Straub Péter szerk.: Zala megye régészeti kincsei : válogatás a legszebb leletekből (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)

Karoling-kor

Karoling-kor A Kr. u. 830 táján Morvaországból elűzött Priwina megkeresztelése után Német Lajos keleti frank uralkodó hűbérese lesz, majd 840 táján Alsó-Pannoniában, a Zala folyó alsó folyásvidékén telepszik le, ahol Zalavár-Várszigeten építi fel székhelyét. A Karoling birodalom legkeletibb őrgrófságának erről, a - források által Priwina városa (civitas Priwinae), vagy Mocsárvár ( Urbs Paludarum, Mosaburg) néven emlegetett, a korabeli város kritériumainak megfelelő - központjáról az 1948 óta folyamatosan zajló tudományos kutatásoknak köszönhetően ma már részletes ismereteink vannak. Priwina az L-alakú sziget déli nyúlványán egy erődített udvarházat hoz létre, amit egy széles, mély erődítési árokkal és annak földjéből emelt sánccal választ el a sziget többi részétől. Az udvarházhoz vezető út mellett Keresztelő Szt. János tiszteletére emelt első fatemplom a helyi pogány népesség megkeresztelésére szolgált. Ennek közelében, a sziget középső részén emelik 853-855 táján a Szt. Adorján tiszteletére épült háromhajós, félköríves szentélyzáródású, folyosókriptás zarándoktemplomot. A 2000. év óta konzervált állapotában látható épület legközelebbi analógiái a szászföldi Corvey, Halberstadt, Hildesheim és Vreden templomaiban fedezhetőek fel. A hatalmas méretű (30 x 16 m) és egységes rendszer alapján tervezett (34 cm-es Karoling-láb) építmény művészi kivitelének magas szintjét a figurálisán festett díszű üvegablakok, a faragott oszlopfők és szentélyrekesztő korlátok töredékei, továbbá a korszak eddig ismert legnagyobb harangjának agyag öntőmintája is jól jelzik. A főtemplom mártírtiszteletre épülő programja az egész keleti peremterületen egyedülálló, miáltal Pannónia éppen olyan része lett a birodalmi egyháznak, mint annak többi területe. A mártírsírt felkereső zarándoksereg hitben való elmélyülését segítő szerzetesek a zarándoktemplom nyugati homlokzatához csatlakozó kolostorban éltek, míg az érsek és kísérete számára a templomtól délre két hatalmas méretű emeletes fa palotát emeltek, az egész körzetet (civitas) pedig egy kocsánytalan tölgyfákból bárdolt, gyilokjárós palánkfal választotta el a sziget többi részétől. A mosaburgi grófság nemeseit rokoni, családi szálak kötötték a frank, bajor és a környező területek szláv arisztokráciájához. A várszigeti központot körülölelő szigeteken (ZalavárRécéskút, Zalaszabar-Borjúállás sziget) Karoling curies mintájára épült udvarházaikban impozáns méretű magántemplomokat építettek, melyeket a salzburgi érsekek szenteltek fel. A templomokat övező temetőkben csak ennek a szűk előkelő rétegnek a nőit temethették el a kiemelkedő ötvös ismeretekről tanúságot tevő ékszerekkel, a férfiakat pedig a rangjelzőnek számító sarkantyúgarnitúrákkal, míg a többséget a keresztény előírásoknak megfelelően mindenféle viseleti tárgy és ékszer nélkül helyezték nyugalomra. A mosaburgi központot és a nemesi udvarházakat kiszolgáló, speciális szolgáltatásokat nyújtó szolgálónépek a távolabbi szigeteken és a Zala menti dombhátakon települtek le (Balatonmagyaród, Garabonc, Nagyrécse, Esztergályhorváti, stb). Sírjaikat a szegényesebb viseleti tárgyak és a még gyakran felbukkanó pogány temetkezési szokások jellemzik. A pápaság és a császárság közt a 9. század közepétől egyre erősödő hatalmi harcnak Cyrill és Method térítő tevékenysége révén térségünk is részese, Mosaburg pedig rövid időre a pannóniai érsekség székhelye lesz. A mosaburgi grófság korabeli művelt Európába tagolódásának a folyamatát a 10. század elején a honfoglaló magyarok szakítják meg. Szőke Béla Miklós