Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Bogyay Tamás: Történeti forrás- és művészettörténeti stíluskritika Zalavár körül (Megjegyzések Tóth Sándor „A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára” című tanulmányához)

170 Bogyay Tamás *** Pár történelmi helyesbítéssel kell kezdenem. Tóth Sándor úgy véli, hogy az a Szent Adorján, akinek teste a Liupram érsek építtette templomban nyugodott, nem lehetett ókori vértanú, de „figyelemre méltó az ír—skót egyházi hagyomány 9. századi pannóniai származású Szt. Adorjánja, aki társaival a normannok áldozata lett May szigetén." (148, 154, 4. jegyzet). Azonban amikor a templom épült, majd a Conversiot megírták, az ír születésű, azután Skóciába menekült szent még javában élt és működött, vértanúsága 875 tájára tehető. Állítólagos pannóniai származása legendájával egy feltevés szerint Ш. Malcolm skót király feleségének, Skóciai Szent Margitnak akartak kedveskedni, aki valóban Magyarországon született.

3 Az Árpádházi szentté avatások után pedig Nyugaton szinte divatba jött a magyar származtatás. Pl.: így kapott magyar királyi apát a Sabariában született Szent Márton, és így lett magyar király leánya, a „nagylábú Berta", Nagy Károly császár anyja.

4 Szent Adorjánokban, Hadrianusokban nem volt hiány. Egy lexikon különböző korokból nem kevesebbet, mint 33-at sorol föl.

5 A 8. és 9. század folyamán pedig nem is egy vértanúereklyét hoztak Rómából Bajorországba, amelynek akkor épp Salzburg volt az egyházi központja. Mivel Liupram érsek Mosapurc Szent Adorján templomát ugyan „Pribina kérésére", de a salzburgi egyház támaszpontjának építtette, természetes, hogy egy kiváló ereklyével különleges tekintélyt akart neki biztosítani.

6 Tóth Sándor utalása az ír—skót Szent Adorjánra tehát hasznavehetetlen. Abban azonban igaza van, hogy Salzburg a 977-ben 885-ös kelettel Arnulf király, a későbbi császár nevére hamisított és utóbb többször átírt, ún. Arnolfinum tanúsága szerint a magyar honfoglalás után is fenntartotta igényét Pannóniára, azaz a Dunántúlra (148). Györffy helyesen mutatott rá, hogy az Arnolfinum az intézményes magyar térítés megindulása után Passau és Salzburg közt a leendő magyar egyház fölötti fennhatóságért kitört küzdelem terméke.

7 Ugyancsak a 148. oldalon van említve a ,,869/70-ben Rómában pannóniai püspökké tett görög Method rövid működése". A valóságban П. Hadrián pápa Metódot Szent Andronicus székére Sirmium érsekévé nevezte ki.

8 Ugyanott az ,,1200 körüli Pozsonyi Évkönyvek" kitétel megtévesztő, mert csak a Pray kódexben ránk maradt kézirat való ebből az időből, nem pedig maguk a 11. századi történeti följegyzések. A récéskúti rom mindössze két, önmagában nem sokat mondó, bizonytalan jellegű darabbal van képviselve a keszthelyi kőtárban, de Tóth Sándor annál bővebben foglalkozik vele, még pedig joggal. Ugyanis egy több, mint negyven éve elindult vitáról van szó, amelynek jó felidézni legfontosabb szakaszait. Radnóti Aladár 1946—47-ben tárta föl a három hajós kőépületet, és mint 9. századi emléket publikálta,

9 Dercsényi Dezső pedig a Conversio Bagoariorum et Carantanorum-ban említett Szent Adorján templommal azonosította.

10 Mivel a kiásott épület alaprajzát Rómával meg Isztriával, más zalavári leleteket pedig Aquileiával hozott összefüggésbe, a Conversio állítását, hogy Liupram érsek volt az építtető, propaganda kitalálásnak minősítette.

11 Mentségére szolgálhat, hogy nyilván nem tudta, mi áll Milko Kos máig mérvadó kritikai kiadása szlovén nyelvű kommentárjában.

12 Én elfogadhatatlannak tartottam a Szent Adorján templommal való azonosítást. „Megjegyzés Mosapurc—Zalavár kérdéséhez és a pannóniai kontinuitás-kutatás módszertanához" című hozzászólásom már ki volt szedve a Századok 1948-as évfolyama számára, korrektúrát is javítottam, amikor Andics Erzsébet a szerkesztőket kidobta és a szedést szétdobatta.

12/a így először egy nagyobb szlovén nyelvű cikkben foglalkozhattam a Mosapurc—Zalavár problémával, amely 1952-ben látott napvilágot. Itt a Conversióban említett Keresztelő Szent János templommal való azonosítást javasoltam, mert Radnóti szerint az előcsarnokhoz délről csatlakozó kétajtós helyiség eredetileg keresztelő kápolna lehetett, márpedig a Szent Adorjánnak nem volt keresztelő joga. Ezután németül megjelent tanulmányok sorával igyekeztem hozzájárulni főleg történelmi szempontbői a bonyolult kérdések tisztázásához.

13 Természetesen mindig igyekeztem tekintetbe venni — amennyire tudomásomra jutottak — az újabb leleteket és eredményeket. 1954-ben jelent meg Ljubo Karaman 1952-ben írt, Dercsényi művészettörténeti kiértékelését bíráló cikke.

14 Szerinte nem lehet szó isztriai és aquileiai kapcsolatokról. Ez a tanulmány a magyar szakkörökben úgy látszik, teljesen ismeretlen maradt. Entz Géza tíz év múlva Dercsényi nyomdokain haladva dolgozta föl alapos tárgyleírásokat adva a zalavári kőfaragványokat.

15 Lényeges fordulatot hozott 1969-ben Cs. Sós Ágnes 1961—63-as récéskúti ásatásának a publikálása. Ő a kőépület körül és belsejében feltárt cölöprendszerből arra következtetett, hogy ott a 9. században először egy fatemplom, majd egy fa—kőkonstrukciós egyház állt, míg a kőbazilika a 11. században épült. A karolingkori rendeltetését és titulusát illetőleg a részemről javasolt Keresztelő Szent Jánost tartotta valószínűnek.

16 Itt kell megemlíteni Cs. Sós Ágnes összefoglaló művét a Dunántúl 9. századi szláv népességéről.

17 Vele szemben Tóth Sándor a récéskúti cölöplyukakat mint a kőtemplom építési állványa maradványait értelmezte, de egyetértett a mai rom 11. századi eredetével.

18 Az ő nyomába lépett 1976-ban Szőke Béla Miklós egy Zalavár problémáját tágabb történeti és helyrajzi összefüggésben tárgyaló tanulmányban, ahol a récéskúti bazilikát ugyan a 9. századba teszi, de a cölöprendszert a 11. századi újjáépítés állványozásához kapcsolja.

19 Ugyanebben a kötetben jelent meg Cs. Sós Ágnes válaszcikke, amelyben pontról—pontra megtárgyalja Tóth Sándor és Szőke Béla Miklós érveit, és védi a maga álláspontját.

20 A vita legújabb fázisát a keszthelyi kőtár katalógusa