Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)
Ágoston Gábor: A török hadsereg lőporellátása a 16–17. századi magyarországi hadjáratokban
66 Ágoston Gábor aranyat adnak is, semmi haszna sincs. Ha nincs lőpor legyen bár tengernyi aranypénz nem helyettesítheti azt. A várvédelem és a hadakozás lőporral történik." 9 Török lőportermelés A törökök a hadjáratokhoz és várvédelemhez szükséges lőpormennyiség biztosítása érdekében számos lőporgyártó műhelyt, ún. baruthánét üzemeltettek szerte a birodalomban. A legfontosabb baruthánék Isztambulban 10 , Kairóban 11 , Bagdadban 12 , Aleppóban 13 , Jemenben 14 , a karamániai Bor városában 15 , Szalonikiben 16 , Gallipoliban 17 , Belgrádban 18 , Budán 19 és Temesvárott 20 működtek. Ezeken a helyeken bőviben állott rendelkezésre a lőpor legfontosabb alkotóeleme, salétrom. V. J. Parry úttörő, a témában máig egyedüli cikkében főként európai útleírók munkáira, Evlia Cselebi útleírására és kiadott forrásokra támaszkodva mintegy két tucat salétromtermelő helyet említ: nagyobb mennyiségben készítettek salétromot Egyiptomban — főként a régi Kairóban —, Szíriában Havran és Ledzsa vidékén, Libanonban és Palesztinában, Irakban kivált Bászra környékén. Kisázsiában Nigde, Malatja, Larende, Idzsel és a Van tó környéke, az európai részen Szaloniki, Plovdiv, Monasztir, Szkopje, Temesvár és Morea, a Krím félszigeten pedig Karaszu és vidéke volt ismert salétromtermeléséről. 21 A levéltári anyag ismeretében ezek száma természetesen jócskán szaporítható, hisz csupán a karamániai Bor lőporműhelyébe a Parry által említett Larendén kívül még nyolc helyről (Kiliszehiszár, Kajszeri, Develü, Kónja, Sarkisla, Aksehir, Akszaraj és Bedok Özi) érkezett rendszeresen salétrom. 22 Az Oszmán Birodalomban a salétrom beszerzésének több módja is ismert volt. Bizonyos falvak vagy városok felmentést kaptak egyes adók, általában az aváriz néven ismert rendkívüli hadiadók fizetése alól, és e mentességért cserébe vállalták meghatározott mennyiségű salétrom termelését. Ez volt a helyzet több magyarországi mezőváros és település esetében. 1631—1660 között Nagykőrös évente 1200—2800 okkányi, azaz 1,47—3,44 tonnányi salétromot szállított a budai török lőpormalomba, amit a törökök okkánként 10—12 dénárjával számítottak be a város adójába. 23 De e rendszer jól működött a birodalom egyéb területein is. A kösztendili szandzsák falvaiban 1688/89-ben 790 olyan háztartást írtak össze, amelyek a szaloniki lőporműhely számára családonként 20 okká (24,57 kg) salétromot voltak kötelesek termelni. A fennmaradt rövidke — mindössze egy lapos — elszámolás szerint e forrásból ekkor 15.000 okká, azaz 19, 4 tonna tisztított salétromhoz (güherdzsile-i hálisz) jutott a szaloniki barutháne. 24 A jelentősebb salétromtermelő helyeken a folyamatos salétromtermelés biztosítása érdekében az ún. odzsaklikrendszerhez folyamodtak. Az odzsaklik-rendszer azt jelentette, hogy néhány kiemelten fontos terület élelem-, takarmány-, illetve nyersanyagellátását oly módon oldották meg, hogy a szükséges anyagok meghatározott áron történő beszerzését bizonyos vilajetek és kazak, azaz bírósági körzetek feladatává tették, a beszerzési költségek fedezésére pedig az adott terület bizonyos jövedelmeit jelölték ki. Figyelemre méltó, hogy az odzsaklik-rendszerrel foglalkozó legfrissebb — és az eddigi legátfogóbb — dolgozat csupán a szultáni konyhát és éléskamrát, a szultáni istállót, a hajóépítő műhelyeket, valamint a várakat említi, mint amelyek az odzsaklik-rendszer keretében szerezték be a szükséges élelem, takarmány és nyersanyagok egy részét, illetve fedezték a várvédők zsoldjának bizonyos hányadát. 25 Forrásainkból azonban látható, hogy a karamániai salétrom- és lőportermelés is e rendszer keretein belül folyt a 17. század második felében. Az 1637/38-ban Karamániában termelt 3300 kantárnyi, azaz 178,2 tonnányi salétrom bekerülési költségeit (beleértve a szállítási költségeket és a bori barutháne javítására fordítandó összeget is) a karamániai hatóságok 1.927.000 akcséra becsülték, amit a bedel-i mütekaidinnak nevezett egyféle aváriz-adóból, a karamániai dzsizje-adókból, a szandzsák bevételeiből, és különféle mukátaákból kívánták fedezni. 26 Ezeket a jövedelmeket — egyes esetekben csupán e jövedelmek bizonyos részeit — az elszámolások rendre odzsakliknak nevezik. Az odzsaklik-rendszer segítségével Karamániában az 1630/40-es években — néhány kivételtől eltekintve — általában 2200 kantárnyi, azaz 118,8 tonnányi salétromot állítottak elő évente. 27 Szükség idején, kivált nagyobb hadjáratok előtt és alatt, többször fordultak a szabott hatósági áron történő kényszerfelvásárláshoz, az istirához, amikor az egyes lőporműhelyek biztosai a kincstár felhatalmazásával szerezték be a szükséges mennyiséget. A vásárlások pénzügyi alapját ez esetben az aváriz adókból befolyt és a Mevkufat Kaleminek nevezett pénzügyi szerv által kezelt bevételek képezték. A kifizetéseket a kincstár rendelhette el a Mevkufat Kalemi tudtával. A forrásokból úgy látszik, hogy a vásárlásokról készült helyi elszámolásokat meg kellett küldeni a legfőbb pénzügyi ellenőrző hivatalba, a Bas Muhaszebeszi Kalemi-be, ahol azokat ellenőrizték, szükség esetén másolatokat, összesítéseket készítettek róluk. Ennek köszönhető, hogy e hivatal iratanyagában számos ilyen elszámolás maradt ránk. A salétrom felvásárlási ára és a piaci ár között azonban jelentős volt a különbség. 1558. november 13. és 1559. november 1. között a budai kincstár öt alkalommal vásárolt salétromot, általában 7—8 kantárt, egy kivételtől eltekintve kantárját 200 akcséért. 28 A salétrom piaci ára azonban ennél már ekkor magasabb lehetett. 1570 táján a Gyula és Csanád környéki magyar kereskedők már 12,5 akcséért kínálták a salétrom okkáját a törököknek, azaz az általuk használt 48 okkás kantárral számolva a salétrom kantárja
