Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ofalu I—II. 277 vagy legfeljebb még egy vaskés, edény, vagy állatcsont, ritkán esetleg egy egyszerű drótékszer, ill. néhány gyöngyszem. Mindez jelzi, hogy ezek a nők az egyes közösségeken belül az alsóbb rétegekhez tartozhattak. A leletkombinációk alapján megállapítható, hogy az egész 9. században szokás volt orsógombot a sírba helyezni, még ha bizonyos temetőkben ez inkább csak a korai periódusra volt jellemző. Vas láncocska Az 1

35. senilis korú nő jobb felkarjánál, a kés nyelének végénél volt egy kis vasláncdarab. Vas láncocska a keleti frank peremvidék korabeli temetőiben másutt is elő-előkerül, túlnyomórészt női sírokból (részletes adatokat ld. SZŐKE 1992b). Jellemző, hogy a felsőtesten, mellkas—hastájékán bukkannak rájuk, s feltűnően gyakran vaskéssel összefüggésben: ahol részletes leírás, vagy sírrajz mutatja helyét, szorosan a vaskés mellett, a nyele táján fekszik. Ezért elképzelhető, hogy a vaskés tokjának egy újabb felerősítési, felfüggesztési módját jelzik, amelyet azonban pontosabb megfigyelések hiányában még nem lehet részleteiben rekonstruálni. Keltezéséhez is kevés a támpontunk, 9. század közepén, második felében azonban bővebben adatolt. GARABONC I—II NÉPESSÉGE Embertani szemszögből nézve A két temető embertani anyaga a népesség összetételének, analógiái körének meghatározásához nem volt egyforma mélységben vizsgálható. Az ún. Penrose-távolságon alapuló analógiavizsgálat csak az I. temetőnél hozott eredményt, а П. temető a túlságosan kis esetszám miatt erre a vizsgálatra nem volt alkalmas. Éry Kinga (tanulmányát Id. KAROLINGERZEIT 1992) elemzése szerint Garabonc I népességének legközelebbi párhuzama a korban ugyan kissé későbbi (10—11. századi), földrajzilag azonban közeli Ptuj (Pettau) népessége, olyannyira, hogy közöttük akár közvetett vagy közvetlen genetikai kapcsolat is fennállhatott. Ugyancsak közeli párhuzamok még a 6—7. századi, nyugati germán (frank) Anderten, a 11—12. századi drevljanok, a 11. századi Zalavár—Kápolna és a 9. századi morvaföldi Rajhrad temetőjének embertani szériái. Ezek mellett feltűnik még egy kisebb, dunai bolgár származású csoport is (ld. két europo-mongolid egyed, ill. egy torzított koponyájú egyén). Történetileg értékelve a fentieket, lényeges momentum, hogy Garabonc I. leszármazottainak egy részét Zalavár— Vársziget 11. században épült kápolnája köré temethették el. Igen valószínű tehát, hogy a garabonci közösség utódai helyben kontinuusan tovább éltek. Még izgalmasabb azonban az, hogy Garabonc I egyedei igen közeli genetikai kapcsolatot mutatnak Ptuj 10—11. századi népességével. Pribina ugyanis Ptujban — a 9. századi Pettauban — a Conversio Bagoariorum et Carantanorum szerint már Liupram salzburgi érsek idejében (836—859) templomot építtetett (WOLFRAM 1979, 54—55). Mivel egyelőre Ptuj 9. századi népességét nem ismerjük, csak e későbbi temetőre (KOROSEC 1950) alapozva tételezhetjük fel — Zalavár példájával is megerősítve —, hogy mindkét Pribinabirtokon már a 9. században etnikailag egymással igen közeli rokonságban álló népesség élhetett (a nagyságrendi különbség miatt ugyanis valószínűtlen, hogy Garabonc I lakossága költözött volna a 9. század végén Pettau— Ptujba). S ha ez igaz, érthetővé válik az a látszólag váratlan analógia is, miszerint a drevljanok szintén közeli rokonságban álltak a garabonci népességgel. DNy— Dunántúl 9. század előtti, avar—szláv népességének egyik fő komponensét ugyanis azok a du(d)lebek alkották, akik Apsich (dunántúli) avar vezér 7. század eleji keleti hadjáratának eredményeként, fogolyként kerültek a Kárpátmedencébe. E du(d)lebeknek a Dnyeszter és Bug vidékén helyben maradt utódai a volynjánok, akiknek közvetlen keleti szomszédságában voltak a drevljanok; utóbbiak törzsterülete azonban hajdan szintén a du(d)lebek területe volt (SEDOV 1982, 94-106, SZŐKE 1992c, 139-143). Garabonc II népessége a kicsiny esetszám miatt igazából nem volt alkalmas a /Ъггауе-távolságon alapuló analógia-vizsgálatra. Az ennek ellenére elvégzett számítások nem is találtak közeli, közvetlen kárpát-medencei analógiákat; a formakör távolabbi párhuzamai közép-ázsiai, szteppei europid típusú népességek (kazahsztáni szaka, szauromata és Urál-vidéki szarmata) felé mutattak. Mosaburg/Zalavár település-agglomerátum szolgálónépének harmadik, antropológiailag feldolgozott temetője, Zalaszabar—Dezső sziget a helyi, környékbeli késő avar kori települések lakóihoz mutat leginkább rokonságot (ld. ÉRY Kinga és MÜLLER Róbert tanulmányát in: KAROLINGERZEIT 1992). A fentiek alapján úgy látszik tehát, hogy a Pribina által ,,körös-körülről összegyűjtött" szolgálónép nagyobbrészt a helyi és a közelebbi környék településeinek avar és avar—szláv (dudleb) lakosaiból lett toborozva. Ezt színezték különböző mértékben a távolabbi vidékekről elszármazottak: így a már Nyitrán Pribinához kapcsolódott, főként katonai szolgálatot teljesítő férfiak és azok szűkebb hozzátartozói (, ,morva" embertani réteg), a Délvidéken a bolgároktól, ill. Ratimartól hasonló célból elszegődött katonák, ill. a már korábban a bolgárok fennhatóságától szabadulni igyekvő, s részben a zalai dombok közt menedéket lelt timocánok és abodriták (praedenecenti) családjai (BÓNA 1984, 350). De a megélhetés, az esetleges felemelkedés csábító lehetőségének tűnhetett az újonnan szerveződött grófság az Alpok folyóvölgyeiben élt szlávoknak és a távo-