem lehetséges.

67 A 94. sírból előkerült leleteknek az ad különlegességet, hogy a karperec alapján női sírról van szó. Dokumentáció hiányában nem tudjuk hogy a két pajzs alakú és az un. halfarkas veret hol helyezkedett el. Utóbbi veret típus a Kaukázus és a Pontus vidékén gyakori, és a Szegvár-oromdűlői 1. sír alapján elképzelhetőnek tartjuk, hogy ezek a veretek nem az övet díszítették, hanem egy lábbeli garnitúrához tartoztak.

68 A garnitúra így hiányos, de nem tudjuk, hogy hány veret volt eredetileg a sírban. Egy ilyen, a dél-orosz sztyeppről származó szokás mindenképp idegen lenne a fenékpusztai környezetben. A női sírok jellegzetes lelete a karperec. Többnyire vasból készült, a 79. és a 95. sír példányán megfigyelhető, hogy a nyitott karperec végeit kissé ellapították. Vaskarperecek a gazdag horreumi temetőben is voltak. A Keszthely kultúra jellegzetes karperec formája a kígyófejes karperec ebből a temetőrészből ugyanúgy nem ismert, mint ahogy a horreumi temetőből sem. Úgy tűnik ez a viseleti tárgy a kultúra későbbi fázisában terjedt el. bár Lipp az általa feltárt temetőrészben talált ilyeneket.

69 Nem keltezhetők pontosan a bronzhuzalból készített, nyitott végű, kör- vagy félkör keresztmetszetű sima vagy a végein rovátkákkal díszített karperecek. Különlegesek a 68. és a 94. sírban talált bronz karperecek. Végeik ellapítottak, és beütögetett félkörökkel és körökkel díszítettek. A 68. sír karperece hiányos, eredetileg mindkét vége ilyen lehetett. Avar kori temetőinkben viszonylag ritkán előforduló típusról van szó. A Pécs-köztemetői példány körökkel díszített, a csákberényi vonalakkal, a kölkedi a kürtös végű karperecekhez hasonlóan kis, bepecsételt rombuszokkal. ° A női sírokban előforduló gyűrűk viselete nem volt gyakori. Általában a gazdagabb sírokból kerültek elő (45. 2db.. 59. 3 db., 94.), de a 7. sírnak ez volt az egyetlen lelete. Különböző típusúak, szalagból készített, öntött, kőberakású fejjel, préselt lemezes fejjel, lapos huzalból hajlított példányok. A vaskések nem keltezhetők pontosan. Öt sírból kerültek elő, valamennyi férfi sírnak határozható meg (8.. 21.. 78.. 79.. 85.). Lipp az általa feltárt temetőrészben gyakori leletnek mondta, de leírása és képei alapján ott főleg a késő római temetkezésből kerültek elő.'

1 Már az ásató utalt rá, hogy a déli erődfal előtti temető 6-7. századi sírjai azonos rí tusúak, és azonos viseleti szokásokat mutatnak a horreumi és a bazilikabeli temetkezésekkel.

72 De amíg oda a közösség vezető rétege temetkezett, a déli erődfal előtt a köznép sírjai találhatók. A fentiekben bemutatott temetőrészlet a Lipp V. és a Csák Á. által feltárt temetőrészekhez tartozik, de területileg valószínűleg nem kapcsolódik közvetlen hozzájuk. Erre utal, hogy itt lényegesen kisebb a késő római temetkezések száma, téglasír vagy kőlapokkal kirakott sír egyáltalán nem fordult elő. További eltérés, hogy a Lipp féle temetőben korong fibulát, jó minőségű, teljes övgarnitúrákat, sőt fegyvert is találtak. Ez arra utalhat, hogy oda a köznép felső, katonáskodó rétege és családtagjaik temetkeztek. Nem kívánom itt részletesen ismertetni, hogy erről a közvetlenül 568 után betelepedő, és a helyben talált későantik lakossággal közös temetőket használó népesség eredetéről milyen elképzelések láttak napvilágot.

73 Fontos tanulsága e temetőrészletnek, hogy 630 körül feltehetően csak a fenékpusztai vezető réteg tűnt el az erődből, és az ostromot illetve pusztítást követően a köznép helyben maradt. Ebben a temetőrészletben körülbelül a 670-es évekig követhetők a temetkezések. Amíg fiatalabb sírok nem kerülnek elő. feltételezhetjük, hogy ebben az időszakban néptelenedett el az erőd, amely aztán a 9. század közepe táján vált újra lakottá.