Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon)

ZALAI MÚZEUM 4. 1992 Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon) I. A vándorló mesterlegénynek adott bizonyítvány (Kundschaft) 1. A céhes kézművességeknél a XIV. sz. óta kialakult szokás volt, s a XVI. században a mesterré válás általános előfeltételévé vált, hogy a mesterlegény a tanuló helyén kívüli munkavállalással, ilyen munkahelyekre vándorlással bővítse szakmai ismereteit. Egy 1726. évi német molnáripari szakkönyvben találóan fogalmazták meg, hogy a vándorlás azért szükséges, ,,weil man in einer Werkstatt nicht allés ériemen kann".

1 A hamburgi tímárok 1375. évi szabályzata a vándorlást még mint egyéni kedvtelést és nem mint kötelezettséget szabályozta.

2 A lüneburgi vargák 1389. évi szabályzata úgy rendelkezett, hogy az a legény, aki a remekje készítésekor nem felelt meg, annak még egy évig vándorolnia kell.

3 Az alsó-ausztriai Tulln város múzeumában őrzött XV. századi forrásban 1459-től van adat vargalegények vándorlásáról. Bécsben a vándorlási kötelezettség a XV. sz. végétől jelenik meg; általános kényszerként a legtöbb kézművességnél csak a XVI. században jött létre.

4 A vándorlási kötelezettség a magyarországi céheknél is kialakult. Egyik legkorábbi említése 1429-ből való.

5 A soproni német szabók 1477. évi szabályzata az esztendőnek a szabályzatban meghatározott időszakaira már tiltotta is a legények vándorlását.

6 Ez arra utal, hogy náluk ekkorra már rendszeressé vált. Némileg későbbről, a XVI. sz. elejéről van adat arról, hogy a pozsonyi vargalegények rendszeresen vándorútra keltek.

7 A XVII. századi magyarországi kézművesipari termelésben más hazai városokat felülmúló és ennek megfelelően ez időben 45 céhhel rendelkező Pozsonynak a XVI—XVIII. sz. különböző éveiből való céhstatutumai gyűjteményének áttekintése nyújt lehetőséget annak megfigyelésére, hogy amíg a XVI. és XVII. századi statútumok egyik része még nem, másik része viszont már tartalmazza — ezek közül legkorábbiakként a takácsok 1579. évi és a kalaposok 1599. évi statútuma — a mesterré válás feltételeként a vándorlási kötelezettséget, illetve annak teljesítése megtörténtét.

8 A Városi Tanács által a kalaposoknak 1575. május 26-án adott céhszabályzat 5. pontja szerint Soil kein Gesell zu dem Maisterstuckh zugelassen werden, er sei ... aufdem Handwerk 4 Jahr láng gewandert. A takácsoknak 1579. június 5-én adott céhszabályzat 2. pontja szerint Wann ein Lehrjunger volkhomenlich ausgelernt und freigesagt worden, soil er 2 Jahr, ein Maistersohn aber alléin 1 Jahr láng in die Frembde ziehen und ausser dieser Zech wandern.

9 A vándorlás intézményének alakulásáról tudósító két, összehasonlításra alkalmas adat: a nagy hírnevű augsburgi aranyművesek céhének 1702. évi rendtartása a városban mesterré válni akarók közül a helybeli aranyművesek, valamint polgárok fiaitól nem követeli meg, de lehetségessé teszi számukra a vándorlást, az idegenből jöttéknek pedig feltételként írja elő.

10 Ezzel szemben a pozsonyi aranyművesek céhszabályzatának 1732-ben újabb rendelkezésekkel történt kiegészítése szerinti változata nem szól a vándorlásról." 2. A különféle céhszabályzatokban szabályozott legényvándorlás a német államokban és birodalmi városokban 1731-ben az egész birodalomra kiterjedő általános érvényű szabályozást kapott. 1731. augusztus 16-án írta alá VI. Károly császár a Szent Római Birodalomban a kézműves céheknél elterjedt különféle helytelen szokások megszüntetését elrendelő 1731. június 22-i birodalmi gyűlési határozatot, a Reichshandwerksordung-ot, a birodalmi kézműves rendtartást.

12 Ennek 2. §-a szerint az inas szegődtetésekor keresztlevelét (vagy származását igazoló más érvényes okmányát, mely vagylagos lehetőséget a továbbiakban külön nem említünk) annak a kézműves szervezetnek, céhnek a ládájába kell helyezni, amelyiknél szegődtették. Az inas felszabadításakor pedig a céhládába kell tenni a keresztlevelét és a felszabadító levelét (Lehr-Brief), s ezeket itt kell őrizni addig, amíg a felszabadított — s ekként már legény — magát vagy abba a céhbe, amelynek ládájában iratait őrzik, vagy más városbeli céhbe mesterként felvenni nem kéri. Amikor a legény vándorútra kel, akkor a keresztlevelét és felszabadító levelét őrző céh ezeknek az okmányoknak az Ober-Meister aláírásával és a céh pecsétjével hitelesített másolatát köteles — büntetés terhe mellett