Korsókra varázsolt legendák. Németh János figurális díszítésű edényei (Zalaegerszeg)

Korsókra varázsolt legendák

közösen emelik fel a szövetségük vércseppjeit tartalmazó kelyhet. Legendabéli ősanyánk, Emese akár Aigina nimfa is lehetne, az őt teherbe ejtő saskeselyű pedig az ebben az alakban megjelenő Zeusz, s ilyen értelmezésben mindkét, e témát hordozó edényt a bájos Dionüszosz- és akár a Justifia - korsóval egyetemben a görög mitológia körébe sorolhatnánk. Csakhogy itt mégsem erről van szó, a formai analógia és az eredetét tekintve a régmúlt ködös távlatába vesző mondai toposz mindkét kultúrkörben történő felhasználása lényegi különbséget is takar. Emese álmában történt megszeplősítése a honszerzésre kiválasztott vezér születésének volt jele, s mint ilyen, központi szerepet játszott a magyarság tudatában, míg Aiginával való násza csupán egy volt a görög főisten pikáns kalandjainak. Hunor és Magor két változatban is feltűnik, az egyik alkalommal a művész százhalombattai díszkútjához hasonlóan, pihenés közben leshetjük meg őket, a másik variáció a csodaszarvasra történő vadászatot mutatja. Ezen lovukról leszállva, gyalogosan cserkésznek az erdőben, az elöl haladó testvér már felajzza nyilát, vadászsólymuk lecsap a megtántorodó szarvasra. A Csodaszarvas-korsón a két testvér az életfa alatt - hol máshol? - pihen, kikötött lovaik egymáshoz dörgölődznek, míg a szarvas szomjasan kortyol a hűs forrás vizéből. Minden egyes mozzanat, minden egyes motívum gazdag szimbolikus jelentést hordoz: az álom az isteni kijelentések csatornája, a forrás az élet vize, a ló a magyarság ősi, szabad életmódjának jelképe, a szarvas a vonzó, de soha valóra nem váló jövőé, az életfa pedig Jessze fájának analógiájára az egész, Magortól származó nép életerejének és ígéretes jövőjének allegóriája. E gondolatkör egy másik aspektusát képezi a szarvassá vált fiúk történetével díszített Cantata Profana - korsó, mely akár a Hommage à Bartók címet is kaphatta volna. A csodaszarvas lábnyomára bukkant kilenc szép szál fiú, miután az abban felgyűlt vízből ittak, maguk is szarvassá lettek. A csodaszarvas itt titokzatos, totemisztikus ős-állat, amely az utána törekvőket a maga hasonlatosságára változtatja át. A szarvas-fiákkal körülvett apjuk ember és állat múltjának összefonódását példázza. Németh e témaválasztással - bár tőlük eltérő médiumot használ - különösen is tanúságot tesz a bartóki-kodályi törekvésekkel való teljes gondolati azonosulásáról. A szarvas további korsókon való feltűnése már csöppet sem meglepő. Az életfa két oldalán a fa gyökerei közül csörgedező forrás éltető vizéből kortyoló szarvaspárban ismét a magyar mondavilág misztikus szereplőire ismerhetünk. A fa immár nem csupán árnyékot és oltalmat biztosít a totem-ősöknek, az élet vize is közvetlenül a gyökereiből fakad. A szarvas azonban itt azon túl, hogy legendáink csodálatos képességekkel bíró, szimbolikus ős-állata, egyben - egy újabb kultúr-rétegként - a protestánsok kedves zsoltárának kezdő sorát is eszünkbe juttatja: „Mint a szép hűvös patakra, a szarvas kívánkozik...", míg az élet fája ilyen aspektusból egyenesen a mennyei Jeruzsálemre is vonatkoztatható. A különböző értelmezési lehetőségek az ősi pogány és a keresztény világkép elemeinek zökkenőmentes ötvöződését mutatják a paraszti gondolkozásmódban. A szökellő szarvast hordozó korsó elsősorban ugyan a szkíták, a késő-avarok és a honfoglaló magyarok vadászatra utaló, ötvösművű állat-ábrázolásait idézi fel, de az előbbi analógiára keresztény szimbólumot is láthatunk benne. Ezt az asszociációt támasztja alá az egyik Szent Ferenc butélia, amelynek első oldalán az állatoknak prédikáló szent alakja, a hátoldalán pedig nem más, mint a szarvas tűnik fel, agancsának ágai között a napkoronggal. A pásztorfaragások, mézeskalácsok és más népies ábrázolások gyakran használt figuráira ismerhetünk Németh János korsóinak egy másik részén. Ilyen Háry János, a lovas huszár, a szomjas betyár, a dundi szerzetes vagy a puskás vadász alakja. Különösen is gazdag jelképekben és tartalmi sűrítésben is a Zala-korsó. Ezen két parasztember egy rúdon hatalmas, földig érő szőlőfürtöt cipel, mögöttük egy fák között álló göcseji kereszt látszik, mely fölött a nap és a hold is ott ragyog, előttük pedig - újra csak - egy szarvas bukkan fel az erdőből, lábainál virágos mező, míg a háttérben, egy domb gerincén zsúptetős hegyi pince tűnik fel. Talán az egyetlen a korsók közül, ahol a szűk, színpad-szerű sávon játszódó jelenet mögött távlat is nyílik. Perspektivikus ábrázolásról persze - akárcsak a népművészetben - nincs szó, a térbeli mélységet az egymás felettiség jelzi, s az is csupán azért, mert ezúttal különösen indokolt a hangsúlyozása. A művész monumentális muráliáinak (pl. a zalaegerszegi Keresztury-ház vagy a canberrai nagykövetség falképe) esszenciája egyetlen korsóra tömörítve jelenik itt meg. Keresetlen vallomás ez a szülőföldről, amelynek szelíd dombok között megbúvó erdeiben szarvasok rejtőznek, ahol a mezőket 10