„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Csertán Ferenc: 20. századi zalai történet

CSERTÁN FERENC Tisztjeink állig felfegyverkeztek, és statáriumot hirdettek. Sorsunk további alakulásában döntő motívum volt, hogy a régi MUSZ-os gárda már nem volt együtt. Egy évvel korábban egy ilyen helyzetben azonnali zendülés tört volna ki, annak minden következményével. így azonban meglehetősen tehetetlenül néztük az eseményeket. A kb. 95 fős századoknál 8-9 öreg MUSZos volt. A többiek nagy százalékban családfenntartók, vagy fegyveres alakulatokhoz más - de nem politikai - okokból alkalmatlanoknak minősítettek, nem voltak partnerek ilyen akciókra. így meg kellett elégednünk a drukker szerepével. Egyébként a történelem nagy kihívásai is rögtönzött helyzetekből adódnak, ami ellen az egyén nem sokat tehet. Mint örvény a falevelet, úgy sodorja az embereket élet és halál mezsgyéjére. Nekünk ott Komlón nem adatott meg, hogy nagybetűs fe-jezetet írjunk a szabadságharc történetéhez. Van viszont egy motívum, amelyet a mi ismereteinkkel lehetne magyarázni, de érdekes módon egyetlen önéletrajzban vagy élménybeszámolóban sem fedeztem fel. Mi úgy tudtuk, hogy a budapesti Kilián laktanya MUSZ-os laktanya volt, és valószínűleg 1956 őszén ugyanolyan vegyes legénységgel még mindig a „munkaszolgálatos" dandárhoz tartozott. Maiéter Pál, mint már korábban is említettem, a MUSZ-osok országos parancsnoka volt, és nem véletlenül került a Kiliánba. Az is egyértelműen magyarázható, hogy miért volt kezdeti bizonytalankodás - amit Pongrácz Gergely panaszként említ meg

39 -, és mi volt a belső oka annak, hogy a laktanya végül is átállt a felkelőkhöz. Azt, hogy kik maradtak ott harcolni, egy pillanatra sem tartom kétségesnek. Amennyiben feltételezésem helytálló, akkor viszont hozzá kell azt is tenni, hogy olyan kiskatonák voltak, akik a körúti srácokkal egyidőben láttak először fegyvert.

40 24-én este műszakba indítottak minket. Tiszti kísérettel és megfelelő „lelki fröccsökkel" ellátva, miként is kell viselkednünk, ha az „ellenség" provokálni találna minket. A bányában még zavartalanul folyt a munka. Az emberek magatartását a döbbent csodálkozás és visszafogottság jellemezte. Egyszerűen nem akarták elhinni, hogy ilyesmi lehetséges. A mozdonygarázsokban, ahol a gépek műszak eleji kezelése mindig egy kis kaszinózással járt, már élénken tárgyaltuk az eseményeket. A 25-én reggeli kiszállás után folyamatosan rádiót hallgattunk. Az volt a benyomásunk, hogy a diktatúra felülkerekedik. 25-én este ismét műszakba mentünk. A közhangulat 24 óra alatt forradalmivá változott. A Pécsről bejárók izgatottan mesélték az ÁVH ottani tetteit. A munkahelyi rend felborult, senki nem dolgozott. Weiss bácsi, a Komlóra deportált öreg sváb mozdonyvezető könnyezve borult a nyakamba: „Ferikém, 39 Ld.: Pongrácz Gergely: Corvin köz - 1956. Bp. 1989. 250 p. 40 1956-ban a budapesti Kilián laktanya a Katonai Műszaki Kisegítő Alakulat laktanyája volt, ahol a legénység egy része még „öreg" musz-os katona volt, azonban az alakulat újabban bevonult „építő" katonái sem kaptak fegyveres kiképzést. 80