Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Székely György: Az oszmán birodalom hanyatlásának belső okai

Az oszmán birodalom hanyatlásának belső okai 81 janicsárok egyaránt részt vettek. Politikai és gazdasági okokra vezethető vissza a lázongások sora Anatóliában. Henry Lello, aki sztambuli angol követ volt 1597 és 1607 közt, az anatóliai Dzselali-felkelést a legsúlyosabb belső eseménynek ítélte. A felkelés egészen 1609-ig nem volt elnyomható, s ahhoz Murád pasa nagyvezír hadfelvonulása volt szükséges, aki minden foglyát lefejeztette. Szíriában és Libanonban számtalan felkelést váltott ki a járadékfizetők kizsákmányolásának súlyossága. 1598 és 1605 közt az anatóliai parasztfelkeléshez szép számmal csatlakoztak szpáhik. Kara Musztafa nagyvezír (az első) a szpáhik számát 17.000 emberre csökkentette, akik valóban képesek voltak a bevetésre. A tímár-szervezet fölbomlása különösen Anatólia katonai elemeit érintette súlyosan. A janicsárok katonai alakulata a 17. század során egyre inkább pretoriánus gárdává alakult át és elvesztette katonai értéke jó részét, mégis elég erős volt több szultán letételére. П. Oszmán a janicsárokkal szemben a kurdok törzsi erőire kívánt támaszkodni, akiktől 40.000 harcos melléállását remélte. II. Oszmán uralmát a veresége miatt forrongó janicsárok emiatt is söpörték el. Abazan pasa, Erzerum helytartója, a janicsárokat meg kívánta semmisíteni, hogy ezzel megbosszulhassa Oszmán halálát. Törekvése azonban meghiúsult. Egy angol diplomata bírálta az Angliába küldött tájékoztatásában I. Musztafa uralmának helyzetét. A romlás jeleit látta abban, hogy az oszmán uralkodó, akit azelőtt mint egy istent tiszteltek, most megvetett. A janicsárok politikai veszélyessége, e seregtest társadalomtól való elidegenedettsége vezette IV. Murád szultánt arra, hogy 1638-ban megszüntesse a gyermekadót, amely már nem csak gyermekekre, hanem 20—24 éves fiatalokra is kiterjedt. A pénzügyi szűkösség is kényszerítette a szultánt hadseregének csökkentésére. 1640-ben a hadsereg már csak 60.000 katonából állt. Ibrahimot katonai sikertelenségei miatt a janicsárok tették le. A katonák nélkülözésének Musztafa Köprülü kormányzata vetett csak véget. A janicsárok negatív politikai szerepe azonban változatlan maradt. П. Ahmedet a janicsárok emelték trónra, II. Musztafa ellen a janicsárok többször felkeltek, és 1703-ban letették a trónról. Ez a janicsár lázadás nyerte el a drinápolyi események megjelölését és tulajdonképpen Feyzullah mufti hatalmi állását kívánta megtörni. Az 1695 óta drinápolyi bostancibaçi tisztségét betöltő Ali pasa a „cigány" kapott 1703 augusztusában megbízatást, mint II. Musztafa szultán híve, hogy fegyvereseivel állja el a Sztambul felől vonuló janicsárok útját. Visszavonulása azonban szakadatlan volt a felkelők elől, egészen a Szófia körüli hegyekig, ahol lenyírt szakállal akart alámerülni. Ez vezetett a szultán bukására. A különféle megmozdulások mélyebb okai a társadalmi süllyedések, fejlődési megrekedések, kedvezőtlen áralakulások, az uzsora terjedése. Ezek együttesen voltak az elégedetlenség okai, de csak ritkán tekinthetünk be mélyebb összekapcsolódásaikra. Mindezek az okok a rendszeres katonai átvonulásokkal együtt tényezői a faluhálózat hanyatlásának, amit a magyar hódoltságban különösen ismerünk, de a birodalom távolabbi vidékén is feltűnő volt ez a jelenség. Sir Thomas Roë angol nagykövet 1622-ben tájékoztatta kormányzatát az oszmán falu demográfiai viszonyairól. Emlékeztetett arra, hogy 16 évvel ezelőtt még 555.000 lakott falu volt, és most egy évvel ezelőtt egy megszámlálás, illetve becslés szerint csak 75.000. A diplomata fölfigyelt tehát a nagy elnéptelenedésre. Véleménye szerint az elhagyatott házakat azok lakói a helytartók igazságtalansága és kegyetlensége miatt adták fel. Ezért lehetséges három napig is lovagolni Görögország és Anatólia legjobb tartományain át anélkül, hogy egy emberrel találkoznánk, vagy egy tojást ehetne a lovas. Lehetséges volt a faluból városba vándorlás, de még 20 évvel később is számontarthatták azt a szófiai polgárt, aki faluról költözött be és annak beje ezt felpanaszolta. A bölcs kádi megfizettette vele a földelhagyási adót (çift bozan) és a városban maradhatott (1611. évi eset). Ezt a incidenst is elkerülhette volna, ha annakidején mint paraszt iparos időben talál vevőt, akire átháríthatja földjét és kötelezettségeit. Az 1609. évi törvény szerint ez az adó 300 akcse volt egy háztartásra eső megművelt föld után, 150 akcse a fél egységre és 75 akcse a még kisebb területre. Ebből viszont a telekaprózódást és a rajta lakó vagyoni differenciálódását ragadhatjuk meg, mint a falu elhagyásának mélyebb okát. De természetesen a városba költözés csak egyik — és nem legrosszabb — oka a falu elhagyásának.

5 VI. A városok, népességi és vallási eltolódások Sztambul népességében a muzulmánok a 800.000—1.000.000 közt mozgó lakosságszám 58,3, a nem muzulmánok 41,7%-át tették ki a tárgyalt évszázadban. Hanyatlást mutat az 1690/91. évi két regisztrumból következtethető 6—700.000 lakos még 100.000 üszküdarival. Görögök éltek Sztambul több negyedében, Galatában és falon kívüli külvárosokban, 30 templommal. Phanarban működött a patriarchai szék. Kiemelkedett a kőházakban élő görög arisztokrácia és polgárság, akiknek megbízottai behálózták a levantei és Fekete-tengeri kikötőket. Híresek voltak a görög ágyúöntők, tengerészek, tavernatulajdonosok. Szalonikit szefárd zsidó lakossága tette a 17. század legélénkebb kereskedővárosává. Egyben az ő szövőműhelyeik láttákéi részben posztóval az oszmán birodalmat, de Evlia Cselebi 1663-ban Budán is kiemeli a posztószövő zsidó asszonyokat. A két előbbi várost felemelő politikai és forgalmi átrendeződés után 1617-ben Drinápolyban már csak 41 zsidó háztartást számláltak. Rodoszon az utazók felfigyeltek a lakosság keleti elemeire: 1621-ben 1200 törököt és 200 zsidót, 1631-ben 3000 törököt és 500 zsidót jegyeztek fel. Az arány azonos volt. A szefárd zsidókat beenged-