Kovács Zsuzsa: Göcseji Falumúzeum. Kiállításvezető (Zalaegerszeg, 2008)
8. KÁVÁSI HÁZ A festett oromzatú boronaház a falumúzeum legelső épülete. A család, akié volt, új házat akart építeni, ugyanis a kémény hozzáépítésén kívül a régi boronaház tovább már nem volt modernizálható. A múzeum akkori igazgatója, Dr. Szentmihályi Imre már 1952-ben, első gyűjtőútjai egyikén felfedezte az egyedülállóan díszített, szép oromzatú házat, amit 1959-ben sikerült megvásárolnia a múzeum részére. .. ; mm A porta, amelyben a ház helyet kapott, a bemutatás szerint egy módosabb család lakhelye. Erre utal az udvaron álló pálinkafőző kunyhó, hiszen csak azok a gazdák tudtak saját pálinkafőzőt fenntartani, akiknek volt elég gyümölcsük ahhoz, hogy azt gazdaságosan ki is főzhessék. A gazda vagyoni helyzetét mutatja az udvaron lévő több helyiségből álló istálló is, mert jelzi, hogy a gazda több ló és marha tartását is megengedhette magának. Csak a vagyonosabb falusiak építhettek olyan hatalmas pajtát, mint ami ezen a portán áll. Ebben elfértek a nagyobb gazdasági eszközök és az állatok etetését szolgáló takarmány is. A lakóház egy szobából, konyhából és egy kamrából áll. A szoba berendezése díszes, ünnepi szobabelsőt mutat, hiszen az elképzelt jelenet szerint lánykérők érkeztek a házhoz.