Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)
Kaposi Zoltán: Térszerkezeti változások Somogy és Zala vármegye határán a 18–20. században
70 Kaposi Zoltán majdnem kötött egy szerződést a „Simonyi és Ormánd (ti. Ormándpuszta) között vezettendő vízcsatorna" tárgyában, ám végül is csak Festetich írta alá. 45 Ám ugyanezen év második felében a két fent nevezett személy, valamint Véssey Ferenc (vélhetően szolgabíró) előtt végül is megszületett a megállapodás. 46 A vita az ormándi malom miatt alakult ki. Oka pedig az volt, hogy a folyó egy nagy kanyarjában kivételesen jó lehetőség adódott nagy teljesítményű őrlőmalom felépítésére, s ezt mind a két fél ki akarta használni. Végül is közösen viselve a költségeket, „...Khern mérnök terve s ügyelete alatt építtetett és 6-8-1200 mérő gabonát hoz évente'''' - írja a földmérő és orvos Csorba József. 47 Valószínű, hogy az építmény létrehozása végül is a nyugati oldalon, tehát a Somsich-birtokon történt, és Festetich csak a malom jövedelmének felét bírta. Különben az 1830-as években, amikor a keleti oldal birtokai már gróf Zichy Károly tulajdonában voltak, állandó probléma adódott a malommal kapcsolatban. 1833-ban a simonyi jobbágyok instanciáztak, miszerint „Somsich Pongrátz Ormánd Hidi malmának árka" elöntötte a birtokukat, „...annyira kiáradt, hogy az rétjeinket egészen a vízben vágynak". Azt kérték Zichy gróftól, hogy érje el azt, hogy az árokra „...gondoskodással legyenek...és ezen kárt nekünk elhárítani lehessen". 48 A dolog végül is az 1840-es évek elejére rendeződött, természetesen a jobbágyok kárát senki nem térítette meg. Egy 1824. szeptember 23-án kelt iratból kiderül, hogy Somsich ígéretet tett arra is, hogy ő a keleti oldalon akkor is elkezdi a munkát, ha az a nyugati oldalon nem történik meg. 49 Erre föltehetően azért került sor, mert Festetich Imre új tervek kidolgozását kérte a vármegyétől, valószínűleg azért, mert az északi területek vélhetően újra víz alá kerülhettek. Török Ferenc és Póka Antal Zala megyei mérnök többször is beadta terveit, de végül a megyék meghajoltak a kamarás tiltó szava előtt, pedig a tervezetek hibátlan voltáról meg voltak győződve olyannyira, hogy azokat az Építészeti és Hajózási Igazgatósággal is megvizsgáltatták. 50 ,, Nehéz, s talán fölösleges is utólagosan ítélkezni az ügyről, annyira nem gazdagok a források, hogy ezt megtehessük. Természetesen a berekben a határokat előre elkülönítették, nehogy esetleg utólagosan perre kerüljön sor. Végül is az ormándi berek lecsapolása 1825— 30 között történt meg: az árokásások elzárták és elvezették a vizet, így a mocsár gyors ütemben száradt. Csorba József 1857-ben megjelent leírása szerint ,№íg az újabb időkben a felébredt szorgalom által az érdekelt birtokosok, főképp a felejthetetlen Somsich Pongrácz vezetése alatt árkok, csatornák nem vágattak, nagy mocsárt okozott, melly Hídvégig nyúlt'" - írja. 51 Csorba orvosi hivatása mellett földmérő is volt, s dolgozott korábban Törökkel együtt is, tehát valószínűleg hihetünk neki. Leírása szerint víztelenítésben már elsődleges szerepe Somsichnak volt, s nem Festetichnek, de azt is hozzá kell tennünk, hogy a haszonélvezők között azonban ott volt Festetich Imre, s két fia, Miklós és László is. Elképzelhető az is, hogy Festetich Imrének nem is az átalakítással volt baja, hanem a vármegyének akart ártani, mivel egy korábbi zárgondnoki jelentés elmulasztása miatt az 1820-as évek elejétől tiszti perbe próbálták idézni Somogy vármegye részéről, aminek azonban hat éven keresztül nem tett eleget. 52 Mindenesetre tény, hogy 1826-tól már van olyan contractusunk, amely a kiszáradó allodiális berekben maradt faanyag irtását jelzi: 106 hold allodiális föld kiirtására szerződtek vrászlói és pathi jobbágyok, árendások és konvenciósok. 53 Az 1816os kiszárítási contractus pedig azt mutatja, hogy vélhetően Csorba József fenti 1825-30 közti datálása a lecsapolásra igaz lehet. Töredékes forrásaink vannak a munka végeredményének megítélésére. A berek lecsapolásának Simonyira vonatkozó hozzávetőleges adatai egy 1819-es és egy 1830-as felmérés tükrében jól értelmezhetőek. 1819-ben Simonyiban még mindössze 7 hold szántó és 100 hold rét állt az uraság rendelkezésére, 1830-ban viszont már 313 hold urasági szántó, és 259 hold rét volt Festetich gróf használatában. Ugyanakkor az erdő 1124 holdról 982 holdra csökkent, amivel egyetemben Simonyi falu határa - a mocsár elfoglalása miatt - 254 holddal nőtt. Mindenesetre tény, hogy a lecsapolás és kiszárítás előtt az erdő Simonyiban a terület 80%-át foglalta el, ezzel szemben 1830-ban már csak 59%-nyi területre terjedt ki, vagyis egyértelmű, hogy a reformkorra alaposan megváltozott a vidék képe: a mocsártalanítást megoldották, s lényegesen megnőtt a szántóföldi növénytermelésre és az állattartásra használható urasági terület. 54 Csorba József megemlékezése szerint nagyon jó minőségű területet nyertek a lecsapolással: „...s több itt fekvő ormándi pusztán a leggazdagabb réteknek, s termő földeknek örülhet a gazda..." 5 Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a Zala és a KisBalaton térségében - vélhetően hasonló okokra visszavezethetően - máshol is jelentős lecsapolási, belvíztelenítési munkák indultak meg a reformkorban, ami világosan mutatja a korszak sajátosságait. 1829. június 22én Zalaapátiban Széchenyi István, Deák Ferenc és Csányi László részvételével alakult meg az a társaság, amely a Zalavölgy, Hídvég és Magyarod községek határszélétől a Barátsziget felső határszéléig terjedő rész vagyis főleg a Zala-folyó által teremtett mocsár - szabályozását kívánta elvégezni. A tervek létrehozásában itt is részt vett Póka Antal mérnök. A területnek ez a része itt is hatalmas mocsár, mégpedig náddal, sással, éger és kőrisfákkal benőtt vidék volt. A hatalmas kiterjedésű mocsárból néhol szigetek emelkedtek ki, s csak a patak partján egy 50-100 méteres sávban lehetett legeltetni, avagy kaszálóként használni a területet. Különböző tervmódosítások után már 1835-ben elkezdték a földmunkákat, s végül is a század vége felé fejezték be a
