„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)
Csertán Ferenc életrajz
1993-ban előnyugdíjba küldték. Azóta a kárpótlás során szerzett birtokán mezőgazdasági vállalkozó. Csertán Ferenc 1993-ban a Hitel című folyóirat pályázati felhívására írta meg a komlói szénbányában töltött katonaévei történetét, amely azonban akkor nem jelent meg. Később tovább folytatta élettörténetének feldolgozását; megírta emlékeit a Kádár-korszak hétköznapjairól egészen a rendszerváltásig, sőt forrásokra és a családi hagyományokra alapozva feldolgozta a Csertán család történetét is. Az elkészült kézirat egy példányát a Göcseji Múzeumnak ajándékozta. Visszaemlékezéséből az 1945-1956 közötti időszakra vonatkozó fejezeteket, mindenekelőtt a munkaszolgálatos évekről szóló alapos és részletes szakaszt közöljük, amely nemcsak a bányában katonai szolgálatukat töltő - származásuk miatt megbélyegzett - fiatalok nehézségeit, megaláztatásait tükrözi, hanem hitelesen mutatja be a korabeli abnormális bányaművelési eljárásokat, a munkaszervezést, a feszített öt éves tervek erőszakos végrehajtását, a „széncsata" hétköznapi valóságát. 54