Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Kostyál László: Adatok a Szent István-ikonográfiához néhány zalai ábrázolás alapján

Adatok a Szent István-ikonográfiához 199 nem ismerte, ezzel magyarázható a számtalan sematikus, illetve erősen stilizált koronaváltozat Szent István kezében. Szily János szombathelyi püspök éppen ezt megelőzendő küldte el a készítendő Szent István-képhez a korona egy általa jónak tartott másolatát Dorffmaister Istvánnak 1792-ben. Azt is pontosan leírta, hogy milyen legyen a szent ruhája, hogy a magyar király felségét a díszruha is érzékeltesse (FÁBIÁN 1935, 314.). A megrendelő tehát beleszólhatott — bele is szólt — a mű megfogalmazásába, a falusi templomok és oltárképek esetében azonban ez már kevésbé valószínűsíthető. A koronafelajánlás jelenete többnyire zárt térben, templombelsőben játszódik. Az esemény misztikumához és intimitásához ez illik a legjobban. A környezetre néha (Letenye, Mihály fa, Gutorfölde) semmilyen utalás nem történik, a király ezeken inkább mintegy elragadtatásban jelenik meg, s nem konkrét térben. Ritka típust képvisel a zalakomári Dorffmaister-kompozíció, ahol a háttérben feltűnő növények szabadtéri környezetre utalnak. A kőből épített oltár itt egy kicsit furcsán is hat. A zalai megyehatárhoz közeli Vas megyei ALSÓÚJLAK templomából származó koronafelajánlási jelenet (jelenleg a Szombathelyi Püspökségen) szintén a szabad téren játszódik, a háttérben a pozsonyi vár képével (1770—90 körül). Nem törvényszerű tehát az architekturális tér mint helyszín, de ez mondható a legáltalánosabbnak. A zalaegerszegi Göcseji Múzeum Szent István-képén egy, a 18. században már szokatlan ikonográfiái típus, a köpenyes Madonna jelenik meg. Az egyébként gyenge kvalitású, valószínűleg Cimbal-követő festette képen a felhőn trónoló Szűzanya kék köpenye oltalmazóan borul a király és a ország nagyjai fölé, amint ezt a középkori műveken láthatjuk, vagy ritka kivételként a nagyszombati eredetű 17. századi oltárképen az árpási templomban. A koronafelajánlás jelenetének ikonográfiái vizsgálata után a felsorolt festmények koncepcionális vonatkozásaira is utalunk. Ezek az ábrázolások a 18. század embere számára egy egész eszmerendszert jelenítenek meg. A négy fő elem — három szereplő személy és a magyar szent korona — sohasem hiányozhatott a képről. A gyermek Jézus mint a világ Megváltója van jelen, akinek minden hatalom átadatott mennyen és földön. Gyermekként is ő az örök bíró, aki kezében tartja az ország sorsát. Szűz Mária az ő édesanyja, a szeplőtelen, mindenkor Szűz Közbenjáró szent fiánál. A Megdicsőült Boldogasszony ég és föld Királynéja, első királyunk végrendelkezése nyomán nagyhatalmú patrónánk is, Magyarország védelmezője. Szent István az idők távolából is ragyogó, szinte már misztikus hős, államalapító és egyházszervező, országának apostoli oltalmazója. Tőle eredeztették az ország alkotmányos jogait s a rendiség legitimitását. A jelenet szerint tehát a szent király, mint népének atyja jár közben az Istenanyánál, hogy ő legyen mindenkor oltalmazó védőpajzsa. Ez a Regnum Marianum eszmei gyökere. Nehezebben értelmezhető a minden ábrázoláson szükségképpen szereplő korona jelentősége. A késő-középkortól ismerünk olyan ábrázolásokat, melyen a készíttetőt (donátor) védőszentje Szűz Mária oltalmába ajánlja. Ezek logikája szerint jelenetünkön a szent koronának az országot kell jelképeznie, s ez így is volt. Az ország legfontosabb közjogi szimbólumának számító koronát a 17—18. században még egyértelműen Szent Istvánénak tartották. Évszázadok folyamán kialakult elméletének legnagyobb hatású rendszerezője és egységbe foglalója, Werbőczy István (1514) kimondja, hogy a király és a nemesek kölcsönösen ruházzák egymásra a hatalmat, egymásra vannak utalva, és együtt tekintendők a szent korona tagjainak. A nemesek jogalapja eredendően hadi érdemeikből, ebből kifolyólag királyválasztó és -koronázó voltukból, valamint a törvényhozó hatalomban való részvételükből fakad: „...a nemesítésnek, következésképpen a nemesi birtok adományozásának... teljes joga és hatalma, a főuralommal és kormányzással együtt, a nemzet községéről és a községnek akaratából az ország szent koronájának joghatóságára, tehát fejedelmünkre és királyunkra ruháztatott vala át, a kitől most már, a kölcsönös átruházás és a viszonyos kapcsolat folytán, minden nemességnek eredete mindenkor oly annyira függ, hogy tőle azt elkülöníteni és elválasztani nem lehet, és egyik a másika nélkül nem gondolható." A „...nemesek az imént magyarázott kapcsolat és részesedés alapján a szent korona tagjainak tekindendők, s a törvényesen megkoronázott királyon kívül senki másnak hatalma alatt nem állnak." (WERBŐCZY 1894, 68. és 69,

1. rész 5. cím 1. és 6. cím l.§) A korona így a rendi Magyarország szimbóluma, amely kifejezi a királyt is magába foglaló magyar államot. A főhatalom ezek alapján nem a király, hanem a szent korona hatalma, és ezt a király a nemzettel (nemesek) együtt gyakorolja. ,,Az állami felségjogok nem a király, hanem a szent korona jogai." „Az ország földje nem a király magántulajdona, hanem a szent koronáé, amely az adományozásból ered, és amelyre kihalás esetén visszaszáll." (NAGY 1938, 290-291, 294.) A Werbőczy logikailag tökéletes érvelésén alapuló elmélet a 17. században részben visszafejlődött, s gyakran egy korábbi változathoz hasonlóan ismét a királyi hatalom jelentésére helyeződött súly, és nem az állam személyiségére. A korona és a rendek kettéválnak, s már külön említik őket. Más forrásokban, elsősorban törvényekben tovább él Werbőczy elmélete is, amely tulajdonképpen az egymással évszázadokon keresztül párhuzamosan fejlődő két szűkebb látókörű koronafelfogásból (király, illetve organikus államtest jelentés) kialakult szintézis. A 16—18. században végig élt a szent koronának az állam területére, ennek egységére és sérthetetlenségére vonatkozó jelentése is (ECKHART 1941, 196-222.). Ez utóbbi különösen