Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Kerecsényi Edit: A kender termelése és feldolgozása Letenyén II. A szövés és a késztermék

274 Kerecsényi Edit tatom, rövid leírásukat, készítőjük nevét s használati adataikat pedig az összefoglaló ismertetés után, a kép sorszámára való hivatkozással közlöm. A legrégibb datálható fölszedett lepelruha 1855 táján készült. Az idős adatközlők azonban mind azt állították, hogy már nagyanyáik is mesterei voltak a hímes szövésnek, ők is őriztek tulipános ládáikban fölszedett vászonneműt. Sajnos, Letenyén hagyatéki leltárakat nem találtam, így ezen állítást csak az valószínűsíti, hogy a XIX. század derekán készült hímes vásznak mintaszerkesztése olyanynyira érett már, hogy az feltétlenül korábbi előzményekre utal. Ezen legrégibb darabok mintázata könnyen leszámolható, bár gyakran igen széles, néha 10—11 cm-es ismétlődő, geometrikus motívumsorokból áll. A mintázáshoz használt pamutfejtő akkor még szinte kizárólag piros színű volt. A bordó fejtő csak 1900 körül kezdett terjedni, majd vált uralkodóvá. A letenyei fölszedettek tehát egyetlen színnel mintázottak. Csak elvétve találtam szegélymintaként kevés fehér pamutos fölszedést, s csupán az 1910-es évek nagy tekintélyű szövőasszonya, Pusztai Pösörke Böske szőtt Alsóletenyén a bordó mellett kék fejtővel is sajátosan élénkített fölszedetteket. Újítása azonban csupán néhány követőre akadt, már csak azért is, mert az általa használt motívumokat nagyon nehéz volt másnak leszőni. Munkáiból a 32—33. képeken adunk ízelítőt. Sajnos, az egyes motívumok elemzésével a megszabott terjedelem miatt nem foglalkozhatom részletesen. Külön címszó alatt, az ábécé betűi alapján felsorolom azonban azok népi nevét hivatkozván a motívum sorszámára (63—112. kép). Ha pedig a 20—62. számú képeken közöltem volna a szőttes teljes fotóját, illetve mintarajzát, jelzem annak számát is (pl.: 83/25,), hogy a tárgyleírásokban visszakereshető legyen a készítő neve és a szőttes jellege. A letenyei szőttesek szokatlanul bőséges választékát 1961-ben készített 19. számú felvételemmel szeretném illusztrálni. Ezen egy közepes anyagi helyzetű letenyei parasztasszony szekrényének polcos fele látható mintegy 80 háziszőttes vászonruhával. Ezek a következők voltak: 10 kétszeles abrosz (ebből 5 fölszedett pamutosvászon, 5 pedig kendervászon több-kevesebb ismétlődő, síkonszőtt piros sávval). Kenyérsütéshez 12 szakajtóruha szintén síkonszőtt sávokkal, 16 különböző méretű és anyagú, több-kevesebb síkonszőtt, illetve fölszedett mintázatú kosárruha és kisruha, 16 egyszeles használati törülkörő, melyek közül a durvábbakat konyhai kéztörlőnek használták, míg a szebbeket az ünnepekre vagy vendégeknek tartogatták. Állt még a polcokon 4 paszitos kisruha, 4 hosszútörülköző, 4 halottaslepedő, 16 kétszeles lepedő, végül a legalsón 2 teljes vég azaz türet kendervászon s egy részben már szétvágott. Mindezek többségét a háziasszony édesanyja, sőt nagyanyja szőtte még. Közülük számos soha nem volt használva, letevő ruhaként öröklődtek egyik nemzedékről a másikra. A háziasszony által szétterítve bemutatott (40. kép), különlegesen pompás, bordó hímes lakodalmas abroszt pl. még édesanyjától kapta staférungba, az ajtóra tett hosszútörülközőt azonban Kovács Istvánné maga szőtte 1930-ban. (19. kép) 1989-ben ismét felkerestem e családot. Szerettem volna az abrosz mintáját lerajzolni, ám nem sikerült. A házat ugyanis időközben kétszeresére bővítették, a szobákba modern szekrénysor került, az egykor megörökített szekrény pedig a kamrában árválkodott. Kovácsné a szép szőtteseket szétosztotta gyermekei közt, csak a számára legkedvesebbeket tartotta meg. 20 további szőttes motívumsorainak csupán a rajzát közölhetem. (47—62. kép) Ezeket Bokros Tiborné rajztanár 1958-ban szakdolgozata illusztrálására készítette a pécsi pedagógiai főiskola hallgatójaként. Az értékes tartalmú dolgozat az idők során, sajnos, mind a szerzőnél, mind a főiskolán elkallódott. Az 1960-ban lefényképezett mintarajzokat azonban szerencsére közkinccsé tehetjük, velük is igazolva e település szövés mintakincsének gazdagságát. Most következzék az egyes hímes szőttesfajták összefoglaló, majd a fényképeken ábrázolt darabok egyedi ismertetése, végül az egyes motívumok, motívumpárok fotójának bemutatása népi elnevezésükkel! Л hosszútörülköző, vőfélykendő A letenyei parasztház szekrényeinek emberemlékezet óta ezek talán a legjelesebb kincsei. Miként számos más vidéken, úgy itt is nyakuk körül átvetett, félszélességű, hosszú, fölszedett kendőkkel vitték be a vendégeknek a lakodalom alkalmával a vőfélyek a tálakat, miközben az egyes fogásokhoz különféle rigmusokat mondtak. A vőfélykendő szövésekor minden asszony igyekezett tudása legjavát adni, hisz e jeles alkalmi daraboknak mindig sok csodálója volt. A falusi közösség számon tartotta, a szomszédok, rokonok pedig esetenként kölcsönkérték őket, hisz egy nagyobb lakodalomban néha 6—8 kendő is használatban volt. Közülük egy-egy kevésbé őrzött darabot a hagyományos, sarokpados elrendezésű szobákban köznap is a falon függő tálas rúdján tartottak. Nagy ünnepeken díszesebbre cserélték, ezzel is hangsúlyozva jelentőségüket. (17. kép) A vőfélykendőket szinte kivétel nélkül úgy készítették, hogy a vég vászon felszabásakor a levágott, még teljes szélességű, kb. 115 cm hosszú vásznat — melyet váltakozó szélességben több-kevesebb sáv ékesített — hosszában felébe vágták, majd a felső végeket egymáshoz illesztve díszítő öltésekkel vagy horgolt csipke közbeiktatásával egymáshoz varrták. Ezt követően a hosszanti szélt a vágás mentén beszegték, majd az így létrejött hosszú kendő két végének szálait vagy egyszerűbb — díszesebb rojtba, rostba kötötték, vagy pedig, miután eldolgozták, horgolt, fehér csipkével díszítették. Megállapítható, hogy a régibb