Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: 7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán

7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán 141 és Mura közti területen és a Principális völgyében telepíti le. Az avarok és dulebek sajátos kapcsolatáról egy kései, torzult és mesés elemekkel feldúsult krónikás adat is beszámol a Kijevi Évkönyvben (Povesf Vremennyh Let): „Ebben az időben voltak az óborok (= avarok) is, akik Iraklij (Hérakleios) császár ellen hadakoztak és majdhogy elfogták. Ezek az óborok hadakoztak a szlovénekkel és erőszakoskodtak a duleb asszonyokkal, mert utazásain minden obron 5—6 duleb asszonyt fogott a taligája elé és így büszkélkedve húzatta magát, röhögvén a szlovéneken. Az óborok ugyanis magas termetűek és igen erősek voltak, úgyhogy senki sem ellenkezhetett velük, ezért igen elgőgösödtek és az Isten elveszte őket és elhaltak mind Isten haragjától és ma is megvan az orosz közmondás: elvesztek, mint az óborok, akiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen." (HODINKA 1916, 35.) A forrás arról is szól, hogy ezek ,,a dulebek a Bug mentén éltek, ahol ma a volynjánok". (Uo.) Ez a terület a prágai, más néven a Prága—Korcsak (Zsitomir) kultúra elterjedési területének keleti szélén fekszik (erről Id. legutóbb összefoglalóan SEDOV 1982, 10-19., 27-28., 92.; KLANICA 1986, 33-48., obr. 10; BARAN 1989) melynek díszítetlen edényei semmiben sem térnek el a Középső Dnyepervidék és Volhynia (a duleb szállásterület) vidékétől az Elba—Saale vidékéig terjedő hatalmas elterjedési területen belül előkerült hasonló edényektől, így a fentebb idézett cseh-morva-medencei ill. szlovákiai edényektől sem. A Délnyugat-Dunántúlra telepített szlávok legkorábbi régészeti emlékei (mint pl. a Balatonmagyaród—Hídvégpuszta 40. objektum) is fenntartások nélkül beilleszthetők e körbe, nincs tehát régészeti akadálya annak, hogy készítőiket ne származtathassuk akár a duleb szállásterületről is. Az idézett forrásban egyetlen pontosan meghatározható történeti adat is szerepel, az az akkor már hirhedtté vált és a későbbiekben is gyakran felidézett esemény, amikor 623-ban az avarok váratlanul megtámadják a Konstantinápoly előterében fekvő Hérakleiát, s majdnem foglyul ejtik a gyanútlanul a kagán elé menő Hérakleios császárt, aki csak álruhában tud elmenekülni (a vonatkozó forrásokat Id. SZÁDECZKY-KARDOSS 1986, 106—111.). Ez az anták elleni hadjárat idejéhez közeli esemény, amire bevezetésként, mintegy az időben való tájékozódás megkönnyítéseként hivatkozik a krónikaíró, ugyancsak azt erősíti, hogy a dulebek elleni avar támadás a 7. század elején történhetett. De milyen további adataink vannak arra, hogy Zala megyében valóban a dulebek egy csoportját telepítették le? Németh Lajos 860. évi birtokadományozási és megerősítő oklevelében ad Tudleipin a neve egy salzburgi birtoknak (MMFH Ш. 60.; VÁCZY 1974, 1045., 17. jegyzet), ahol — in Dudleipin — a Conversio szerint Keresztelő Szent János temploma állt (WOLFRAM 1979, 54—55.). Egy Arnulf nevére hamisított oklevél (891) alapján pedig lokalizálhatjuk is ezt a birtokot. Eszerint „in partibus Sclauiniensibus verő in comitatu Dupleipa vocato in loco Ruginesfeld, sicut Chocil duxquondam inibi ad opus suum habere visus est et veluti Reginger in eodem comitatu iuxta aquam, quo dicitur Knesaha, in beneficium habebat." (MMFH Ш. 127—128.). A Knesaha-t általában a Gnas patakkal azonosítják, s ez alapján Dupleipint ennek közelében, valahol a Mura mentén, Radkersburg—Radgona körzetében kereshetjük (KOS 1936, 86.; CS. SÓS 1973, 38.; VÁCZY 1974,1045., 18. jegyzet). Ez a 9. századi forrásokban fennmaradt helynév, ami megőrizte számunkra a vidék lakosságának nevét, fontos nyelvtörténeti adatot is tartalmaz. Ez alapján ugyanis e nép nevének eredeti hangalakja a dudleb volt. A —dl— hangcsoportról tudni kell, hogy az a keleti és délszláv nyelvekben még együttélésük idején átalakul, a d asszimilálódik, s csak az — l— marad meg, míg a nyugati szláv nyelvekben továbbra is — dl— marad. Ebből következően elképzelhető, hogy a Pannóniába került du(d)lebek őshazájukban a nyugati szlávok (keleti) ágához tartoztak — aminek valószínűségét erősíti, hogy szállásterületük a nyugati szlávok régészeti műveltsége, a Prága—Korcsak kultúra elterjedési területébe tartozott. Ugyancsak fontos adat, hogy az ószlovénben is — dl— volt még a mai —/— helyén, bár a 11. században Karintiában, a mai Spittal mellett már egy Dulieb nevű helyet említenek (MELICH 1925—1929, 395.). Emellett érdemes megemlíteni, hogy Dél-Csehország területén, a Vltava völgyében is élhettek dudlebek, a 10. században pl. egy Dudleby nevű várat említenek itt (TUREK 1960, 299-309.). A Kijevi Evkönyvekben leírt erőszakoskodások, az elszenvedett hatalmaskodások mély nyomot hagytak az addig szabadon élő du(d)leb szlávokban. Nem volt azonban különb a sorsa a többi, avaroknak alávetett szlavoknak sem. A 7. században keletkezett ún. Fredegar-Krónikában azt olvashatjuk, hogy „a hunok (= avarok) minden évben a szlávok közé mentek telelni és ott a szlávok feleségeit és leányait vették az ágyukba. A szlávok az egyéb elnyomatáson kívül még adókat is fizettek a hunoknak. A hunok fiai, akik a vinidek feleségeitől és leányaitól születtek, végül is nem voltak hajlandók tűrni a hunok gonoszságát és elnyomását, nem ismerték el uralmukat és — mint fentebb említettem — felkelést szerveztek ellenük." (MMFH I. 20., magyar fordítása: GRACIANSZKIJ-SZKAZKIN 1952, 34.). A Senoganumból (Sens) származó Samo és kereskedőtársai által felkelésre sarkallt vinidek (venédek) sikeresen szálltak szembe mind az avarokkal, mind pedig a Meroving királysággal és Samo királysága Wogastisburg központtal 623 tájától 35 évig önálló államalakulatként virágzott a Felső-Dunavölgy és a Keleti-Alpok területén. (LABUDA 1949-1950, 241-252.; PREIDEL 1954, 101.; GRÜNWALD 1958, 99-120.). A du(d)lebek avarsággal kapcsolatos élményeiket nemzedékeken át szintén megőrizhették. Váczy P. szellemes gondolatmenetben fejti ki, hogy a du(d)lebeknek ez az