Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Kerecsényi Edit: A kender termelése és feldolgozása Letenyén II. A szövés és a késztermék

ZALAI MÚZEUM 4. 1992 Kerecsényi Edit: A kender termelése és feldolgozása Letenyen

1 IL A szövés és a késztermék 1. A szövés A letenyei, de főleg az egyedutai és béci parasztasszonyok a házilag font kendert otthon szőtték vászonná. Ez a háziipari tevékenység az 1920-as évekig olyannyira általános volt, hogy e három helységben sem az 1770-es Zala megyei,

2 sem az 1828. évi országos összeírás,

3 sem az 1876-os iparkamarai jelentés

4 felvételekor nem találtak egyetlen takácsmestert sem. 1900-ban

5 ugyan már működött egy takács Letenyen, sőt 1910-ben

6 három is (közülük 2 Letenyen, 1 pedig Bécen), tevékenységük azonban nem járhatott érdemleges haszonnal, mert 1925-re valamennyien felhagytak az iparral.

7 Ebből arra következtethetünk, hogy a háztartások vászonszükségletét a családok még akkor*is otthon állították elő, esetleg a boltban vásárolták. Az asszonyok általában újév után készülődtek hozzá a szövéshez. Persze, amely házban az előző évről sok fonál maradt, — vagy ahol egy neves szüjőasszony is élt —, már az őszi munkák befejeztével hozzákészülődtek ezen nagyhétig is eltartó női munkához. Először is felállították a még gerendás mennyezetű konyhában vagy szobában a vetőfát, azaz vetőszöget, amit addig a pajta pallókból összerótt vagy deszkázott oldalába vert szegeken tartottak felakasztva. A letenyei és a hazánk más tájain használatos vetőfák formája között nincs érdemleges különbség. Többnyire maga a gazda készítette őket jó minőségű, egyenes és száraz keményfából. A két szárnyát egy-egy kb. 180 cm magas és 6 cm vastag keret alkotta, amely mintegy 2 m magas hengerded tengely, a rúd körül egy-egy alul, ill. felül vízszintesen a szárnyakra kötözött csíntartó fával volt rögzíthető. A tengely hosszát aszerint szabták le, amilyen magasan azon helyiség mestergerendája volt, ahol azt fel szokták állítani. A rúd felső végét ugyanis ahhoz rögzítették erős bőrpánttal, alját ugyanakkor egy akác- vagy tölgyfából faragott talpfa, az alla vájatába, kőgyökébe, állították bele, amiben könnyedén foroghatott. A múzeumunk

8 gyűjteményébe tartozó vetőszög (Lelt. sz.: 60. 93. 7. 1—2.) 196 cm magas, szárnyainak szélessége 144—144 cm. Az eladó szerint nagyapja talán még 1870 körül, fiatal házas korában csinálta. Bár már korhadt volt, 1954-ig használták, hisz ez illeszkedett jól a mestergerendához. 1920 körül még csaknem minden olyan letenyei parasztházban volt vetőfa, ahol rendszeresen termeltek kendert. Gyűjtésünk idején, az 1950-es évek végén azonban a mintegy 150 házból álló Egyedután talán már csak 30, a kb. 100 házból álló Bécen pedig 20 vetőfa volt, a többi a gondos tárolás ellenére is lassacskán tönkrement. A még használható darabokat az asszonyok számon tartották, s vagy kölcsönkérték, vagy ott helyben vetették föl rá a fonalat. A munka megkezdése előtt a ház asszonyai buzgón számítgatták, hogy a rendelkezésre álló azonos minőségű likas gombolagokbó\ — a gombolyítóról ilyenbe tekerték a láncfonalnak szánt fonalat — milyen széles és hosszú vásznat lenne jó szőniük. A fiatal menyecskék nem voltak még járatosak e számítgatásban, ezért egy gyakorlott szomszéd vagy rokon segítségét kérték, hisz a fonál vetőszögre hajtása, majd onnét láncba való levétele is 2 embert igénylő tevékenység volt. Az asszonyok tehát kimértek 2 szál olyan hosszú fonalat, amilyen hosszú vásznat szőni szándékoztak. Ennek végeit kezdőszálként a csíntartófába csapolt két faszeg közül az első felső csínfához kötözték, majd a kimért szálat körbe-körbe addig hányták a vetőszögre, míg az az alsó csíntartófába csapolt első csínfáig nem ért el, mert ez a távolság adta a vászon tervezett hosszát. Ha rövidnek bizonyult, gyorsan visszapörgették a vetőszeget, és kicsit szélesebb hézagokkal újra tekerték, ha pedig hosszúnak, sűrűbbre vették a közöket. (1. kép) E fonálhosszt nevezték egy mérésnek. Ez igen változó volt, néha csak 15, máskor akár 40 rőf is lehetett. Munka közben gondosan ügyeltek arra, hogy a csínfáknál — miként a 2. és 3. képen látható — a fonal útja hurok alakzatú legyen, azaz nyolcasban forduljon. Ha a fonál vezetésekor hiba történt — kereszt került bele — a vetőszeget mindaddig vissza kellett pörgetni, amíg azt ki nem javították. Aki a vetőfát hajtotta, ügyelt arra, hogy a vető a likas gombolagokból kihúzott 2 szálat egyenletesen, feszesen vezesse. Hogy a gombolyagok a fo-