Zalai Múzeum 6. (Zalaegerszeg, 1996)

Közlemények - P. Baran Judit: A lengyeli kultúra tömegsírja Esztergályhorvátiban

A lengyelt kultúra tömegsírja Esztergályhorvátiban 151 változás figyelhető meg. A gödörbe bedobált férfiak halálára vonatkozóan már csak a leletanyag töredékessége miatt is - nehezen lehet érdemben nyilatkozni. Az egyetlen aránylag épen maradt koponyán, halált is okozható és a gyógyulás minden nyomát nélkülöző, ütéstől származó sérülés látható, két másik, de kevésbé erőteljes ütésnyom mellett. Az ütésnyomok valamilyen éles, 30 mm széles fegyvertől származhattak. Egy másik koponya töredékén előforduló ütésgyanús sérülést (?) leszámítva, más, halálokkal kapcsolatba hozható nyom nem volt észlelhető. A leletanyag igen nagyfokú fragmentáltsága azonban az ilyen irányú megfigyeléseket eleve erősen korlátozza. V. A lelet kronológiai helyzete Ismerve a lengyeli kultúra eddig feltárt temetkezéseit, a tömegsír előkerülése és a lengyeli kultúra időszakára való keltezése legalábbis meglepő. Az objektum belső rétegződése azonban nem hagy kétséget a keletkezés alapjául szolgáló kerámiák és a csontvázak összetartozásáról. A kerámiák nem egyszerűen az égett réteg fölött, hanem közvetlenül azon feküdtek, a csontok pedig közvetlenül ez alatt: a legfelső rétegben (6. kép) fekvő csontok egy részén az égés nyoma jól látható. Jól lehet a csontok a kerámiák alatt voltak, a fentiek alapján a mellékletek, az égett réteg és a csontok összetartozása számunkra vitathatatlan. (Az objektum keltezéséhez további támpontot szolgáltathatnak majd a C-14-es adatok, ill. a részletes antropológiai vizsgálatok.

5

) Az objektumban lelt kerámiák jól keltezik a tömegsírt. Ezek alapján a lengyeli kultúra kialakuló fázisára, a Protolengyel-horizont idejére tehető a temetkezés ideje. A kerámiáknak közeli, jó párhuzamai vannak a Sé-ről és a Luzianky-ból származó leletanyagokban, mely lelőhelyek anyaga a Protolengyel-horizontot képviseli. (Séről: KALÍCZ-KÁROLYI 1976; 1977a; 1978-79; 1979; KALICZ 1983-84.; Luzianky-ról NOVOTNY 1962; TOCIK-LICHARDUS 1964;PAVÚK 1981;). Térben is nagyon közeli párhuzamnak tekinthető egy zalavári leletegyüttes, mely szintén ehhez a horizonthoz tartozik (KALICZ 1988b. 115-116, Abb. 6.). A tömegsírban talált kerámiák közül három volt festett, ezeken a vörös és sárga festés fordult elő. A vörös és sárga szín alkalmazása a jellemző a kialakuló fázisban, s még később, a lengyeli kultúra I. szakaszára is (KALICZ 1983-84.278.; uő. 1985.76; RACZKY 1974. 185; ZALAI-GAÁL 1982a.24). Az edényformák szintén a korai leletegyüttesekből ismertek. Leleteink közül kettő, a csőtalpas edény és az S-profilú tál a keltező értékű. A kis méretű csőtalpas edényen a piros és a sárga festés együtt fordul elő. A piros és a sárga szín kombinációja Sén és Luziankyban a finom kerámián fordul elő (KALICZ 1983-84. 278). A festés ebben az időszakban kizárólag karcolás nélkül jellemző (KALICZ 1983-84. 281; PAVÚK 1981.292). Az S-profilú mély tál párhuzamait közli Kalicz N. és Károlyi M. Séről (KALICZ 1983-84. VI. t./3,5; KALICZ-KÁROLYI 1977. 123, 52.t./5). Ugyanilyen formájú az egyik zalavári tál is (KALICZ 1988b. Abb. 6.2). Ez az edényforma a Protolengyel-horizontban jellemző, később eltűnik és helyette ebben a kategóriában az éles profilú, háromrészes edény lesz a jellemző (KALICZ 1983-84. 281). A kis palackot piros festéssel díszítették. A piros festés alkalmazása az egész Protolengyel-horizontban (Sétől Unterwölblingig) egységesen megvan, a finom kerámia díszítésében egyébként is a festés gazdagsága dominál (KALICZ 1983-84.278). A tagolt testű edényke pontos formáját nem lehet rekonstruálni, hiszen csak az oldalából maradtak meg töredékek. Ezekből azonban látszik, hogy az edény bikónikus testű volt. A töredékeken szintén piros festés figyelhető meg. A nagy méretű nyaktöredék valószínűleg egy amforából származhat, de a töredék nem elég ahhoz, hogy párhuzamot keressünk hozzá. VI. A lelet értékelése A lengyeli kultúra területéről és időszakából tudomásunk szerint eddig még nem került elő az Esztergályhorvátiban feltárt tömegsírhoz hasonló lelet, annak ellenére, hogy a magyarországi neolitikus kultúrák közül éppen a lengyeli kultúra temetkezési szokásait ismerjük a legjobban (KALICZ 1985.21), s ezek meglehetősen változatos képet mutatnak. A temetkezési szokásokat illetően a kultúra egész területére vonatkozólag nem lehet általánosan érvényes szabályokat megfogalmazni. A középső és a nyugati csoport temetői nem ismertek sem a telepen belül, sem azon kívül. Itt egyedi és feltehetőleg áldozati vagy rituális temetkezésekről tudunk (KALICZ 1985.21; uő. 1988.305). A Kalicz Nándor által felvázolt elterjedési térkép szerint Esztergályhorváti a lengyeli kultúra középső területi csoportjában helyezkedik el (KALICZ 1974.52). Az Esztergályhorvátiban feltárt tömegsír szintén egyedi és különleges jelenség, s bár párhuzamát (még) nem ismerjük, ily módón mégsem „idegen" a helyi és korabeli temetkezési szokásoktól (kulturális besorolása szerintünk egyébként sem lehet kétséges). A leletegyüttesről szólva - jobb híján - a tömegsír megnevezést használhatjuk. Az a tény, hogy 25-30 egyént együtt, s ráadásul egy ilyen relatívan kis méretű gödörbe temettek el, mindenesetre jogossá teszi ezt a kifejezést.

6 Már ez a körülmény is eleve kizárja azt a lehetőséget,