Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Gyulai Ferenc: A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep Árpádkori településről

138 Gyulai Ferenc TYÁNYI—NOVÁKI—PATAY 1967—1968, 49.). Körte nevünk bolgár—török eredetű, a kései ősmagyar korban került nyelvünkbe (LIGETI 1986, 289—290.). Első írásos előfordulása „kurtuel", a Tihanyi apátság alapítólevelében (1055) (SZAMOTA—ZOLNAI 1902—1906, 539—540.). Sambucus ebulus L.—Földi bodza: 6 db mag Hossza : Szélessége : Magassága : 3,01 mm 1,78 mm 1,22 mm Mim. 2,58 Max. 3,72 Min. 1,62 Max 1,98 Min. 1,07 Max. 1,39 A turfiikálódott magvak csontszínűek és épek. Széles obovális alakúak, háti irányban lapítottak. Háti oldaluk enyhén domború, hasi oldaluk pedig gyengén ormós. Felületük finoman göröngyös. A bodzáik (S. nigra L., S. ebulus L., S. racemosa L.) termését a giliszták fogyasztják. Nem tudjuk, hogy e magvak helyben termő egyedtől véletlenül kerültek-e. a talajba, vagy a Lumbricus sp. fajok vitték le feltalálási helyükre. A földi bodza erdők szélén, töltéseken, utak mentén, szemetes, televény helyeken tömeges előfordulású. Az évelő növény gyökérzete a talajban szertekúszó, 1—2 ujjnyi vastag. Kívülről világosbarna színű, belülről pedig sárgás, húsa rostos. Júniusban—júliusban virágzik, termését augusztusban—szeptemberben érleli be. Gyökeréből készült drog (Ebük' radix) keserűanyagokat, szaponint, glükozidokat, cseranyagokat tartalmaz. A belőle készült főzet vizelethajtó, izzasztó és enyhe hashajtó tulajdonságú. A termésdrog (Ebuli fructus v. bacca) illóolajokat, keserűanyagokat, cukrot, lila festékanyagot és egy kevés kéksav-glikozidát tartalmaz. Szintén vizelethajtó, izzasztó és gyenge hashajtó hatású. Bőrfestésre is felhasználható. A belőle főzött lekvárt a népi gyógyászatban tbc gyógyítására használták (RÁPÓTI—ROMVÁRY 1983, 49., 149., 150.). A fekete bodza (Sambucus nigra L.) elterjedési területén (Európa, Kis-Ázsia) az erdők cserjeszintjének jellegzetes bokra. KÜSTER (1986) megállapítása szerint a neolitikumban a mezolitikumhoz képest .tovább terjedt a fekete bodza. Ebben valószínűleg közrejátszottak a madarak is (SURÁNYI 1985, 125.). Archaeobotanikai leletek bizonysága szerint termését régóta gyűjtögetik és fogyasztják. Erős festő hatása miatt étel és ital színezőként mind a mai napig használják. Virágjából ital is készíthető, ill. erjeszthető. A Zürichi-tó melletti koraneolitikus telepen (Phyn kultúra) előkerült magvak mennyiségéből arra következtetnek, hogy fogyasztása jelentősebb volt, mint a vadalmáé (JACOMET—SCHIEBLER 1985). A Neuenburgi-tó -melletti Yverdon lelőhelyén is kimutatták magvait. Dendrokronológiai meghatározás szerint a telep i. e. 2765—2730, ill. 2626—2530 éves (SCHLICHTHERLE 1985). Németország területéről csak a koraközépkorból ismert a fekete bodza lelet: a Göttingen környéki lelőhelyekről (Marsfeld, Trudewenschausen, Wendeleweshausen) (WILLERDING 1986 c), valamint Göttingen óvárosának XIII—XIV. sz.-i rétegéből (WILLERDING 1984). Hazánk területéről a földi- vagy gyalogbodza (Sambucus ebulus L.) előfordulását illetően jóval megelőzi a fekete bodzáét. Földi bodza leletek már a bronzkori Ároktő—Dongóhalom hatvani és füzesabonyi kultúra telepéről ismertek. További leleteik a kora vaskori Aggtelek—Baradla barlangból, a római kori Tác—Fövenypusztáról (80 m

3 mennyiségben!), a középkori Sály—Latorpuszta X—

XV. sz.-i temetőjéből (10 cl!) és Nagyvázsony —Csepely XV—

XVI. sz.-i telepéről származnak (P. HARTYÁNYI—NOVÁKI—PATAY 1967—1968, 12—13., 31—33., 44—46., 56—58.; P. HARTYÁNYI —NOVÁKI 1973—1974, 41.). Fekete bodza lelet először a római kori Budapest területéről, majd a budai vár épületéiből (XIII—

XV. sz.), a tihanyi barátlakásokból (XIII—

XIV. sz.) és Hollókő várából (XVI—XVII. sz., 0,5 1!) került elő (P. HARTYÁNYI—NOVÁKI—PATAY 1967—1968, 61.; P. HARTYÁNYI—NOVÁKI 1973—1974, 32—33., 36— 40.; P. HARTYÁNYI 1977—1978, 19.). A bodza szláv eredetű szavunk (KNIEZSA 1955, 96.). írott formában először „Boz"-ként fordul elő egy 1211-ben keletkezett oklevélben (SZAMOTA— ZOLNAI 1902—1906, 77.). A bodzafajok viszonylag rövid életkorúak, ezért a többi gyümölcsfajokkal ellentétben határjeleknek nem voltak alkalmasak. Így viszonylag ritkán fordulnak elő okleveleinkben. CSŐRE (1980) összegyűjtötte az 1231 —1337 közötti időszak bodza elnevezéseit: ,,buzbukur, sumbukfa, bukfa, bozyabukur, felbozfa". Sorbus cfr. domestica L.—Fojtóska (?) vagy kerti (?) berkenye: 1 db mag Hossza : Szélessége : Magassága : 4,58 mm 2,59 mm 2,58 mm A mag turfikálódott, sötétbarna színű. Száradás közben zsugorodott és a hasi oldal egykori éles pereménél szétnyílt. Annak ellenére, hogy háti oldala hiányos, felismerhető rajta a mag jellegzetesen görbült széles—obovális alakja. Feltétlenül kultivált faj egyedéhez tartozott. A fojtós vagy kerti berkenye cönológiai előfordulása száraz tölgyesek, cseres-tölgyesek, karsztbokorerdők, sziklaerdők, lösztölgyesek, gyertyánostölgyesek, cserjések, szőlők, erdőszélek. Ma már nemigen termesztik, olykor elvadul (SOÓ 1966, 108.). Pedig régebben a gyümölcse miatt közkedvelt berkenyét szívesen termesztették. Erre utal egy pompeji freskóábrázolás is. Varró arról ir, hogy a berkenyét féléretten szedik-le a fáról, majd