Straub Péter szerk.: Zala megye régészeti kincsei : válogatás a legszebb leletekből (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)

Keszthely-kultúra

Keszthely-kultúra A régészeti szakirodalomban Keszthely-kultúra néven szereplő anyagot Lipp Vilmos és Csák Árpád 1879 és 1901 közt Keszthelyen, Fenékpusztán és Alsópáhokon feltárt több mint ötezer temetkezésének hányatott sorsú leletanyaga alapozta meg. A kezdeti félreértések után ennek a teljes összefüggéseiben kizárólag Keszthely mintegy harminc kilométeres körzetében jelentkező kultúra avar kori datálása ma már kétségtelen, eredetét és etnikai összetételét illetően azonban még számos kérdés vár megoldásra. A sajátos kultúra legkorábbi és leggazdagabb temetkezései a fenékpusztai késő római erőd belsejéből (ókeresztény bazilika, horreum), valamint annak közeléből ismertek (déli erődfal előtti temető, Pusztaszentegyházi-dűlő). Mivel egész Európában alig találni az 5-6. századi továbbélő római népesség régészeti leletanyagában keltező értékű lelettípust, így ennek hiányában egyelőre Fenékpusztán is inkább csak feltételezhető a romanizált lakosság egy részének helyben maradása és így szerepe a Keszthelykultúra kialakulásában. A 6. század utolsó harmadától hirtelen nagy mennyiségben feltűnő, változatos eredetű nemesfém ékszerek kapcsán a kutatás éppen ezért heterogén bevándorló népcsoportokkal, illetve nagyon széles kulturális- és kereskedelmi kapcsolatokkal is számol. A különböző germán (bajor, alemann, frank, szász, langobard) és egykori provinciális területek ékszereit pannóniai hagyományokkal ötvöző kultúra hagyatékának korai időszakát a bibliai témájú korongfibulák, a kisméretű kosaras fülbevalók és a dísztűk teszik egyedivé, amit gyakran szemes gyöngyökből álló színes nyakláncok egészítenek ki. A legrangosabb férfiés női temetkezések sok esetben kövekkel körberakott, esetleg kamrasírjaiban olyan pompás ötvöstárgyak sorát találni, melyek a Meroving kori elit temetkezéseiben bárhol megállnák helyüket, a késő antik eredetű ékszerek pedig párját ritkító gazdagságban jelentkeznek Fenékpusztán. A vezetőréteg és kísérőnépének temetkezései az erőd környezetében a 630-as években talán az ekkor lezajlott avar belpolitikai viszály miatt azonban megszakadnak, hosszabb folyamatos használatot csak a távolabbi, illetve az ezt követően nyitott temetők mutatnak. A 7. század második felétől a közösség elveszítette korábbi kiemelt státusát, amit jól tükröz a nemesfémékszerek hirtelen eltűnése. A több száz kései fülbevaló, tű és karperec közt egyre kevesebb ezüst példányt találni, aranyat pedig már csak elvétve. Etnikai önállóságukat azonban sikerült megőrizniük, bár az egykor sokszínű divatcikkekre épülő öltözéket felváltó uniformizálódó viseletet már csak bizonyos ékszertípusok egyre nagyobb méretű bronz változatai jellemzik, ami újdonságként a kígyófejes karperecek viseletével egészül ki. A keresztény hitét évszázadokon át hűen megőrző népesség az avaroktól az idővel egyre szorosabb függés ellenére sem vette át az állatáldozat szokását, de még csak fegyvert vagy kerámiát is alig találni sírjaikban. Feltehetően erről az évszázadokon keresztül nagyon erősen vallásos közösségről számol be a Kr. u. 796. évi Duna-menti püspökkonferencia is, akik a későbbi térítések hatására végleg feladva tradicionális viseleti tárgyaikat az avarokkal együtt fokozatosan beolvadtak a Zalavár központtal szerveződő frank grófság népeibe. Straub Péter