Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Németh József: Zalai városok szellemi kisugárzó hatása a 19. század végén

Zalai városok szellemi kisugárzó hatása a 19. század végén 159 ran idézett forrásai. Bátorfi nevét ezenkívül még öt, hosszabb-rövidebb időt megért kanizsai lap kolofonjában olvashatjuk (Csendőrségi Közlöny, Kandi Klári, Párisi Lapok, Zala, Zalai Tanügy). Több mint negyedszáz kötet címlapján szerepel neve: fordítóként, szerkesztőként, jobbára azonban szerzőként: verseket, színdarabokat, útirajzot, földrajzi leírást, költői beszélyt egyaránt írt. E műveinek nagyobb része mára elavult, nem olvasmányi, hanem művelődéstörténeti értéket jelent. A múlt század utolsó évtizedében azonban sikeres kötetek voltak, némelyikük több kiadásban is megjelent (Zala megye földrajza négy alkalommal is). Belekezdett Kanizsa levéltárának rendezésébe, a város monográfiájának, az Inkey család történetének megírásába. Ma már nehezen mérhető fel sokoldalú újságírói tevékenysége: első írása 1885-ben jelent meg a Budapesti Hírlapban, de található írása a Napkeletben, a Divatcsarnokban, az Alföldben, a Szegedi Híradóban, a Vasmegyei Közlönyben is. Máig ható, maradandó értéket jelent az Adatok Zala megye történetéhez című gyűjtemény. Ez volt az első kísérlet a megye történetének összegzésére, érthető, hogy tartalma nagyon vegyes: oklevelek, népdalok, életrajzok, magánlevelek, másutt már megjelent beszámolók egyaránt találhatóak benne. Köztük olyan fontos írások, mint Rómer Flóris Archeológiai levelei Zala megyéből. Pótolhatatlan értéket jelentenek a mára már szétszóródott családi levéltárakból származó közlések. Értékét nem kisebbíti, hogy megjelenése után 12 évvel Csutor Imre külön füzetben tette közzé észrevételeit: a kettő szerencsésen kiegészíti egymást. Másik múlhatatlan érdeme, hogy ő alapozta meg a zalai újságírást: tagadhatatlan, hogy a századfordulóig a Zalai Közlöny a megye legjelentősebb újságja volt. A lap máig is rekordot jelent Zalában: 1874-1944 között jelent meg, többször változó, de mindig figyelemre méltó színvonalon. Utolsó szerkesztője 1926-1944 között az ugyancsak kiemelkedő jelentőségű Barbarits Lajos volt. A századforduló után bontakozott ki Halis István (1855-1927) tevékenysége. A város szülötte volt, jogi végzettséget szerzett, különböző városi tisztségeket töltött be, hosszú ideig városi tanácsos, egy ideig polgármester-helyettes. 1913-tól hivatalos megbízásból is a város könyvtárásnak, szerveződő múzeumának vezetője. Tárgyalt korszakunkban Hoffmann Mórral együtt szerkesztette a Zalavármegyei évkönyv a milleniumra című kötetet 1896-ban. Nagykanizsa sokszínű - itt csak vázlatosan bemutatható - kulturális életének, kisugárzó hatásának egyik legfontosabb eszköze fejlett nyomdászata volt. A század utolsó esztendejében négy tipográfiája is működött, közülük kettő ekkor már nemcsak négy-öt évtizedes múltra tekinthetett vissza, hanem jóhírű, a megye határain kívül is számon tartott, gyakori megrendelésekkel felkeresett üzemnek számított. Az első nyomdát még 1850-ben hozta létre Markbreiter Jakab, ezt másfél évtized múlva 6500 forintért Fischel Fülöp vásárolta meg. Fischel Csehországban, a Prága-közeli Lohovicon született, 1849-től Pesten dolgozott a Pester Lloyd szedőjeként. Merkbreiter innét csábította Kanizsára, s mikor a tulajdonos 1864-ben zavaros gazdasági ügyekbe keveredett, majd Ausztriában más üzleti vállalkozásokba fogott, ő vezette és fejlesztette tovább (apósa) nyomdáját. Foki Ibolya számítása szerint négy évtized alatt legalább 200 könyvet jelentetett meg, s 15 lap bibliográfiai adatai közt szerepel kiadóként, szerkesztőként vagy nyomdászként, köztük keszthelyi lapoknál is. 1887-ben már két amerikai sajtóval, 3 egyszerű gyorssajtóval, 1 kézi sajtóval dolgozott. 1894-ben 3 gyorssajtója, 1 kézi, 1 amerikai sajtója, négy segédgépe volt, 1901-ben 18 alkalmazottnak adott munkát, a nyomdán kívül a könyvkötészetben és -kereskedésben is. Egy időben kölcsönkönyvtárat is működtetett. 1898-tól villamos energia mozgatta gépeit. Fischel Fülöp halála után fia, az akkor 25 esztendős Lajos vezette tovább a családi vállalkozást. (Az ő fia Fejtő Ferenc, az immár hat évtizede Párizsban élő író, történész.) Waj dits József üzeme 1860-ban kezdett munkához. Ahogy az utókor - a részletekbe menő kutatást még nélkülözve - meg tudja ítélni, méltó vetélytársa volt Fischelnek, kettőjük nyomdája nagyjából azonos teljesítményű volt. Igaz, Wajdits József is, majd 1891-től fia is, megmaradtak a város keretei között, viszont nagyobb részt vállaltak az újságok, folyóiratok létrehozásában, esetenként szerkesztésében is. (A két Wajdits 13 periodika adataiban szerepel.) О hozta létre 1862-ben és adta is ki a megye első számottevő újságját, a Zala-Somogyi Közlönyt, melyet 1866-1872 között szerkesztett is. A belőle kivált, 1874-1944 között folyamatosan megjelenő Zalai Közlönynek is nyomdásza, többször is kiadója, átmenetileg ő is, majd fia is szerkesztője volt. Tárgyalt korszakunkban nem váltak meghatározó tényezővé, de az összképet színesítették Singer Lipót (1882-1897), Weisz Lipót és fia (1885-1900 után is), Farkas és Krausz (1899-1900 után is) kisebb nyomdái. Az új század első másfél évtizedében Nagykanizsa annak ellenére megőrizte művelődési kisugárzó, vezető szerepét, hogy mind Keszthelyen, mind Zalaegerszegen számottevő fellendülés tapasztalható, ennek eredményeként az arányok is némileg eltolódnak. Ennek vizsgálata azonban már szétfeszítené ezen előadás kereteit.