Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Müller Róbert: Megjegyzések Fenékpuszta történetéhez

Megjegyzések Fenékpuszta történetéhez 115 Jegyzetek 1 A keszthely—fenékpusztai erőd kutatásával kapcsolatos források, adatok összefoglalásai: BAKAY— KALICZ—SÁGI 1966, 81—87. 21/33. lh.; ERDÉLYI 1983, 59—66. • 1—20. számú épületek és az „A", ill. „В" épület. A 22. számú épület 1983-ban került elő (ERDÉLYISÁGI 1984, 51.). Szőke B. M. és Vándor L. előadása a MTA-n 1986 májusában (Megjelenés alatt a Zalai Gyűjteményben). BAKAY—KALICZ—SÁGI 1966, 21 23., 32., 34., 42— 43., 49., 54—55. lh. Az 1971—72-es ásatás során késő LT sír és településmaradványok kerültek elő az erőd északi felében és az északi fal előtt (RégFüz I 26. (1973) 42—43.). A leletek részletes ismertetése HORVÁTH 1987, a lelőhelyek térképe 64. 1. kép. MÔCSY 1962, 664. feltételezett egy a Balaton északi partján futó utat is, amely közvetlenül kötötte össze Aquincumot Itáliával. ; BAKAY—KALICZ—SÁGI 1966, 89. 21 37. lh. Ehhez a temetőhöz tartozhatott az a sír is, amelyet 1959ben a vasúti sorompóhoz vezető út északi oldalán tárt fel Sági K. (Uo. 88. 21 35. lh.; SÁGI 1968b. 443.; SÁGI 1968a. 24.) Pl. a II. ókeresztény bazilika alatti falak (SÁGI 1961, 399—402.), és a horreumtól keletre talált hoszszú épület (RégFüz 1/24. 45.). A település nagy kiterjedésére utal, hogy a déli erődfal előtti temetőben egy korábbi épület központi fűtésének vezetékébe ásták a sírok egy részét. (1. kép). TÓTH 1979, 77—79. Âz 1. kép közli az árok alaprajzát, de a rajzon szereplő 1:50 lépték téves, még a nyomdai kicsinyítés előtt került a rajzra. A szövegben nem szerepel az árok hossza, csak a szélessége, amely 240—270 cm volt. Ez alapján számítottuk ki a rajz léptékét, amely kb. 1:155, és így jutottunk az 50 m-es adathoz. MÖCSY 1980, 629—630. szerint az I. századi katonai megszállási pontok csak egészen ritkán estek egybe a későbbiekkel, ezért oly kevés a korai adat. Fenékpuszta tehát a ritka esetek egyike. SÁGI 1968b., 443.; UÖ. 1968a., 24., 33. Hasonlóan viszonylag alacsony balatoni vízállással számolt SIMONYI 1962, 20. Köszönetet mondok Szilágyi Károlynak és búvártársainak áldozatkész segítségükért. TÓTH 1985, 126. Holott ez az érem nemcsak verése után, de az erőd építése után is évtizedekkel kerülhetett a földbe, akár az erőd első pusztulásának idején is, hisz az égésrétegben került elő. PEKÁRY 1955, 26. Megjegyzi, hogy „a datálás szempontjából fontos, hogy az érmek egy-két kivételtől eltekintve csak kevéssé kopottak, sőt egyesek teljesen újaknak, verdefényeseknek látszanak, tehát nem sokkal kibocsátásuk után kerültek a földbe". SOPRONI 1975, 179—180.; SOPRONI 1978, 142—145. Bóna I. egyenesen a mozgó elit csapatok erődkaszárnyáinak és hadtápbázisainak tartotta ezeket az erődöket (Opponensi vélemény Soproni S. nagydoktori értekezéséről, kézirat, 1981). SÁGI 1970, 155—156. Ebből a feltételezésből következett viszont, hogy az ugyanilyen méretű VII. századi pusztulást is az erőd lakóinak számlájára kellett írnia (i. m. 191.). BARKÓCZI 1968, 307. csak általánosságban említi a vaseszközök elrejtését. SÁGI 1970, 154—155. úgy véli, hogy még az erőd elpusztítása előtt kerültek a földbe ezek a leletek. A gabonásvermekben