Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Bánffy Eszter: A Balaton-Lasinja-kultúra leletei Balatonmagyaród–Homoki-dűlőről

240 Bánffy Eszter Korsók Összesen 15 cserép tartható korsó töredékének. Ezek közül az egyik egy perem fölé felhúzott szalagfül (Lt.sz.: 92.1.52.). A korsók hasi részét szinte kivétel nélkül kannelúrázással díszítették. Jó példa erre egy oldaltöredék, amelyen látszik a viszonylag keskeny vállrész alatt öblösödő kannelúrázott has, függőleges szalagfül nyomával (Lt.sz.: 92.1.16.) (3. kép 5). A többi, korsóból származó cserép is edény fül, vagy kannelúrás díszű oldaltöredék (ld. még 3. kép 2). Csőtalpas edények A Balaton—Lasinja-kultúra jellemző edényformája a csőtalpas tál. 6 ilyen edényből származó töredéket tartalmaz a leletanyag; sajnos, kivétel nélkül a fenékrész, vagyis a csőtalp és a tál csatlakozásának töredékei, ezért nem lehet tudni, milyen formájú volt a tál, és harangos volt-e a csőtalp (4. kép 1, 2). Poharak, miniatűr edények A leletanyag egészéhez, festetlen, viszonylag durván megmunkált jellegéhez képest nagyszámú vékony falú, szinte porcelánvastagságú kis edényt tartalmazott. A 19 töredék nem egy edénytípushoz tartozik, sőt inkább azt lehetne mondani, hogy a Balaton—Lasinja-kultúra minden edénytípusa (talán a csőtalpas edény kivételével) megtalálható miniatűr változatban is. Ezeknek az edényeknek az anyagát csak homokkal soványították (7. kép 2, 3). Agyagkanalak Talán egyetlen e kultúrába tartozó leletegyüttesből sem hiányzik a nyéllyukas agyagkanál, amely kisebb és nagyobb méretben egyaránt gyakran fordul elő. A homoki dűlői leletek között 5 ilyen töredék akadt, mindegyik a kanál nyéllyuk-részénél törött el (6. kép 2). Különleges formák Ide kell sorolnunk egy szűrőedény darabját (Lelet, sz.: 92.1.11.). Analógiái alapján nem valószínű, hogy sokkal magasabb volt, formája kónikus lehetett. A kiöntőcsöves edények meglétére egy kiöntőcső utal (Lelt.sz.: 91.1.2.), sajnos nem tudni, milyen formájú edényhez csatlakozott. Általában magas, éles törés nélküli behúzott peremű tálakon fordul elő kiöntőcső: vagy az edény pereméhez illesztették, vagy pedig a kiöntőcső illeszkedésénél lyukat fúrtak az edény oldalába. Szerepel még a leletek között egy lapos, kerek fedő is a fogantyú nyomával (6. kép 1), valamint egy, a Balaton— Lasinja-kultúrára igen jellemző lapos, kerek bütyök (7. kép 1), és egy orsókarika is (Lelt.sz.: 92.1.10). A Balatonmagyaród—Homoki-dűlő lelőhelyen napvilágra került rézkori leletek, mint említettem, sajnos nem köthetők objektumokhoz. A Balaton—Lasinja-kultúra a lelőhelyének igazi értékét a már korábban közölt 7. sz. obj. adja, amely gyerektemetkezésével, áldozati jellegzetességeivel, az ott megfigyelt omphalos-alakzattal és különleges leleteivel érdekes következtetésekre adott alkalmat mind néhány neolithikus és rézkori kultikus szokás eredetével, mind elterjedésével, mind pedig késő rézkori utóéletével kapcsolatosan. Az itt közölt leletanyagot azonban mégis érdemesnek tartottam ismertetni, ugyanis az e kultúrába tartozó lelőhelyek és közölt leleteik száma még mindig túlságosan kevés ahhoz, hogy a felmerülő őstörténeti kérdések többségére megnyugtató választ lehessen adni. A Balaton—Lasinjakultúra felismerésében, relatív kronológiájának kialakításában Kalicz N. játszott úttörő szerepet (Kalicz 1969, uő. 1969-1970, uő. 1973, uő. 1982). Kalicz egyben rávilágított a Balaton—Lasinja-kultúra néhány edényformájában és elsősorban fémművességében fellelhető déli, balkáni hatásokra, megállapítása szerint tehát a kultúra kialakulásában is e délről beszivárgó vagy bevándorló népcsoportok játszották a döntő szerepet. Megjegyzi ugyanakkor, hogy néhány elem a Lengyelikultúra edénytípusaiból tovább élt a Balaton—Lasinj a kerámiában is. Amikor Kalicz a fenti, nagyrészt ma is helytálló következtetésekre jutott, már ismeretes volt, hogy a Lengyeli-kultúra népe a fehér festésű, klasszikus szakasz utáni kései, festetlen változata idején is lakta a Dunántúl nagy részét (Raczky 1974). Azóta azonban több újabb ásatás is egy olyanfajta lengyeli kerámiát hozott napvilágra, amely még ezen a kései, festetlen (III.) fázisnál is későbbinek tartható, vagy legalábbis а Ш. fázis legvégére keltezhető. Ezekben a leletegyüttesekben — bár tagadhatatlanul a Lengyeli-kultúrába tartozó leletekről van szó — már feltűnik néhány új, korábban ismeretlen edényforma, amely viszont az időben nem sokkal fiatalabb Balaton—Lasinja-kultúrában válik általánossá. Nem lehetetlen tehát, hogy a Kalicz által leírt, Dunántúlt ért déli kultúrhatások nem a Balaton—Lasinja-kultúra kezdetén, hanem valamivel korábban, már a Lengyelikultúra legvégső fázisában jelentkeznek, azoknak minden vonzatával (kisebb népesség-beáramlás, diffúzió, kultúrhatás) együtt. Ebből azonban az következik, hogy — a korábbi feltételezésekkel ellentétben — a Balaton—Lasinjakultúra megjelenése nem egy frissen a Közép-Balkánról, talán a Vinca-kultúra megszűnésével kapcsolatos népmozgások következményeként a Dunántúl déli részére vándorolt népcsoportnak köszönhető, hanem magáról a továbbélő Lengyeli-kultúra déli hatásokkal telítődött, javarézkori