Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)
Turbuly Éva: Kanizsa a Zala megyei közgyűlési jegyzőkönyvekben (1567–1601)
34 Turbuly Eva ték. A nemeseket is elfogták, a többiekkel együtt pórázon és nyakbéklyóval, mint a lovakat Kanizsára hajtották és tömlöcbe vetették. A börtönbeli tartást is rajtuk hajtották be. A kapitány a nemeseket a helyi lakossággal együtt erődítési munkára hajtotta, s olyan szolgáló levelet adott nekik, amelyek hátuljára akasztófát festettek. Teljesen tönkrementek, képtelenek adózni. A megye határozata: azonnal értesíti a királyt és a következő országgyűlésen az akasztófás leveleket is bemutatva követel határozott intézkedéseket. 44 Az utolsó híradás és panasz 1600 áprilisából való. 1601 tavaszán már a vár felszabadítását kérte a megye. 45 A továbbiakban a megyei közgyűlési jegyzőkönyvekben Kanizsával két bejegyzés foglalkozik. 1634 szeptemberében elrendelték, hogy a hódoltsági területről Kanizsa felé a lakosoknak falujuk ügyeiben járva nem kell vámot fizetni, a másikban törökösséggel és árulással vádolják Jakapfi Andrást 1647 decemberében, és azzal, hogy Hetesből keresztény személyeket adott el a töröknek. 46 Az udvar a végvári rendszer fenntartásához szükséges pénz egy részét tudta csak fedezni a Magyarországról befolyt jövedelmekből. Számos elképzelés született a kérdés megoldásáról, felmerült a német lovagrend behívása Nyugat-Magyarországra, sőt a terület felosztása is az osztrák tartományok között. Ez utóbbi annyiban valósult meg, hogy Stájerország többször hozzájárult a védelmi kapujának számító Kanizsa ellátáshoz, az 1570-es években a „gyepűsítés" kapcsán többek között 1000 favágót küldött. Mindez nem változtatott az alapproblémán. A maradék ország eltartó-képessége egyre csökkent. Pénz hiányában az udvar az időhúzás taktikáját választotta: Minél később és minél kevesebb pénzt kiadni. A hatékonyságot akadályozta, hogy a végső szót a legkisebb ügyekben is a Prágában székelő Rudolf mondta ki, akinek még saját testvéreivel, Ernővel, majd Mátyással való viszonya sem volt felhőtlen. A magyarok iránti bizalmatlanság végig jelen volt, amit a reformáció terjedése tovább erősített. Ez abban is megmutatkozott, hogy 1577-től Bornemissza János lemondását követően - Zrínyi Györgyöt kivéve - nem magyar főkapitányokat neveztek ki, s a várban az idegen származású katonák aránya egyre nőtt. A nemzetihez rövidesen vallási ellentétek is járultak, amelyek Haym Kristóf kapitánysága alatt csaknem lázadáshoz vezettek. Látható, a megye kezdetben még megkísérelte, hogy törvényes úton, saját hatáskörében bánjon el a garázdálkodókkal, bízott a kártérítés lehetőségében. Miután a kapitányhoz, főispánhoz, uralkodóhoz címzett panaszok eredménytelenek maradtak, a segélyadó megtagadása, a garázdálkodó katonák elleni felkelés meghirdetése is felmerült. Törvényszabta kötelezettségeinek azonban a megye mindvégig eleget tett, biztosította és megszervezte az ingyenmunkát, gondoskodott a vár ellátásához szükséges gabonafélék, élelmiszer és famennyiség öszszegyűjtéséről és beszállításáról. Mindezt annak tudatában tette, hogy nagyobb török támadás esetén védelmet mégiscsak a végváraktól, elsősorban Kanizsától remélhet. Saját erejéből nem volt képes megvédeni területét és lakóit sem a töröktől, sem a végváriak pusztításaitól, a tizenöt éves háború idején nem tudta megakadályozni a tragikus mérvű elnéptelenedést. Ebben a nehéz helyzetben részben a passzív rezisztencia, részben a kisebbik rossz taktikáját választotta, célja a puszta túlélés volt. A vár elestével területének jelentős része török fennhatóság alá került, ugyanakkor felsorolt és tárgyalt kötelezettségei más várakhoz kapcsolódóan továbbra is megmaradtak. Jegyzetek: Zala Megyei Levéltár IV. 1.-a Megyei közgyűlési jegyzőkönyvek I. 1555-1634. A továbbiakban Kgyjk I. 2 Magyarország története 1526-1686 Bp., 1985. 434. A vár korabeli történetére lásd: dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig, különösen 299-353. In: Nagykanizsa városi monográfia I. Szerk.: Béli József, dr. Rózsa Miklós és dr. Rózsáné dr. Lendvai Anna Nagykanizsa, 1994, 464. 3 Müller Veronika: Thury György kanizsai kapitánysága Kanizsa, 1972,24. 4 Müller-1972. 35-36. 5 Magyarország története - 1985. 426. 6 Kgyjk I. 1567. február 16., 56. reg. A bejegyzések rövidített fordításai, regesztái megjelentek: Bilkei Irén Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711. I. Zalaegerszeg, 1989. 167. Zalai Gyűjtemény 29. A továbbiakban a reg. rövidítés a regeszták sorszámára utal. 7 Müller - 1972 36-40. Hofkammerarchiv Hoffmanz Ungam Rt. Nr. 32-50. 8 1580. október 12., 83-84. reg. 1585. május 5., 116. reg. 10 1586. július 31. 126. reg. 11 1586. november 16. 133. reg. 12 1587. június 7., 162. reg. 13 1587. szeptember 14., 174. reg. 14 1590. május 23., 217. reg. 15 1592. február 19., 226. és 237. reg.
