Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Kerecsényi Edit: A kender termelése és feldolgozása Letenyén

ZALAI MÚZEUM 2. 1990 Kerecsényi Edit: A kender termelése és feldolgozása Letenyén I. Az elvetett kendertől a fonálig Letenye változatos domborzatú vidéken, a Mura mellett fekszik. Három — egykor önálló — településből áll. A középütt, a 7-es főközlekedési út mentén elterülő régi Letenye egy 1498-as oklevélben

2 már mezővárosként szerepel, de a tőle északra, a dombon fekvő Béc is számottevő helység volt plébániával.

3 Utóbbit 1929-ben csatolták Letenyéhez, míg a tőlük délkeletre, a Mura mellett elterülő Egyedutát 1935-ben. A 16—17. században mindhárom helység sokat szenvedett a török támadásaitól, sőt a Zrínyiek uralma alatt álló muraköziektől is/' Ezért a lakosok nagy része elpusztult vagy elmenekült. Letenyét még 1728-ban is csak 18 örökös jobbágy, 16 házas és 4 hazátlan zsellér lakta. A jobbágyok közül 12 negyed, 6 pedig nyolcad telken ült. Egyedután ugyanekkor 13 jobbágy és 11 házas zsellér, Bécen 12 jobbágy, 6 házas és 4 hazátlan zsellér élt. Az összeírás bizonyos demográfiai adatokon túl — valamennyien gróf Szapáry Miklós szécsiszigeti uradalmához tartoztak — ismerteti a települések gazdasági viszonyait, a jobbágyok szolgáltatásait és haszonvételeit is. Megemlíti, hogy a lakosok saját szükségletükre — többek között — kendert és lent termelnek.

5 A 18. század végén a három helység közül a központi fekvésű Letenye volt a legpolgárosultabb. Itt állt a Szapáry, majd az Andrássy grófok kastélya az uradalmi épületekkel. Egyedután a földművelés és a rétgazdálkodás, Bécen a föld- és a szőlőművelés volt a legnagyobb jelentőségű. A lenternieléssel a múlt század 80-as éveire a parasztok zöme felhagyott, de kendert a földművelő lakosság mintegy 25%-a a termelőszövetkezetek 1960. évi megalakításáig még termelt. Egyedután a legtöbben, Bécen már kevesebben, Letenyén pedig csupán a földművelő családok kis része. A szokatlan sokáig fennmaradt népi kendertermelés és fonás—szövés okait a háborút követő anyaghiány mellett az asszonyok foglalkoztatottságának megoldatlanságában és a hagyományokhoz való erős ragaszkodásban kereshetjük. Gyűjtőútjaim során többnyire Egyedután és Bécen tartózkodtam, a közölt fotók is főleg e községrészekből valók. A gyűjtések zömét 1960—62 között végeztem. Akkor készült néhai Sörlei Tibornak, a nagykanizsai fotóklub elnökének — egyben a múzeumi baráti kör lelkes tagjának — önzetlen közreműködésével, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár szakszervezeti bizottsága, a Magyar Néprajzi Társaság és a Mezőgazdasági Múzeum támogatásával a letenyei kendertermelést és feldolgozást, valamint a vászon szövését bemutató 16 mmes filmünk is.

6 Letenyén utoljára 1962-ben vetett néhány csa'ád kendert. A kevés háztáji földből saj_ náltak már e célra egy darabot igénybe venni, kukorica, burgonya és különféle kerti vetemények kerültek a helyébe. Közrejátszott a kendertermesztés lehanyatlásában az is, hogy a férfiak többsége nem lépett be a tsz-be, hanem bányákban, üzemekben, építőipari vállalatoknál helyezkedett el, s csak a hét végén, vagy kéthetente járt haza. Mindez fokozott terhet rótt az asszonyokra, hisz a mezőgazdasági munkák mellett az állatállomány ellátása is az ő vállukra nehezedett. Egyidejűleg jelentősen gyarapodott a családok pénzkészlete, amivel egyenes arányban növekedtek az igények is. Egyre nagyobb súlyt fektettek pl. a változatosabb táplálkozásra. De megváltozott az asszonyok társadalmi helyzete, életfelfogása is. Senki sem kívánta tőlük többé, hogy telente fonjanak, szőjenek. Helyettük a horgolás és a kötés jött divatba, s megtanultak varrógépen varrni. A jól kereső családokban szégyellni kezdték a vászon törülközőt, lepedőt, még inkább a vászon testiruhát. Egyre többen vásároltak konfekció árut, a kanizsai országos vásárokon pedig megjelentek a hímes vásznakat áruba bocsátó letenyei menyecskék. E sokrétű, az asszonyoknak egész éven át sok munkát adó, nagy tudást és tapasztalatot igénylő termelési ág munkafolyamatait a 24. órában sikerült tehát az utókor számára megörökíteni. Az egyedutai kenderföldek a telkek végében, a pajtáskerten

7 túl, a háztáji földön voltak, a léte-