Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon)

Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban 231 és 133. § a) pont.) A munkakönyvre vonatkozó részletes szabályokat az Iparrendtartás függeléke tartalmazza. Az Iparrendtartás (és függeléke) nem tartalmaz rendelkezést sem arra nézve, hogy kell, sem arra nézve, hogy nem kell munkakönyvet beszereznie annak a kézműveslegénynek, aki a 21.080/1816. évi helytartótanácsi rendelkezés vagy az Ideiglenes Iparrendtartás alapján kapott vándorkönyvvel már rendelkezett. Arról sincs rendelkezés az Iparrendtartásban (és függelékében), hogy a kiadott vándorkönyvek használhatók-e munkakönyvként. Ш. A vándorkönyvek vizsgálatánál eddig általában már követett, valamint az eddig még figyelembe nem vett szempontok 1. A mesterlegények vándorkönyveit az ipartörténetírás a legényvándorlás módszeres vizsgálatához kínálkozó és ehhez szükséges források egyik csoportjaként kezeli. Elsősorban a céhes kézművességek legényei vándorlása alatt követett útirányokról, valamint a munkavállalások helyeiről és időtartamáról tudósító forrásokként tartják azokat számon. Ilyenkénti felhasználásuk a kézművesség-történet körébe tartozó több értékes tanulmány létrejöttét és publikálását eredményezte.

59 Ugyanakkor a céhen kívüli és a céh nélküli kézművesek viszonyainak vizsgálatához is elengedhetetlen források. Nem találkoztunk azonban olyan tanulmánnyal, amely a vándorkönyv, mint iratfajta magyarországi meghonosodásával, rendeltetésével, a hozzá használt nyomtatvány rendszerével, a vándorkönyv, mint okmány irattani jellegével, használata szabályaival és ezek változásaival, végül, mint használatos okmányfajta megszűnésével és ennek okaival foglalkozott volna. Nem került még sor a vándorkönyvnek az iparigazgatásben, a rendészeti igazgatásban és a mesterlegények munkaviszonya alakulásában betöltött, majd — a szabadságharc utáni abszolutizmus ideje alatt — a hadkötelezettséggel kapcsolatos szerepének vizsgálatára és megvilágítására. Indokolt azonban megemlíteni azt is, hogy a vándorkönyvek a vándorláson, mint a kézművesképzés egyik intézményén, és az iparigazgatás tárgykörén kívüli egyéb kézművességtörténeti adatokat is őriznek. így pld. olyan kézműves szervezetről és annak vezetőiről, amelynek létezéséről, ill. akik személyéről más források alapján nem volt tudomás. Nyújtanak a vándorkönyvek hivataltörténeti, ezen belül ügy viteltörténeti, továbbá archontológiai, pecséttani és címertani adatokat is. A vándorkönyvek által közvetített forrásadatok közül a bennük található nagyszámú céhpecsétlenyomatok egyben újabb értékes céhszervezeti adatokat is szolgáltathatnak. Célunk а vándorkönyvek bizonyos mennyiségének vizsgálatán keresztül bemutatni a vándorkönyvnek, mint okmánynak a sajátosságait és többirányú rendeltetését, valamint felhívni a figyelmet egyrészt olyan kérdésekre, amelyek megvizsgálásra még nem kerültek, másrészt arra, hogy további vándorkönyvek vizsgálata milyen eredményeket hozhat. Egyben szolgálni kívánjuk azt a törekvésünket, hogy a vizsgált vándorkönyvek adatait publikussá tegyük. Számolunk olyan megítéléssel, hogy elhanyagolható részletkérdésekkel foglalkozunk, periferikus kérdéskomplexumot vizsgálunk. Álláspontunk, hogy az általunk fentebb felsorolt szempontok szerinti vizsgálatok eredményei figyelembe vételének mellőzése korlátozza a vándorkönyvek kézművességtörténeti és ezen belül céhtörténeti, továbbá életrajzi, de pld. még helytörténeti forrásként való kezelését is, és a belőlük kitűnő adatok múltbeli valóságnak megfelelő megítélését. Amit leírtunk, napvilágra hozza azt, amit tudunk, de azt is, hogy még mit nem tudunk. Vizsgálódásaink eredményei részben további teendőkre is figyelmeztetnek. 2. A céhes kézművesipar forrásanyaga 1972—1973. évi számbavételének a Céhkataszterben közzétett eredménye szerint a történeti Zala vármegyében 46 helységben, valamint 15 egyéb területi egységben 180 céhes szervezet működött.

60 E szervezetek közül 3 kanizsai és 1 keszthelyi céhhez kapcsolható, összesen 4 db vándorkönyvet a nagykanizsai Thúry György Múzeum, 1 gelsei és 1 sümegi céhhez kapcsolható l-l vándorkönyvet a szombathelyi Savaria Múzeum őriz. A számbavételkor tehát a 180 Zala vármegyei céhes szervezethez kapcsolható vándorkönyvek száma 6 db volt.

61 Az 1972—1973. évi számbavételt követően újabb 6 vándorkönyvet leltároztak a kanizsai múzeumban, így valamely Zala vármegyei céhes szervezethez kötődő 12 vándorkönyv ezen az őrzőhelyen, 2 pedig a szombathelyin, összesen tehát csak 14 van. Ezt a számot esetleg módosította valamely egyéb köz- vagy magángyűjteménybe az 1973-ban befejezett számbavételt követően került olyan vándorkönyv, amely egyik vagy másik Zala vármegyei céhhez kapcsolható. Ilyenről tudomást szerezni nem volt mód. A történeti Zala vármegyének akár céhes helységei és egyéb céhes területi egységei számához (61), akár céhes szervezetei számához (180) viszonyítjuk az említett munkakönyvek számát, sajnálkozással kell megállapítanunk a kedvezőtlen arányt.

62 A vándorkönyvek alacsony száma azt a feltételezést engedheti, hogy az az azok alapján megállapítható sajátosságok és a belőlük kitűnő adatok általánosokként kezeléséhez nem elegendő. Kétségtelen, hogy több vándorkönyv vizsgálata inkább lehetségessé teszi az azonos jelenségeknek az egészre jellemzőként, tipikusként fennforgására következtetést és inkább nyújtana módot nagyobb számú forrásadat közrebocsátására. Ugyanakkor azonban a könyvek kis mennyisége is lehetőséget nyújt a fentebb hiányolt szempontok és a célkitűzések szerinti vizsgálatok eredményt hozó elvégzésére.