Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

272 Szőke Béla Miklós 1955, 232—233; DOSTAL 1966, 35). Végül sajnos erősen töredékes volta miatt nem állapítható meg az I 57. sír ékszerének típusa, de a maradványból ítélve talán a leggazdagabb kivitelű ékszere lehetett a temetőnek. A

II13. sír kétoldalas szőlőfürtös fülkarika típusával behatóbban is foglalkozott Borivoj Dostál (DOSTÁL 1965, 377—381). Véleménye szerint ez az ékszer a Morava völgyében főleg a nagy települési centrumok, Staré Mésto, Mikulcice, Breclav—Pohansko stb. körzeteiben fordulnak elő, míg a Cseh-medencében és a Dunától északra eső Kisalföldön már ritkábbak, az e vidéktől északra és délre eső területekre pedig még kevésbé jellemzőek (Wartmanstetten, Zalavár, Ptuj, Trilj); mint kereskedelmi áruk, a Borostyánút közvetítésével juthattak el oda. Úgy vélte tehát, hogy ez az ékszer a morva fejedelemség egy jellegzetes ékszere volt. Míg a Kárpátoktól északra továbbra is szórványos ennek az ékszernek az előfordulása (WACHOWSKI 1981, 178—179), azaz lehetséges, hogy morva földről érkező import volt, déli irányban jelentősen megváltozott a helyzet Dostál anyaggyűjtése óta: Sopronkőhida 11. és 53. sírokban (TÖRÖK 1973, 9, 17; 37. ábra, 13. t. 4), Letenye 14. sírban (H: KERECSÉNYI 1973, 140, 5. ábra 13—14), Alsóraj k—Határi tábla 21. sírban (a szerző közöletlen ásatása) , Mosaburg/Zalavár településagglomeráción belül pedig Garaboncon kívül Zalavár—Récéskút 94. sírban (CS. SÓS 1969, Taf. XXXVII. 3-4), Zalaszabar-Borjúállás sziget 123., 195. és 312. sírokban, Esztergályhorváti— Alsóbárándpuszta 259. és 278. sírokban (MÜLLER R. ásatásai, közöletlenek) találták meg ezt az ékszert. S megnőtt a számuk a dalmát tengerparton is: Trilj mellett új lelőhely Kasic—Maklinovo brdo 21. és 53. sírok, Ivosevci (antik Burnum) és Nin-Zdrijac 62. sír (I. Lothar [840—855] ezüst érmével!) (BELOSEVIC 1980, Tab. XXVII. 4-7, XXXV 1-2, XLIII. 21, 28, LXXVIII. 15—18). Pödrött vagy S-végű karikával szintén megvan Esztergályhorváti—Alsóbárándpuszta, Zalaszabar-Borjúállás szigeten és a dalmát tengerparton is: Biskupija— Crkvina és Nin-Zdrijac 15. sírban (BELOSEVIC 1980, Tab. XLIII. 13, 14, 24, 27). Ha ezekhez hozzászámítjuk még а В I 3 és 4 alcsoportokba sorolható, bonyolultabb kivitelű változatokat is, mint Zalavár—Vársziget 71. és 307. sírok (CS. SÓS 1063, 42—43, 46. Taf. XLVII. 1-2, 5), Zalavár—Récéskút 83. sír (CS. SÓS 1969, Taf. XXXVII. 5) és a még közöletlen újabb példányokat Zalavár—Várszigetről, az újonnan feltárt háromhajós bazilika melletti sírokból, továbbá Zalaszabar—Borjúállás szigetről és Esztergályhorváti—Alsóbárándpusztáról (MÜLLER 1984, 186—187), s valószínűleg ide sorolható az I 57. sír fülkarika-töredéke is, ill. kissé távolabbról Vörs—Papkert В 76. sír ékszere (KÖLTŐ L.— SZENTPETERIJ. ásatása, közöletlen), akkor újragondolandó, megalapozottan beszélünk-e még mindig csak kereskedelmi kapcsolatról? Mind Pannoniában, mind Dalmáciában a közigazgatási központokban és közvetlen környékükön sűrűsödnek ezek az ékszerek, mint ahogy Morvaországban is. Úgy látszik, többről és másról van itt szó, mint puszta kereskedelmi kapcsolatokról: sokkal inkább az ezekben a központokban koncentrálódó, ugyanazon társadalmi réteg azonos igényei szerint készített ékszerek ezek, mint egyszerű kereskedelmi áruk. Az egész keleti frank birodalom keleti peremterületén létrejött korafeudális társadalmak egy irányba haladó, azonos fejlődési folyamatainak, az azonos szerveződési elveket követő társadalmi átrendeződésnek egyik vetülete ez a teljes keleti területsávra kiterjedő azonos ékszerviselési ízlés. De hasonlóképpen szólhatnánk az azonos elvek szerint épített, frank mintát követő nemesi udvarházakról, curtisokről és templomokról (ld. pl. Bfeclav-Pohansko [KALOUSEK 1971; DOSTÁL 1975; POULÍk 1975, 190] és Zalaszabar-Borjúállás sziget [MÜLLER R. közöletlen ásatása] udvarházait) vagy az asztali díszkerámia fentebb már részletesebben elemzett azonosságairól, és a többi kisebb-nagyobb szokásbeli, viseleti párhuzamosságról. Ez a típusú régészeti emlékanyag tehát sokkal inkább bizonyos, a közigazgatási központok körül koncentrálódó (felsőbb) társadalmi réteg(ek) hagyatéka, mint egyes etnikumok elterjedésének, vagy a köztük lévő kereskedelmi kapcsolatoknak a bizonyítékai. Adatok a fejékszerek viseletéhez A fülkarikákat — bár általában csak egy-egy darab volt belőlük, a koponya két oldalán — nem fülbevalóként, hanem a már az avar korban kialakult viseleti módnak megfelelően, a fej két oldalán lecsüngő textil- vagy bőrpántba fűzve, ahhoz erősítve viselték. E viseleti módot már a karikaékszerek bizonyos részletei (pl. pántdísz a karikán, a hurkoskampós záródás stb.) is megelőlegezik, de mellette szól az is, hogy nem egyszer több pár karikaékszert is viseltek egyszerre (HRUBY 1955, 93; SZŐKE-VÁNDOR 1987a 57-59). Garabonc II. temető több sírjában egy sajátos szokást figyeltünk meg. A

II5. sírban a két combcsont között, a 13. és 21. sírban pedig a has tájékán, a gerincoszloptól balra feküdt a fülkarikapár, míg a II4. sírban az egyik karika a koponya mellett, a másik has táján feküdt (ez utóbbit talán állatjárás okozta bolygatásnak is tulajdoníthatjuk). A fülkarikák rendellenes helyen való előfordulását több más pannóniai temetőben is észlelhettük. Letenye 4. sírban a bal medencelapát alatt (H. KERECSÉNYI 1973, 137), Zalavár—Vársziget 307. sírban a bal combcsont feje felett (CS. Sós 1963, 46), Keszthely—Fenékpuszta 20. sírban a gerincoszloptól jobbra, az ágyéknál, 23. sírban a has táján (CS. SÓS 1961, 254, 256), 71/3. sírban a medencénél, 71/78. sírban a jobb medencénél, 74/57. sírban mindkét medencelapáton, míg a 74/84. sírban a bokáknál