Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Kaposi Zoltán: Térszerkezeti változások Somogy és Zala vármegye határán a 18–20. században

66 Kaposi Zoltán tokos Viden természetesen egyáltalán nem volt úrbéres csoport). Viszont meg kell említenünk azt is, hogy a 18. századra oly jellemző nagy tömegű telepítések még nem zárultak le, Vrászló és Simonyi esetében még az 183040-es években is történt külső népelemek behívása, letelepítése.

16 A földesúri jövedelmek a gyér népesség miatt egyre inkább a majorsági árutermelés felé tolták el a gazdálkodási rendszert, ehhez viszont a termelés terét kellett kialakítani. Érdemes arra felfigyelni, hogy az 1804-es összeírás szerint szokatlanul magas a „servi nobilium", a „nemesek szolgái" rovat aránya, ami világosan utal a majorsági termelés létére.

17 Az Ormánd által teremtett természetföldrajzi körülmények a 18. században Jól jellemzi Somogy és Zala megyének ezt a határvidékét egy későbbi leírás, Fényes Eleknek az 1830-as években írt magyarországi statisztikájának többek között ezen sorai: „Végre különös ezen vármegyében az, hogy itt alig van határ, mellyben kissebb vagy nagyobb posványság nem volna (Somogyban Bereknek hijják); a hegyi patakok számtalanok, de kavicsot egyiknek ágyazatjába se szemlélhetni. A Balatonnak 40000 holdra terjedő mocsárja fonyódi, marczali és ormándi bozótnak neveztetik.."}* A Bár ezek a sorok nagyban támaszkodnak a 18. századi szerzők véleményére, mégsem tűnik túl merésznek az a kijelentés, miszerint nem sok minden változott ezen a tájon a 19. század első harmadáig. Mint ahogyan azt már említettük, a térség alapvető formáló természeti eleme az Ormánd folyó volt. Az 1730-as évek elején Bél Mátyás, aki hosszabb időt töltött Balatonkeresztúron, s viszonylag pontosan ismerhette a térséget, még a következőképpen jellemezte az Ormándot: „...az ormándi víz folytonos választóvonalat alkot megyénk és Zala megye között, széltében és hoszszában árasztja habjait, mindkét oldalon sűrű nádasokkal benőve, helyenként egy mérföldet is meghalad a szélessége, különösen ahogy a tóhoz közeledik. Ideérve, amint Bottyán és Hídvég között szétterül, könnyen két mérföldet is eláraszt. És mivel itt a Szála mocsaraival is összefolyik, majdnem hogy a tenger alakját ölti fel. Nehéz erre az utazás és csakis a hellyel ismerősök tudnak e tájon közlekedni. Idegenek könnyen rejtett mélységekbe esnek, vagy úgyszólván áthatolhatatlan ingoványba vesznek. Ez az egész vidék ugyanis mélyen át van nedvesedve és végeláthatatlan nádasokkal beárnyékolva... kevés helyen lehet általjárni. Itt kezdődik a Balaton tava.^

9 Hozzá kell tennünk, hogy valójában a később, a 19. század elejétől egyre inkább Kis-Balatonnak nevezett tóba (amely valójában a Balatonnal egybefüggő víz volt, annak mintegy délkeleti nyúlványát alkotta) ömlött az Ormánd, s csak később, a 20. századi területátalakítás eredményeképpen vezették az ormándi árok vizét a Zalába. Az Ormándon kívül számos kisebb patak és ér is táplálta a berek vízkészletét, ilyen volt például a rendkívül sok ágból összefutó Miháldi-folyás, a Sárosdi árok, stb. Bár ma már elég nehezen lehet elképzelni ezt az irdatlan kiterjedésű mocsárhalmazt, mégis a 18. század első felétől fennmaradt források világosan mutatják létét. Az ormándi mocsárnak állapotát, kiterjedését kiválóan érzékelteti az a térképvázlat, amit Bél Mátyás munkájának kiadója, Lukács Károly illesztett a „Zalamegye leírása" elé. A 20. századra a régi szép Ormánd nevet elfelejtették a hivatalos térképészet alkotói, helyette a semmitmondó „határárok" kifejezés született meg. A 18. század egyik legnagyobb térképészének, Mikoviny Sámuelnek egy 174l-es térképén is jól elkülöníthető az a vízzel borított völgy, amely szerint az ekkor még élő tavat alkotó Kis-Balatonnak lefelé Kiskomáromig egy 11 kilométernyi folytatása van. Mikoviny gondolkodott egy hajózható csatorna létrehozásán is, ami Path falunál ért volna véget, nem messze Kanizsától.

20 Bél Mátyás részletes leírásán túl szerepel az Ormánd folyó Cholnoky Jenőnek a balatoni hidrográfiájáról írt munkájában, ahol is egy 1780-as térkép van bemutatva. Lukács Károly említi egy jegyzetében, hogy az 1783-as Neu ezredes-féle katonai térképen „Ormányság" név alatt szerepel. Tomasich 1792-es térképén csak a folyó folyása van feltüntetve, illetve a mellette lévő mocsár, a megnevezés azonban hiányzik.

21 Az Ormánd folyó neve a mai időkre elsődlegesen az Ormándpuszta elnevezéssel maradt fenn, a folyó nevét a lecsapolás után fokozatosan elfelejtették, bár néprajzi gyűjtések az idősebb lakosság körében még mindig ismert folyónévnek mutatják az Ormándot. A 18. század hetvenes-nyolcvanas éveiben a térség nagy részét még bizonyíthatóan mocsár, nád, sás és erdő borította. A II. József által elrendelt és végrehajtott 1782-es „Landesbeschreibung" is megjegyzi, hogy a „... réteken sok a mocsaras hely..." vagy „...a kis patak, mely itt folyik, sosem szárad ki..." ,

22 Talán az 1802-ben létrejött vármegyei térkép jelzi legvilágosabban azt az óriási mocsarat, ami az Ormánd folyó Path és Vrászló közötti folyása mentén keletkezett; a folyó két forrásága az említett falvak határánál találkozott, s a torkolat körül óriási elmocsarasodott tavakat teremtett. Érdemes egy megjegyzés erejéig arra is rámutatni, hogy a somogyi folyó- és vízrendszer rendkívül lényeges eleme az a belső-somogyi dombsághoz kapcsolódó vízforráskészlet, amely valahol az inkei-iharosberényi vidéktől a Marcalihátság déli részén található Tapsony-MesztegnyőSzenyér falujáig nyúlik el. Lényegében ezen a mintegy 50 négyzetkilométeres területen erednek a Nagyberekbe (Balatonba) ömlő patakok, de innen veszi délnek útját a Rinya egyik ága is, amely 70-80 km-es út után éri el a Drávát. Nem messze található ettől a vízforrás-