Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Tóth Sándor: A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára

A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára 151 ra vonatkoztassuk (vö. GYŐRFFY 325, 350), nincs akadálya. A fentiek után csaknem biztos, hogy ez volt a korai Szt. Adorján-templom, amely pedig már a 9. században apátságivá válhatott. A hely szakrális szerepe megmaradt a késői középkorig, de egyre gyengült, miközben a Várszigeté erősödött. E váltást az okozhatta, hogy a szent fő kultuszhelye — bizonyára apátsági keretek között, de talán 1019 után — a Várszigetre került, ahol a 9. századi titulus a Mária-kápolna címében öröklődhetett, így az 1024-re szóló hamis oklevél jogilag érdektelen megjegyzése a monostor megfelelő elhelyezéséről áttelepítés emlékét őrizheti, ami az új alapítvány háborgatásának meggátlását célzó királyi intézkedésre következhetett foe.

49 III. Román stílusú szórványok (26—36) A romanika korában a kőfaragást világi célra továbbra is ritkán, de templomdíszítésre már falvakban is sűrűn alkalmazták. A templomokban megnőtt a fő épületszerkezetekhez kötött faragványok szerepe, rendszereződtek, majd megritkultak a díszítő formák alkalmazási területei. A stílus kötöttebb, de gyorsabban átalakuló volt, mint az előző korokban. Emlékei között mégsem mindig könnyű eligazodni. A kor kőtárbeli emlékeinek Zalaváron kívüli származási helyei kevésbé jelentősek. Néhány ismert lelőhelyű darab (30—2) hajdani, homályos rendeltetésű Szent György-hegyi épülethez köthető.

50 A többi, kivéve a profán célra és nyilván a határba szánt vörsit (29), falusi templomokból eredhet. A badacsonyi kövek (36) elpusztult, egyhajós, apszisos épületből valók (alaprajz: KOPPÁNYa 87), amely egykor parókiális templom lehetett.

51 A taliándörögdi (35) a falubeli egyház elődéhez (vö. GENTHON 376; MRT 158) vagy a határban álló romtemplomhoz (uo. 157—8, 36. t.; MM I. 120, 318—9, II. 87—9. k.) tartozhatott.

52 A két somogytúri (26—7) más-más, de egyaránt eltűnt templomhoz fűződhet.

53 E kőtárrész darabjai szerepük szerint is sokfélék. A feliratos vörsi kő kiválik közülük. Belső részlet — kis boltozatból — a bordanyaláb (33). A kapuzatrészek (27, 36) homlokzati elemek. A dörögdi kő jókora hosszával inkább falpillérre (talán diadalívére), mint kapuzatra való. A kötéldíszesek (32) ablak- vagy fülkekeretről eredhetnek. Az oszlopdarabok (30—2) és az ívrészletek (28) bent vagy kint egyaránt elképzelhetők. Az oszlopláb (34) nyilván kisarchitektúra töredéke. A somogytúri dombormű (26) talán berendezési elem volt. Mindezek többsége 1220 tájánál régibb. Az utóbbi való az élre: két füzéres növénye Pécs 12. századi kövei (SZÖNYI 403., 524., 560. sz.), alakos fonatköreinek típusa és közbeékelődő félpalmettaoárja viszont Dombó (1. 26. j.), ill. Zalavár (20, 22) felé mutat, így aligha 1150 utáni (vö. 53. j.: Tard). Hasonló korra vall az ívrészletek soktagú, a négyrétűekkel (Dombó: NAGY 16. sz.; Gyulafehérvár, timpanon: MMT

4

~

5 25. k.; Űjlak-Ilok, pillér: HORVÁT 178) rokon osztási elvű szalagja.

54 A szűkkörű oklevéladást bővítő vörsi felirat III. István király (1162—72) főembereit említi.

55 A kis lábazat 12. századi típusú (vö. SZÖNYI 304. sz.). A Szent György-hegyi kövek ódon formái lehetnek 1200 körüliek.™ A túri lábazaton (27) e korra utal a gyémántdísz,

57 bár a béllettagolás, amely egyező a halicsi déli kapun (Szt. Pantaleon-templom; vö. MAROSI 137—8; TÓTHb 401—2) és hasonló az 1174 előtti gurkin (K. Ginhart — B. Grimschitz: Der Doni zu Gurk. Wien, 1930, 19—20, 27, 31, 44, 12. k.), régiesebb. Néhány töredék biztosan 1200 utáni. A bordanyaláb, amelynek fő rokonai a jaki mellékhajóban vannak (1. BOGYAYb 46. k.), tág körben csak 1200 után elterjedt technika ismeretét mutatja (1. Viollet-le-Duc: Dictionnaire raisonné de l'architecture française du XI

e au XVI

e siècle. IV. Paris, 1861, 85—95, VIII. uo., 1868, 7—12 — tas de charge). A badacsonyi béllet hármas féloszlopsorához hasonló vagy száz év eltéréssel tűnik fel a falsíkra merőlegesen Pilisszentkereszten (kerengő; GEREVICHd 12, 66—7. k.) és kissé ferdén, gerincélekkel, Sopronban (kapu; vö. Dávid F.: A soproni ó-zsinagóga. Bp., 1978, 57—8, 67—9, 46. k.; Dávid F.—Gergelyffy A.: Az Országos Műemléki Felügyelőség falkutatásai 1973—1974. Magyar Műemlékvédelem 1973—1974. Bp., 1977, 471. k.). A dörögdi dísz két előzménye : nyeles fürtre boruló félpalmettapár az esztergomi palotakápolnában (oszlopfőn: GEREVICHa XXI. t.), az ehhez alaprajzilag kötődő jánoshidai templomon pedig a déli kapun üres felületekkel körülvett levélcsúcsokra biggyesztett fejek (1. MAROSI 103, 122—3, 160, 253. k.). IV. Gótika, reneszánsz, barokk (37—54) A gótika korában a kőfaragás szerepe módosult. Az épületekhez főleg pusztán tagozatos darabokat állítottak elő, a díszítés szerepe formailag és műfajilag egyaránt leszűkült. A művészet a kőfaragás terén is kezdett kiválni a mesterségből. Ez a megoszlás később csak elmélyült. A három stíluskorszak tág formavilágát a kőtárban nagyrészt a mesterség szintjén álló munkák képviselik. E korszak fő kőtári lelőhelye Keszthely. Négy tétel (41, 48, 53—4) elfogadhatóan kötődik ide, az ötödik (39) a szűkebb vidékre utalhat: Fenék a város pusztája, a somogyi Berény a Zala-torokhoz közeli. Rezi (51) határos Keszthellyel, Salföld (46) a távolibb Bailatonfelvidéken van. Egy esetben (40) Keszthely és a Duna menti Szalkszentmárton jön szóba. A késői középkor Keszthely vidéki birtoktörténetében a főszereplő Tátika és Rezi vártartománya.

58 1378-ban mindkét vár a Lackfiaké volt