Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Varga J. János: Katonai bíráskodás a 16–17. századi Dunántúlon

Katonai bíráskodás a 16—17. századi Dunántúlon 41 gekben fölállított „csigázó fát" vagy „törvényfát", amelynél a rabokat kínozták.

47 Jellemző azonban, hogy a kegyetlen büntetések, a számtalan rendelkezés és a katonai bíráskodási szervezet ellenére, az egész korszakban mérhetetlen önkény és bizonytalanság uralkodott. A bűncselekmények megtorlásaként pénzbírságot is kiszabhattak, amely — büntető funkciója mellett — a dominusznak és bírósága tagjainak jövedelemforrásul is szolgált. Alkalmazása terén országos és ahhoz igazodó helyi gyakorlattal találkozunk. Országosnak tekinthető a fej váltság fizetése, melyet különösen hatalmaskodás esetén a törvény ellen vétők fizettek, hogy azzal fejüket megváltsák. Egyik fajtája a vérdíjnak is nevezett holtdíj, még a 17. század végén is megtartotta eredeti rendeltetését, vagyis — elsősorban nemesek számára — a vérbosszú elleni védekezés eszköze maradt: ha a gyilkos meghatározott összeget fizetett áldozata családjának, megmenekült a jogos bősz szútól. Ezt tanúsítja egy 1693 májusában kelt alkulevél, amelyből kiderül, hogy bizonyos Hetényi Gáspárné megállapodott Fáncsi Pállal, aki borittasan lelőtte férjét házuknakudvarán. Hetényi nemes ember volt, ezért — az egyezség szerint — Fáncsi 90 forint vérdíjat fizetett az özvegynek és gyermekeinek, a családnak viszont nem állott jogában további követeléssel előállni.

48 Az igazságszolgáltatás egérutat is kínált a nemesség tagjainak: amíg ők esküvel tisztázhatták magukat a súlyos vádak alól — mint azt a Francsics család tagjai tették a Batthyányak úriszék előtt — addig a jobbágyi származású alperesnek ugyanazt a lehetőséget nem biztosították. Gyakran megesett az ilyesmi a nemesi renden kívül állókkal, akik a jogszolgáltatás útvesztőibe kerülve igazukat akarták bizonyítani. Találóan írja erről Takáts Sándor: „Pókháló a törvény. Csak az aprók akadnak és vesznek benne, a nagyja keresztül jár rajta és erővel kiveri magát."

49