Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Gyulai Ferenc: A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep Árpádkori településről

A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep 141 litikumban megjelent a termesztett szőlő (COSTANTINI 1981). Talán neolitikus az a franciaországi telep (Grotte de I'Abeurador), ahonnan ugyancsak a korai időktől származó szőlőmag lelet került elő (ERROUX 1980). A bronzkor végére a szőlő Európa déli részein elterjedtnek tekinthető: Ciprustói a Larnaka melletti Huala Sultan Tekkeiből (ENGELMARK—WENNBERG 1985), a görögországi Assiros Toumbaból (HALSTEAD— JONES 1980), a bronz- és vaskori Kastanasból (KROLL 1983), Tirynsből (KROLL 1982), az északitáliai Fiavéból (JONES—

ROWLEY—CONWY 1984), a spanyolországi Illa d'en Reixachból (CASTRO CUREL — HOPF 1982) került elő szőlőmag lelet. A bronzkori Kisázsia számos helyéről így a jordániai Jerichoból (HOPF 1983), az izraeli Teli Qasilleből (Tel Aviv) (KISLEV—HOPF 1985) és az iráni Tappeh Gijlarból (COSTANTINI— BIASINI 1984) származik szőlő lelet. A római hódítást megelőző korból a romániai Bradból is kimutatták jelenlétét (CÂRCIUMARU 1983). A római és a rákövetkező korokban már nem rejlik ilyen ellentmondás az írásos emlékek és az archaeobotanikai leletek között. Ezek összevetéséből egyértelműen az derül ki, hogy a rómaiak szőlőtelepítéseket végeztek Nyugat- és KözépEurópa meghódított területein. Különösen a Rajna vidéke gazdag szőlőleletekben: pl. Hambach és Ahren (KNÖRZER 1984). A rómaiak Anglia területén is megpróbálkoztak a szőlő termesztésével: Winterton villa, Lincholnshire (WILLIAMS 1977). Az archaeobotanikai bizonyítékok szerint a Római Birodalom összeomlása után Pannóniában (lásd a következő fejezetben) és más provinciákban is tovább élt a szőlőtermesztés ismerete. Olykor még szélesedett is elterjedési területe, amint azt a Schleswig melletti Haithabu wiking kori településéről (BEHRE 1981) és a svédországi Yngsjöből (HJELMQVIST 1982) előkerült magleletak bizonyítják. Amint láttuk, a kereszténység felvétele nagymértékben elősegítette a szőlőkultúra fejlődését és terjedését. Európa majd minden táján szőlőskertek létesültek, amelyekben tájjellegű fajtákat termesztettek. A középkori rétegek nagyon gazdagok szőlő leletekben: pl. a csehszlovákiai Most (CULIKOVA 1981), a németországi Höxter városa (WILLERDING 1986), Zürich városa (JACQUAT et al. 1982), a hollandiai Valkenburg (BUURMAN 1981), a franciaországi Saint-Pierre-Lentin (PETIT 1983), az angliai Worcester (GRIEG 1981). Hazánkból à budai vár egy XIV—

XV. sz.-i lakóházának mellékgödréből került elő jelentős mennyiségben szőlőmag (P. HARTYÁNYI 1975—1977). Kimutatott, hogy a szőlő, csiger, bor, seprő szavaink bolgár—török eredetűek (LIGETI 1986, 287—294.). Mindezek ellenére MOÖR (1963) amellett volt, hogy a honfoglaló magyarság a Kárpátmedencében élő szlávság közvetítésével ismerkedett meg a szőlőtermesztéssel. FÜZES (1971) azonban rámutatott, hogy a magyarság már Lebédiában, a Kazár-ikaganátussal való együttélés során megismerkedett a szőlőtermesztéssel és a bor készítésének ismeretével. Minden bizonnyal Etelközben is kultiválták azt. Arra azonban további kutatásnak kell választ adnia, hogy honfoglaló őseink hoztak-e magukkal, és ha igen, milyen szőlőfajtákat a Kárpát-medencébe? A szőlő szavunk először „zulehu" formában szerepel egy 1211-ből származó oklevélben (SZAMOTA—ZOLNAI 1902—1906, 938.). 5. Következtetések Fonyód—Bélatelep egykori lakosainak gyümölcstermesztésére Fonyód—Bélateíep X. század közepi telepének gyümölcsleletei a régészeti—növénytan történetében jelentős helyet foglalnak el. Egyrészt képet kapunk közvetlenül a honfoglalás ideje utáni szőlő- és gyümölcstermesztésről, másrészt megerősítik a római alapokra épülő pannóniai kertkultúra hagyományainak továbbélését. A Balaton mentén a római korban magas színvonalú szőlő- és gyümölcstermesztés folyt. Fonyód környékéről is számos római kori épületmaradvány került elő. Fonyód belső területén egy villa rustica alapfalait találták meg. A Várhegyen erődítmény maradványaira bukkantak (MAGYAR 1985, 34.). Lelőhelyünk a fonyódi Várhegy lankáitól nyugatra fekszik a bélatelepi berekben. A Várhegyen már a honfoglalás idején sánccal védett földvár állt. Ennek 600 m

2-nyi kiterjedésű belsejében 1934ben IX—

XI. századi kerámiatöredékek társaságában szőlőmagvakat, őszibarack csonthéjaikat találtak (BALATONI MÚZEUM ADATTÁRA ltsz.: 59.257.55.). Talán ehhez a várhoz tartozott Fonyód —Bélatelep néhány 5x7 m alapterületű, gerendavázas, sövényfonatú házában lakó földművelő—állattartó népessége? A szőlőművelést, gyümölcstermesztést az itt élők a fonyódi Várhegy nyugati lejtőin végezhették. Ugyanis a Nagyberek mocsara lecsapolásának befejezése (1914) előtt mezőgazdasági művelésre nem volt alkalmas, mert területének jelentős részét víz borította. Még az ezt követő időszak térképei sem szolgálnak olyan információval, hogy a kiszáradó területet legeltetésen kívül másra használták volna. Az előzőekben bemutatott leletek alapján jelentős gyümölcsfogyasztásra következtetünk. A telep lakói ilyen irányú igényeik egy részét gyűjtögetésből fedezték. Érdekes módon a nyugat-európai középkori gyümölcsleletekre oly nagy számban jellemző erdei szamóca (Fragaria vesca L.), ham-