azonban szenült gabonával, épülettörmelékkel, háztartási hulladékkal vegyes földből kerültek elő, ami egyértelművé teszi, hogy csak a pusztulás utáni rendcsinálás során kerülhettek oda. Méghozzá szándékosan elrejtve, nem pedig hulladékgödörbe dobálva, mint Sági K. korábban vélte (SÁGI 1961, 414.). Erre utal pl., hogy egy scrinium lemezt előtte gondosan összehajtogattak (MÜLLER 1978, 11.). LIPP 1886, 137—139. Ö még úgy vélte, hogy az erődfalon belül bukkant rá a temetőre. : A leleteket és a római sírtípusokat ismertette KUZSINSZKY 1920, 70—74., 90—96. kép. BÓNA 1971, 296—297. Barkóczi L. elméletét Várady L. feltételezése támasztotta alá (VÁRADY 1969, 352—353., 402.), de ezt a nézetét a szerző legutóbb visszavonta (VÁRADY 1984, 107. 234. j.). BONA 1970, 257—258. 122. j. A sirmiumi hadifoglyok betelepítését kivéve legutóbb is így vélte, hozzátéve, hogy ez a népesség bizánciakból és talán kisszámú germánokból állt (BÓNA 1984, 322.). Először úgy vélte, hogy ez egy alemann eredetű nyugati germán népesség, amely még 568 előtt, a langobardok idején költözött be (SÁGI 1961, 427— 429.). Majd inkább frankoknak tartotta a beköltözőket, akik 568-ban vagy nem sokkal később érkeztek ide (SÁGI 1970, 173—174., 185—186.). Bóna István lektori véleményéhez mellékelt baráti levelében hívta fel a figyelmemet, hogy a „Magyarországi művészettörténet" 1. kötetébe írott tanulmányában (1982. kézirat a MTA Művészettörténeti Intézetében) külön hangsúlyozta a fenékpusztai alaplakosság összefüggését az alpesi—szlovéniai— római maradványlakossággal. Alapos lektori véleményéért ezúton is köszönetet mondok. SÁGI 1961, 415—421. a keresztény hit térhódításával magyarázza a mellékletek eltűnését, és a szegény sírokat tartja a fiatalabbaknak. Ügy véljük, hogy itt a másik két temetkezési helyhez hasonlóan a két ethnikai csoport eltérő temetkezési szokásairól lehet inkább szó. A variánsok nagy száma és gyakorisága alapján SALAMON—BARKÓCZI 1980, 77. joggal feltételezték, hogy ennek az ékszertípusnak az V. századi Pannoniában is létezett egy gyártási központja. Oktaéder függőt ismerünk VI. századi langobard temetőből is (B. VÁGÓ—BÓNA 1976, 197. 27. j.). Egyébként Mrkobrad, D. is együtt sorolja fel a langobard kori anyagban a kosárkás függőket és az oktaéder függőket (MRKOBRAD 1980, 64.). A „keszthelyi kultúra" népességének önálló bronziparral kellett rendelkeznie, hisz 670 után, amikor az avar birodalom határai az Enns folyónál voltak tovább folytatódott a kosaras függők gyártása, immár a külső kapcsolatokból teljesen elzárva, mégpedig olyan nagyméretű példányok formájában, amelyek csak környékünkön találhatók meg, tehát helyben kellett készülniük. Mint a Sági K. által feltárt temetőrész 22. sírjában és a Keszthely—Gáti dombi temetőben (SÁGI 1970, 163—165.). BOGYAI 1960, 66—67. Ezzel az azonosítással egyetért CS. SÓS 1973, 35. és 188. és WOLFRAM 1979, 140. SÁGI 1968a., 42. Egyébként Győrffy Gy. is azonosíthatatlannak tartotta Wittimar birtokát (GYÖRFFY 1986, 297. 446. j). Erre egyébként Sági K. is felfigyelt, és úgy vélte Salzburg térítési kísérleteinek azért nincs nyoma, mert a temető valószínűleg a IX. század első felében keletkezett (SÁGI 1961, 438.). De ekkor még közöletlen volt a temető.