Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

260 Szőke Béla Miklós Vaskés A két temető sírjainak mintegy negyedében, összesen 30 sírban találtunk vaskést. Nem és életkor szerinti megoszlásuk a következő: nő férfi összesen inf. I — — — inf. Пjuvenilis 1 1 2 adultus 1 1 2 maturus ' 5 12 17 senilis 4 5 9 összesen 11 19 30 A vaskés tehát elsősorban az idősebb korosztályokba tartozó felnőttek sírjainak melléklete. A biokémiai vizsgálatok alapján (ld. bővebben alább) e sírok főként az első és második generáció halottait rejtették, a szokás tehát a közösségek alapítóinál volt élő, a későbbiekben egyre inkább kihalt. Méret és nem szerinti megoszlás a következő: Vaskés h.: Penge sz.: nő férfi 8—12 cm 1,0—1,5 cm 7 2 13—16 cm 1,5—2,0 cm 4 6 18—23 cm 2,0—3,0 cm — 9 27-31 cm 2,7—3,7 cm — 2 Míg a kisebb méretű kések mind férfi-, mind női sírokban megtalálhatók (bár e kategórián belül is a kisebbek inkább a nőkhöz, a nagyobbak a férfiakhoz tartoztak), a 18 cm-nél nagyobbak csak férfiak sírjaiba kerültek. Ebben valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy ettől a mérettől kezdve a kések már fegyverként (sax) is funkcionálhattak (HÜBENER 1989, 75—84; LEINTHALER 1990, 41-42). A késpenge a nyélhez háromféle módon kapcsolódhatott: a legtöbb középső állású (22), ritkább (7) az alsó, és még ritkább a felső állású (1). A pengét gyakran vércsatornával látták el, függetlenül a kés méretétől (14). Két késnél a pengetőt kis vaspánttal erősítették meg, miként a saxoknál szokás (I 17. és 56. sírok), ez a technikai megoldás azonban csak a későbbi középkorban válik általánossá. A kések a penge formája alapján az alábbiak szerint csoportosíthatók (BERGER 1963, 58-60; AHRENS 1983, 51—64 és KOCH 1984, 118—122 tipologizálása alapján): 1. Egyenes hátú, a hegy felé felhúzott éllel (22 eset); 2. Szögletben megtörő hátú, (erősen) felívelő éllel (155, 59, 60. és II 7. sírok); 3. ívelt hátú, a hegy felé felhúzott éllel (138. és 49. sír); 4. Keskeny lándzsa alakú penge (I 5. és 35. sír); 5. Görbe hátú, a hegy felé felhúzott éllel (II 10. sír). A kések többsége fa hüvelyben volt, melyek maradványait többé-kevésbé megőrizte a rozsda. Két sírnál valószínűsíthető, hogy a fatokot bőrrel is bevonták (176. és 78. sírok), két másiknál pedig a tok élfelőli szélét vaspánttal erősítették meg (ún. balti szerkezetű késtok — I 55. és II 15. sírok). A 30 vaskésből 25 a bal, 5 a jobb oldalon feküdt, mindig a viseletnek megfelelő helyen. Egyetlen sírban (П 7. sír) volt — talán babonás okból — egy kettétört vaskés a sírba téve. A korabeli temetőkben csak Gusen 136. sírban volt hasonló regisztrálható (TÖVORNIK 1985a, 176). Maga a szokás talán a kelta időkig nyúlik vissza, de még a 10—11. században is vannak rá példák (TETTAM ANTI 1975, 110). A kések helyzete alapján háromféle viseleti mód volt rekonstruálható: 1. Csak a férfisírokban volt vaskés a combcsontok oldalán, azaz az övről alácsüngő tokba helyezve hordhatták őket. 2. A medencelapátokon, ill. a medencelapát és az alkarcsontok között került elő mind férfi-, mind női sírokban a kések másik csoportja. Ezeket vsz. közvetlenül az övhöz erősített tokban hordhatták. 3. Gyakrabban női, mint férfisírokban található a vaskés a könyök belső oldalánál, vagy a felső kar és a bordák között, ami arra utal, hogy ebben az esetben a felső ruházathoz erősíthették a tokot, vagy azon alakíthattak ki erre a célra egy zsebet. Analógiák a temetkezési szokáshoz Tomka Péter részletesen elemezte a Kisalföld avar kori késmellékletes sírjait (TOMKA 1973, 27—75). Nagy anyagon végzett vizsgálatai alapján megállapítható, hogy míg a korai avar korban mind a férfi-, mind a női sírokban a bal oldali késviselet dominált, ez a késő avar korra megváltozott, s a férfisírokban egyre gyakoribbá vált a jobb oldali viselet, míg a női sírokban továbbra is a bal oldalon maradt a vaskés. A 9. századi kisalföldi, pannóniai és felsődunavölgyi temetőket e szempontból megvizsgálva (SZŐKE 1992b) megállapíthatjuk, hogy a viselet helye újra változott: a férfiak visszatértek a bal oldali viselethez. Jellemző ugyanakkor, hogy azokban a temetőkben, amelyekben a 10. században, a magyar honfoglalás után tovább is temetkeztek (Ondrohov [Ondrohó] I—

П, Trnovec nad Váhom [Tornóc]), ismét változott a késviselet: jelentősebbé vált mindkét nemnél a jobb oldali viselet. A késsel eltemetettek arányában is változásokat észlelhetünk: az összes feltárt sírhoz viszonyítva 30—60% közötti a késmellékletes sírok száma (kivétel GyőrTéglavető dűlő, ahol a 889 sírból csak 125 tartalmazott vaskést, a sírok 13,8%-a — FETTICH-NEMESKÉRI 1943, passim), ezzel szemben a Karoling-kori temetőkben az átlagérték 20—30%, a zalavári templom körüli sírokban pedig még kisebb az érték, alig néhány százalék, ami nyilvánvalóan a keresztény temetési előírások betartásának következménye. Az elhunyt neme, életkora és a késmelléklet adása kö-