Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Hermann Róbert: Kanizsa felszabadítása 1848. október 3-án

Kanizsa felszabadítása 1848. október 3-án 135 polgár szerint a magyar veszteség 2-3 halott és 9-10 sebesült volt, de ezek közül csak egy sebesült meg ágyúgolyótól. A horvátok veszteségét több mint 300 [!] halottra tette.

77 A „Nemzeti" című lap tudósítója szerint „a megölettek, sebesültek és elfogottak számát még most sem tudhatni", de csak a foglyok számát 200 főre becsülte. A foglyok között nyolc tisztet említ, a zsákmánynál 8 lőszeres szekeret. A magyar veszteségnél összesen 2, nem veszélyesen sebesültről beszél.

78 Sárközy Albert somogyi kormánybiztos szerint 7 tiszt s 60 közkatona került a magyarok fogságába, ezenkívül zsákmányoltak több töltényes szekeret és 150 kocsit is.

79 A foglyokat Zalaegerszegről továbbszállították Szombathelyre.

80 A siker tehát fényes volt, bár lehetett volna fényesebb is. A vasi zászlóalj egyik tisztje szerint ha a Vas megyében a 9. (Miklós) huszárezredből állomásozó két század megérkezik, „fél század elvette volna a 6 álgyút és egy rakétaröpítőt, és a főerő hollétéről tudósított volna bennünket, s így talán Nugent[-t] is elfoghattuk volna 1500 főnyi csapatával".

81 Bebizonyosodott, hogy a mozgósított nemzetőrség erői még oly jelentős számbeli fölény birtokában sem képesek egy alacsony harcértékű reguláris erővel szemben igazán jelentős sikert elérni lovassági és tüzérségi támogatás nélkül. (A néhány nappal későbbi ozorai sikert többek között a jól alkalmazott lovasság is magyarázza). Az igazi nagy siker elmaradásának okai közé sorolható még a mozgósított erők nem megfelelő együttműködése, noha ezért legkevésbé Vidost és Pusztelnikot terheli a felelősség. Maga a mozgósított nemzetőrség volt alkalmatlan ilyen nagyszabású, pontos együttműködést igénylő feladat végrehajtására. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a lovasság hiányával küszködő ellenséges erők - harcászati fölényük ellenére - sem képesek arra, hogy nagy területeket tartsanak ellenőrzésük alatt, s biztosítsák a hátország és a főerők közötti összeköttetést. A somogyi és zalai nemzetőrök és népfölkelők ugyanis gyakorlatilag 10 nappal a hadjárat megindulása után elvágták a horvát főerőket hátországuktól. Vidos joggal örült a győzelemnek, annak azonban már kevésbé, hogy a nemzetőrök tucatnyi magát megadó horvátot egyszerűen lemészároltak. Október 5-én kiáltványban szólította fel csapatait, hogy a foglyokkal szemben emberségesen viselkedjenek.

82 Vidos szándéka az volt, hogy magához vonja a Grazból Körmendre érkezett 105, 4. (Sándor) ezredbeli huszárt, a 9. (Miklós) huszárezred Berzsenyi Lénárd kapitány vezette századát, illetve a Sopron városa által kiállított 170 önkéntes lovast. Úgy vélte, ily módon 10000 főre növelt seregével visszafoglalhatja a letenyei hidat. Vidos ugyanakkor attól tartott, hogy Nugent erősítések magához vonásával és a stájerországi es. kir. csapatok segítségével újabb támadást kísérelhet meg.

83 Ám nemsokára azt az utasítást kapta az OHB-tól, hogy akadályozza meg Jellacic és a Bécsből számára érkező erősítések egyesülését. Október 6-án serege nagy részével északnak, Veszprém, majd Vas megyébe indult.

84 A Zala megyei önkéntesek négy százada felszerelés végett Zalaegerszegre vonult, a Sándor-huszárok szintén a város környékén táboroztak. A Somogy megyei nemzetőrség a Zala megyei népfelkelés egy részével Légrádtól Letenyéig tartotta szemmel a Mura vonalát, s október 7-én reggel 9 óra tájban sikertelenül próbálta meg visszafoglalni a kakonyai, légrádi és letenyei hidakat a horvátoktól. A támadás során mind a Somogy, mind a Zala megyei századok (egy kivételével) inkább a hátrálás, mind az előnyomulás során árultak el buzgóságot. A horvátok átkeltek a Murán, feldúlták a letenyei kastélyt, s az egész vidéket felgyújtással fenyegették.

85 Palocsay Jakab őrnagy, a somogyi nemzetőrök parancsnoka nem bízott saját erőiben, s még Kiskanizsát is körülsáncoltatta, hogy a letenyei hídfőből esetleg kitörő ellenséget visszaverhesse.

86 így aztán őt is őszintén és kellemesen lepte meg a hír, hogy az ellenség másnap felszedette a letenyei hidat, s visszahúzódott a Muraközbe.

87 Aggodalomra adtak okot viszont az olyan hírek, mint pld. az, hogy Nugent 4000 fővel Dombomnál átkelt a Dráván, s a Muraköz felől készül Kanizsa ellen támadni.

88 A másik oldalon hasonlóan nagy volt az aggodalom Dahlen október 9-én azt a hírt kapta, hogy a magyarok két ponton átlépték a Drávát, ezért ide sietett, hogy Benkoval egyeztesse védelmi intézkedéseiket. A hírt végül nem erősítették meg. Innen Ludbregre szándékozott menni, hogy az ottani Dráva-kordon parancsnokával találkozzék, majd Verőcére akart továbbmenni, hogy a Dráva-átkelők védelmére tett intézkedésekről meggyőződjék.

89 Egyelőre tehát mindkét fél azzal töltötte idejét, hogy megerősítse saját védelmi vonalát, s azon törte a fejét, honnan vonhatna magához újabb erőket. E tekintetben a magyaroknak volt nagyobb szerencséjük. Október közepén megjelent Zala megyében Perczel Mór ezredes hadosztálya, amely immár nemcsak a megye Murán inneni területeit biztosította, hanem visszafoglalta a Muraközt is, komoly aggodalomba ejtve ezzel mind Dahlen altábornagyot, mind Nugent táborszernagyot.