Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Horváth László: Adatok Délnyugat-Dunántúl későbronzkorának történetéhez

220 Horváth László (ВС) településének gödrei ott, ahol a következő periódus, a BD—HA1 temető sírjait megtaláltuk. A halomsíros kultúra településének gabonatartó vermeiből és kisebb gödreiből felszínre került leleteket a 3. képen mutatjuk be. A karcolt mintájú és néha mészbetéttel díszített töredékeken (3. kép 2—3. ,6.), egy kiöntős edényen (3. kép 1.), pereme alatt bevagdosott edény töredéken (3. kép 4.), árkolt bütykös oldaltöredéken (3. kép 5.), bütykökkel díszített vállú bögréken (3. kép 7—8.), bordadíszes és beszurkált díszű csupron (3. kép 9.) és egy csücskös peremű tálon (3. kép 10.) kívül még több jellegzetes darab (hombár, fazék stb.) képviseli a halomsíros kultúrát. Néhány edény töredéken a másodlagos átégés következtében megmaradt a hálós mintájú és a csillag alakú fehér festés. Az egyik gabonatartó veremből felszínre került szenesedett szervesanyag között szamócatorta maradványai is voltak.

2 Pontosan még nem tudjuk eldönteni, hogy a két halomsíros kulturás telep közül a gelseszigeti, vagy a hídvégpusztai az idősebb-e. Valószínűleg az utóbbi lelőhely anyaga korábbi. Balatonmagyaród—Hídvégpusztán az átkelőhely megerősítésére a BD—HA1 periódusban is védműveket építettek (7. kép). A település a dombtetőn volt, melyet keletről kettős mély árokkal választottak el a temetőtől. Ettől keletre és délre egy mély árok nyomait találtuk meg. Egy bejáratot a délkeleti részen figyeltünk meg, de mivel az ásatás csak a település egy részét tisztázta, így nem tudjuk pontosan, hogy volt-e máshol is bejárata. Az azonban mindenképpen valószínű, hogy az egész települést és a temetőt árok vette körül. A korábban innét előkerült leleteket a szakirodalom ismeri, habár sokszor tévesen az átkelőhely zalavári, északi oldalára lokalizálják (KŐSZEGI 1988, 198.). A településen gabonatartó vermeken, kisebb gödrökön kívül kisméretű lakóházak nyomait is megtaláltuk. A keleti partszegélyen lévő és sírcsoportokból álló temető sírszámát kicsinek véltük a településhez képest (56 sír), így a kutatást a délkeleti kaputól délre, a kapuhoz vezető feltételezett késő bronzkori úttól nyugatra is folytattuk és elgondolásunknak megfelelően újabb BD—HA1 sírokat (13 sír) találtunk. Ezt a részt azonban a korábbi szőlőművelést kísérő rigolirozás erősen megbolygatta. A temető négy, teljesen elkülöníthető sírcsoportból áll, melyek észak—dél irányban követik egymást. Északról délre haladva az egyes sírcsoportokon belül a sírok számai a következőképpen alakultak: 18, 13, 16, 9. A sírok szinte kivétel nélkül urnás temetkezést tartalmaztak és csak néhány esetben találkoztunk szórthamvas rítussal. A sírokból nagyon kevés bronztárgy került elő (8—10%), de a kerámialeletek alapján lehetőségünk nyílt a temető fázisainak egyértelmű elkülönítésére. így meg tudtunk különböztetni egy idősebb és egy fiatalabb szakaszt. A kettő között néhány temetkezés átmenetet képez és több sír esetében a nagyon kevés és a modern bolygatás miatt hiányos mellékletek következtében bizonytalan az időbeli besorolás. Az idősebb sírokban lévő mellékleteknél (10—12. kép) nagyon erős a halomsíros kultúra hatása. Az urnák vagy egyszerűen kihajló pereműek, vagy peremük vízszintesen levágott (de nem síkozott!), vállukon és hasukon fordul elő a széles, lapos fogóbütyök, vagy a kúpos árkolt bütyök. Általában svédsisak alakú tálakkal fedték le az urnákat. A bögrék ugyancsak a halomsíros kultúra továbbélő változatai. Az egy-, vagy kétfülű fazekak vállát szinte kivétel nélkül éles borda tagolja, az ujjbenyomkodásos borda alig fordul elő. A fazekak és a csuprok között talpas változattal is találkozunk. A fiatalabb fázis sírjaiból (13—14. kép) kerültek elő a Kőszegi F. által ,,a ferdén árkolt edények kultúrája" néven említett leletegyüttesek (KŐSZEGI 1988,27.). Az urnákra jellemző a szinte kivétel nélküli síkozott perem, az árkolt, turbántekercses díszű váll, de az ívelt bordákkal díszített vállú példány sem ritka (13. kép 1.). A bögrék nagy része felmagasodó fülű, mely legtöbbször háromszög átmetszeni. A fazekak díszítésénél az ujjbenyomásos borda az uralkodó, míg a behúzott peremű tálakon a turbántekercses díszítés. Ha az idősebb és a fiatalabb fázis sírjait a temetőtérképen jelöljük, akkor a következő kép tárul elénk (8—9. kép): 1. Mindegyik sírcsoportban vannak idősebb és fiatalabb sírok. 2. A sírcsoportokon belül az egyiknél több, a másiknál kevesebb az idősebb, ill. a fiatalabb temetkezés. A fentiekből következik, hogy: 1. A sírcsoportok kiscsaládi temetkezések lehettek. 2. A temető sírcsoportjainak kialakítását egyszerre kezdhették meg és azokat folyamatosan használták. 3. A két déli sírcsoportban több az idősebb sír, a fiatalabb fázisba csak egy-egy sír tartozik. Tehát ebbe a két sírcsoportba temetkező családokban volt az első fázis idején a legnagyobb halandóság. 4. A fiatalabb fázisban viszont a két északi sírcsoportnál tapasztaljuk ugyanezt. A temető idősebb fázisát a BD-vel, a fiatalabb szakaszt pedig a HAl-el párhuzamosítjuk, úgy, hogy a folyamatosan használt temetőben , ,az erős halomsíros tradíciók átalakulnak urnamezőssé". A Balatonmagyaród— Hídvégpusztán tapasztalt és a kutatás számára ideális kép nem egyedülálló, a környező területeken feltárt temetőknél (Balatonmagyaród—Kiskányavár, Garabonc—Ófalu, Hahót—Vadaskert) ugyanezt figyelhetjük meg. Ez már nem lehet véletlen, így nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a BD—HA1 idején Délnyugat-Dunántúl különböző részei ugyanazon a fejlődésen mennek át. A Dunántúl késő bronzkorával foglalkozó kutatásoknál két alapvető nézettel találkozunk. Patek E. egy jelentős urnamezős beáramlással számol a BD-től (PATEK 1968), ezzel szemben Kőszegi F. és F. Petres É. a halomsíros kultúra továbbélését tartja elsődlegesnek (KŐSZEGI 1988). Az