Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Gyulai Ferenc: A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep Árpádkori településről

136 Gyulai Ferenc litiikuim vándorló népei vihették tovább Európa felé. A Prunus domestica L. csonthéja a csehszlovákiai Vedrovice neolitikus telepéről már kimutatott (KÜHN 1981). A rómaiak és valószínűleg a kelták is részt vettek Európában a szilva kultúrf ajtainak elterjesztésében. Plinius és Columella ugyanis már több kultúrfajtáról emlékezik meg: cereolum (cseresznyeszilva), damasci (damaszkuszi szilva) és onychium (mirabella). Cato pedig a szilva bújtassál és oltással történő szaporításáról tudósít (in: SURÁNYI 1985, 100.). A hazai. legkorábbi szilvalelet Lengyel bronzkori—korai vaskori lakótelepéről ismert (DEININGER 1891, 22.). A római korból már több szilvalelet került elő. Ezekről a következő fejezetben szólunk. A szilva szláv eredetű szavunk (KNIEZSA 1955, 504.). Legkorábbi okleveles előfordulásai: „Predium Sciluas" (1231), „Lewstahsylvaia" (1263/1326), „In looo Zylvavelg" (1314), „silwafa" (1337), Kukynzylwa (1334) (SZAMOT A—ZOLNAI 1902— 1906, 925—926.). Prunus spinosa L. — Kökény: 6 db csonthéj. Hossza : Szélessége : Magassága : 5,95 mm 3,23 mm 3,11 mm Min. 4,97 Max. 7,88. Min. 2,92 Max. 3.97. Min. 2,85 Max. 3,42. A csonthéjak turfikálódtak, épek, csontsárga színűek. Széles ovális alakúak. Tövük lekerekített, csúcsaik hegyesek. A háti oldalon jól látszik a barázda. A csonthéj a hasi varrat mentén középütt összeszáradás miatt felnyílt, legtöbbször a csúcstól egészen a talphegig. Spontán, gyűjtögetésből származó gyümölcs. A kökény erdőkben, erdők szélén, bokros helyeken, legelőkön mindenütt közönségesen előfordul (SCHERMANN 1966, 646.). Termésének színe, hamvassága az éghajlat függvénye. Napos, meleg helyeken gyümölcse kékeshamvas, míg hűvösebb helyeken majdnem fekete. „Valószínűleg német neve : Schwarzdorn is erre vonatkozik, míg a magyar kökényről RAPAICS Raymund kimutatta, hogy a ,kek' = kék szóból származik" írja róla PÉNZES (1950, 155.). A kökény gyógynövényként is ismert. Virágjából (Pruni spinosae flos) készült tea enyhe vizelet és hashajtó hatású. A terméséből (Pruni spinosae fructus) készült főzetet bélhurut ellen fogyasztják. Terméséből, miután azt megcsípte a dér lekvárt is csinálnak, mely hasfogó hatású (RÁCZ et. al. 1984, 218.). A mezolitikumtól a középkorig nagy szerepet játszott a kökény fogyasztása. A kökény neolitikus előfordulását KÜSTER (1986) foglalta össze. Megállapította, hogy a mezolitikumhoz képest tovább terjedt a kökény. A régészeti-növénytan Európa számos neolitikus lelőhelyéről mutatta ki az emberi gyűjtögetésből—fogyasztásból származó kökény csonthéját: a Dnyeszter—Prut vidékéről (JANUSEVICS 1975), a Bug—Dnyeper vidéki Varvlovkából (tripoljei kultúra, i. e. 2800) (JANUSEVICS 1970), Görögországból Nea Nikomedeiáből (ZEIST—BOTTEMA 1971), Jugoszláviából az lg melletti Partiból (CULIBERG—SERCELJ 1980), Olaszországiból a Brescia melletti Monte Covoloból (PALS—VOORRIPS 1979), az Alpok vidékéről: Sipplingen (BERTSCH 1932), Niederwil (ZEIST— CASPARIE 1974), Robenhausen (MESSIKOMMER 1913), Thayngen-^Weier (FREDSKILD 1978), Zürich (JACOMET 1980), Burgáschi-tó melléke (VILLARET—VON ROCHOW 1967), Auvernier (BUDAIS—LUNDSTROM 1978), Yverdon (SCHLICHTHERLE 1985), a Rajna vidékéről (KNÖRZER 1973; 1977), Hollandiából Limburgból (BAKELS 1979) és a Rajna torkolatvidékéről (BAKELS 1981). Angliából (MURPHY 1982), ugyanitt mezolitikus előfordulása is kimutatott (CHURCHILL 1965), Dániából Langeland szigetéről (HJELMQVIST 1975). A római kori Germániából több helyről, így Butzbachból, Welzheimból ismertek kökény leletek. KÖRBER—GROHNE (1979, 55.) feltételezi, hogy termesztették a kökényt, ugyanis e lelőhelyeken gyakoribb a kökény csonthéja, mint a szilváé. A kelta (JACOMET 1983) és viking telepeken (KÖRBER—GROHNE 1984) is találni kökény leletet. A középkor gazdag kökény leletei — Krakkó (WASYLIKOVA 1978), Göttingen, Leisenberg, Northeim (WILLERDING 1978), Lübeck (PAAP 1984) -j— mellett oklevelek, később szakácskönyvek is foglalkoznak a kökény felhasználásával (WILLERDIN 1983 a; 1984). A legrégibb kökény csonthéj hazánkból a Balatonföldvár—Szárszón feltárt bronzkori lakótelepről származik (P. HARTYÁNYI—NOVÁKI 1973— 1974, 26.). Ezt követően csak az Árpád-korból ismertek kökény leletek: a budai vár több pontjáról (ibid. 32—33., 35.; P. HARTYÁNYI 1975—1977, 17.). A kökény bolgár—török eredetű szavunk (LIGETI 1986, 287.). Okleveleinkben először „Cucen" formában (1211), ill. helységnévként „Chucinus"Hként (1251) fordul elő (SZAMOTA—ZOLNAI 1902—1906, 533.). Pyrus cfr. magyarica TERPO — Magyar(?) körte: 1 db termés-múmia. Hossza : Vastagsága : 43,5 mm 8,9 mm A juvenilis termés-múmia turfikálódott. Terratológikus pomum hosszú kocsánnyal. A kocsány 23,3 mm hosszú, egyenletes vastagságú, 1,2 mm