Horváth László - Frankovics Tibor szerk.: Régészeti feltárások az M7-M70 autópálya Zala megyei nyomvonalán (Zalaegerszeg, 2008)
M 7
76 Rigyác - Csikény-dűlő (kelet) 2001. október 01. - 2002. augusztus 23. 2005. szeptember 28. - december 02. A megelőző régészeti ásatás során összesen 519 objektumot bontottunk ki, ebből 35 rézkori volt, a többi pedig római kori. A lelőhelyből mindösszesen 19.330 m 2-t tártunk fel. Az autópálya nyomvonala kelet-nyugati irányban szeli át a feltárt észak-déli irányú dombot. A középső rézkori gödrök a domb tetején, a 2^4. századi, római kori falusias jellegű település részlete, pedig a domb alján, közel a patakhoz helyezkedett el. A feltárt 35 rézkori (Furchenstich kultúra) gödör az autópálya nyomvonalának ENy-i szélébe esett. A terepviszonyok alapján bizonyos, hogy ennek a településnek a központja északabbra, az abszolút dombtetőn lehetett, amely már kiesik a leendő autópálya nyomvonalából. A domb alján kizárólag a római kor objektumai és leletei kerültek elő. Jellegüket tekintve: gödör, cölöplyuk, tűzhely, fazekas kemence. A jellegzetes római kori kerámialcletek (szürke kerámia, dörzstálak töredékei, terra sigilláta töredékek), edénytípusok mellett néhány kisebb üvegdarab is előkerült. Jelentős az előkerült fémanyag is. Az egyik gödörben fibulát, egy mély gödör alján pedig fazekak, tálak csoportját, vaseszköz töredékeit találtuk meg. Négy római érmet is találtunk, ezek közül az egyik ezüst. Annál is fontosabb ez, mert a patakparton az objektumok nem csak egy rétegben kerültek elő. A dombon munkálkodó erózió itt vastag, (nagy felületen 2,02,5 m átlagos mélységű) fekete, leletekben gazdag réteget halmozott fel. Az itt dokumentált objektumok szintezési adatai, a kerámialeletek alapos elemzése, és a négy római érem együttesen talán a finomabb kronológiai különbségekre is rávilágít majd. A feltárás információval szolgált az évezredek alatt megváltozott klimatikus viszonyokra is. Míg a rézkorban élt emberek a dombtetőn laktak, addig a római kor klímája jóval szárazabb lehetett. 2005. szeptember 28-án kezdtük meg a megelőző régészeti feltárást a pótkisajátítási és nyomvonal korrekcióval érintett területen. A munka december 2-án ért véget. Sikerült az egész felületet feltárnunk. 12.170 m 2-en 267 objektumot ástunk ki, dokumentáltunk. A feltárás az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult. A patakparton vastag római kori eróziós réteg mutatkozott, ennek jó részét kézi erővel ástuk le. A lehumuszolt felület teljes egészét régészeti objektumok fedték, a patakpart közelében kibontott objektumok kivétel nélkül római koriak voltak. A dombtetőn, ahogy az a korábbi két feltárás alkalmával is kiderült, rézkori településrészletet, gödröket tártunk fel. A római kori települést a reprezentatív fémleletek alapján a II—III. századra datálhatjuk. A feltárandó terület ENy-i sarkában, a korábbi rézkori gödrök közelében is kerültek elő újabb foltok. A kerámia anyag, többek között egy díszített kis edény alapján, a Tűzdelt Barázdás Díszű Kerámia kultúrájának népességéhez köthetjük az itt előkerült településrészletet. Ásatásvezető: Száraz Csilla