Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Bondár Mária: Korabronzkori kocsimodell Börzöncéről

114 Bonder Mária tesíti meg, amelyek a rézkorban és a korai bronzkorban voltak használatban (Uott 89.). Ez a típus fejlődött át a szerző szerint Erdély területén az ún. középső bronzkori típusba, amit a novaji példány jelenít meg.

2 Bóna nagy jelentőséget tulajdonított a kocsikerekeknek, mint a kocsik meglétét bizonyító, korábban általában tévesen kezelt (orsógomb, napkorong, mécses fedő stb.) leleteknek. Összegyűjtötte a tömör fakerekek agyagból készített megfelelőit. Lelőhelykataszterében a korai bronzkorból 12, a középső bronzkorból 41 lelőhelyről, a későbbi korszakokból további 20 helyről gyűjtött kocsikerekeket. A felsorolásban szereplő 73 lelőhelyből mindössze 9 azoknak a száma, ahol kocsimodell vagy annak töredéke került elő (BÓNA 1960. fig. 7). Bóna gyűjtését 1968-ban megjelent könyvében Kalicz N. egészíti ki egy díszített kocsimodell töredékkel Alsóvadász—Várdomb lelőhelyről (8. kép 2), a hatvani kultúra telepéről (KALICZ 1968,154, Taf. СХШ. 8). Véleménye szerint ez a modell is összekötő kapocs a hatvani és gyulavarsándi kultúra között. A romániai kocsimodelleket és kocsikra utaló maradványokat G. Bichir gyűjtötte össze (BICHIR 1964). Lelőhelykataszterében 48 lelőhelyről említ kocsikerekeket a Gumelnita kultúrától a Vattina korszakig (Uott 80—81, fig. 8). Részletesen elemzi az ottományi kultúra eredetét, kapcsolatát az előzménynek tekinthető Glina Ш — Schneckenberg kultúrával. Foglalkozik a kocsi Romániába kerülésének útvonalával is. Bár néhány ponton vitatja Bóna elemzéseit, vele ért egyet abban, hogy Románia területére is a Közel-Keletről balkáni közvetítéssel jutottak el a tömör, négykerekű kocsik. Arra a végkövetkeztetésre jut, hogy az Al-Duna és középső Duna-vidékre egyidőben és egyazon területről érkezhettek a kocsik (Uott 84). 1975-ben megjelent munkájában az Ordentlich— Chidiosan szerzőpáros további kocsimodelleket közöl Románia területéről (ORDENTLICH-CHIDIO£AN 1975). Az ottományi II. időszakból a Salacea (Szalacs) lelőhelyű darab még erősen emlékeztet a Börzöncén talált kocsimaradványra (Uott pl. Ш. 1—4). A hazai kocsik arzenálját egy újabb modell gazdagítja. 1972-ben Szigetszentmártonban csontvázas sírokat talált egy helyi lakos. A leletbejelentést regisztráló Kemenczei T. az 1. számú csontvázas sír mellékleteként említi az agyag kocsimodellt és a vele együtt talált kétosztású tálat (KEMENCZEI 1973. 17). A leleteket feldolgozó Kalicz N. szerint ez a kocsimodell a budakalászi kocsiedény pontos analógiája, mindkettő a temetkezéssel kapcsolatos kultikus tartalmú tárgy (8. kép 1 a, b). A budakalászit önálló sírba tették, míg a szigetszentmártoni egy zsugorított csontvázas sír melléklete volt. Kalicz N. behatóan foglalkozott a kocsinak a badeni kultúrában való megjelenésével, származásával. Nagyon valószínűnek tartja, hogy a kocsi a Balkánon át Anatóliából került a Kárpát-medencébe, nem zárja ki azonban a sztyeppéi közvetítés lehetőségét sem (KALICZ 1976). Az őskori kocsi funkciójával, szerkezeti sajátosságaival, a kocsimodellek eredetkérdésével Mesterházy K. foglalkozott behatóan a Pocsaj—Leányvár lelőhelyen (8. kép 4 a, b) talált kocsimodell apropóján (MESTERHÁZY 1976). Munkájában elsősorban a kocsi funkciója szempontjából vizsgálja a problémát. Részletesen elemzi a kocsi különböző részeit, a tengely, a kerekek és a kocsiszekrény közötti technikai összefüggéseket. Foglalkozik a kocsik fajtájával, a vontatás kérdésével. Elemzi az őskori szekerek eredeztetésével kapcsolatos véleményeket, értelmezni próbálja a díszített darabok jelképrendszerét, kultikus mivoltát. 1977-ben Nemejcová—Pavúková—Bárta szerzőpáros szarvasmarhákkal vontatott, stilizált kocsimodellt közöl a bolerázi csoport telepéről, Radosma lelőhelyről (7. kép 1 a, b). az ilyen típusú, kerék nélküli kocsiedények analógiái Mezopotámiában találhatók meg. (PAVÚKOVÁ—BÁRTA 1977). Hasonló kocsiedényt közöl Boglárlelléről Ecsedy I. (ECSEDY 1982. 8. kép), amelyről azonban a kocsit húzó szarvasmarhák valószínűleg letörtek (7. kép 2). A lelet feldolgozása kapcsán a szerző röviden érinti a kocsi Kárpátmedencébe kerülésének lehetséges útvonalát, itteni legkorábbi megjelenésének valószínűsíthető idejét (UOTT 25). Az elmúlt néhány évben elsősorban S. Piggott és A. Hausler foglalkozott mélyrehatóan a kocsikkal, kocsiábrázolásokkal kapcsolatos problémákkal. Mindketten több jelentős munkában elemezték a kocsik kialakulásának helyét és idejét, vizsgálták a szekerek fajtáit, Európába kerülésének módját és lehetséges útvonalát, a kocsiábrázolások jelentését, kultikus tartalmát. Piggott a kocsi kialakulási helyéül Mezopotámiát jelöli meg, Európába kerülését a dél-oroszországi sztyeppék felől az indoeurópai törzsek mozgásával összefüggő népmozgásokkal hozza kapcsolatba (PIGGOTT 1979, 1983, 1987). Hausler munkáiban elsősorban a gödörsíros kurgánok népéhez köthető kocsikat vizsgálja, s elemzi a kocsikat is tartalmazó kurgántemetkezéseket, amelyeket nagy számban találtak az észak Pontus vidékén (HAUSLER 1981, 1984). Az itt talált kocsikat és kocsiábrázolásokat — Piggottal ellentétben — nem tartja levezethetőnek az előázsiai és trans-kaukázusi szekerekből. A közép- és nyugateurópai kocsikat sem tartja sztyeppéi eredetűnek, s nem népmozgásokkal magyarázza megjelenésüket, hanem az európai helyi fejlődés lehetőségét veti fel ezzel kapcsolatban (HAUSLER 1978,1981). (A téma részletes kutatástörténeti áttekintésétid. HAUSLER 1985). Legutóbb Máthé M. közölt Berettyóújfalu—Herpályról egy díszítetlen kocsimodellt (8. kép 3), amelyet a korabronzkori hatvani—ottományi kultúrkörbe keltezett. (MÁTHÉ 1984. fig. 6.1 és 1986. Taf. VI. 1).