„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Egy diáklány megpróbáltatásai. Interjú Tirpák Endréné, Hári Margittal

INTERJÚ TIRPÁK ENDRÉNÉ, HÁRI MARGITTAL pont a mi házunkban helyezték el. A Pénzügyőrség házába, mert ott is megszűnt a pénzügyőrség. Mikor kerültek vissza Zalába? Amikor Szécsényben is megszüntették a pénzügyőrséget, a férjem választhatott, vagy Miskolcra, vagy Mohácsra kerül. Egyik helyre sem akartunk menni, Pesten kértük, hogy Zalába helyezzenek bennünket. A két gyerek miatt is valamennyire tolerálták a kérésünket. Egerszegen nem volt hely, átmenetileg Szentgrótra kerültünk, majd Letenyére. Amikor az egerszegi pénzügyőrség parancsnoka nyugdíjba ment, akkor felajánlották Endrének, hogy jöhet ide. Én a letenyei után az egerszegi nagypostán helyezkedtem el. Mindig arra vágytam, hogy csak még egyszer Egerszegre kerülhessek! Mikor ez megtörtént, úgy éreztem, hogy végre otthon vagyok. Ennek már harminc éve! Meg kell még valamit kérdeznem! A forradalom leverése után készült zalai fehér könyvben olvastam, hogy az édesapja részt vett a forradalom bagodi eseményeiben, sőt az események egyik szervezője volt. Ezzel kapcsolatban mit tud? Semmit! Ez nem igaz! Apukámnak az iskolaállamosítás ügye akkora lecke volt, hogy azt mondta, soha többet semmibe nem szól bele, semmiben nem vesz részt, sehova nem megy el. És ehhez tartotta magát! Az 56-os forradalomban sem vett részt. Anyukámmal együtt annyira vigyáztak, ha szóba került a politika, mindig azt mondták, „Hagyjuk azt!" Nekik elegük volt belőle, az ő életüket tönkretette. Mindkettőjükét. Anyukám idegileg teljesen lerobbanva került haza a börtönből. Apukám, szegény sokáig járt az orvoshoz, mire a fogait helyrehozták. Nekik ez olyan trauma volt, hogy soha többet semmibe nem tudták belevonni őket. Margit néni! Hogy gondol ma vissza ezekre az évekre? Sokszor eszembe jut, hogy is bírtam ki. Mert rettenetes volt! A vallatás, a börtön, az internálótábor... De arra is gondolok, ha lehetne, választanék-e magamnak másik életet? Nem! Mert a borzongás mellett egy jó érzés is elfog. Hogy helytálltam! Minket még olyan szellemben neveltek, nemcsak az iskolában, hanem otthon is, hogy nem ismertük a kétszínűséget, a hitünk megtagadását, azt, hogy a vallásunk, a hitünk ellen egy szót is szóljunk, s vállaltuk a következményeit is. Ezért nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel tudok végignézni az életemen. Nem tettem semmi olyant, amiért szégyenkeznem kellene! Már csak egyetlen kívánságom van, hogy egyszer eljussak a Terror Házába! Úgy előttem van az a hosszú pince, amelyik az udvarról nyílik! Tudom, hogy rengeteg fénykép van a falon, vajon megismerném-e magamat? Mert akit egyszer ott lefényképeztek, annak mind ott van a fényképe. Engem Bagódhoz, a szülőfalumhoz ma már sem a régi házunk, sem senki nem köt. A templomba néha vágytam, de ha bementem, azonnal rosszul lettem. Nem bírtam ott megmaradni. Pedig annyira a szívemhez nőtt! 50