„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Illés László: Emlékezés múlt időkra

ILLÉS LÁSZLÓ Innen jártak el dolgozni Pestre, apám egy asztalosműhelybe, anyám pedig egy üzemi konyhára. De lelki békéjüket sohasem találták meg többé. Apámmal véletlenül éppen a forradalom napjaiban, juttatott földjei ügyében lent jártunk Szíjjártóházán, de Lentiben semmit sem tudtunk elintézni, mivel ott is éppen akkor bontakozott ki a forradalmi mozgalom, a hivatalokban nem találtunk senkit. Két hétig voltunk lent a faluban, apám nővérénél laktunk. Az ottaniak természetesen felzaklatva élték meg ezeket a napokat, a rádióból hallgatták a pesti eseményeket. Az említett párttitkár mindenesetre elmenekült a gáborjánházi erdőbe, és csak november 4-e után került elő. Apám 1957-ben is felkereste faluját, de éber ellensége, a nevezett párttitkár rendőri kísérettel távolíttatta el újra szülőföldjéről. A Lenti-i Járási Hivatal pedig írásban értesítette, hogy „ellenforradalmi" tevékenysége miatt földügyével a továbbiakban nem foglalkoznak. A párttitkár tehát nyugodtan használhatta tovább apámnak a földosztáskor juttatott földjét. Apám ezután már soha többé nem tette be lábát a faluba, amely kitaszította őt. Megkeseredve halt meg 1962-ben; anyám 21 évvel túlélte őt, most mindketten a dunaharaszti temetőben, idegen földben nyugszanak, távol szülőföldjüktől. Talán érdekli e krónika olvasóját, mi lett gyermekeik sorsa? Bátyám 1945 júliusában Pesten egy rejtélyes szerencsétlenség következtében meghalt, most ő is Dunaharasztiban van eltemetve. Én a lenti-i polgári iskola, majd a zalaegerszegi gimnázium elvégzése után - ahogy már említettem - Pestre kerültem, és a Györffy István kollégium tagjaként egyetemre jártam. 1951 tavaszán kezdődött - a szüleimmel történtekre és saját „cselekményeimre" hivatkozással - az én „ügyem", amit Békéi Józsefné egyetemi párttitkár és Kékes Andor tanulmányi osztályvezető asszisztálásával Berzsák Béla és Hrabecz József egyetemi hallgatók (a valóságban az ÁVH ügynökei) intéztek. Az egyetemet terror alatt tartó Berzsák testileg is nyomorék volt, lelki eltorzulása talán erre vezethető vissza. Furcsa módon „segédje", Hrabecz is, őt a salgótarjáni üveggyárban érte egy baleset, egész arca egy összeégett sebhely volt. Róla mesélte el nekem Mátrai László a filozófia tanára, az Egyetemi Könyvtár későbbi igazgatója, hogy amikor egy órán a felvilágosodásról, a Nagy Francia Forradalomról beszélt, felugrott a padsorokból egy bizonyos Brabecz (sic!), és emelt hangon kioktatta a profeszszort: Nagy Forradalom csak egy volt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom! Képzelhető, milyen légkör uralkodott akkor az egyetemen. Én akkor a nyelvi intézetek bizottságának elnöke voltam. Berzsák egy alkalommal felszólított: állítsak össze egy 10-12 főből álló listát az államvizsgák előtt álló német szakos hallgatókról, akiket soron kívül el kell távolítani az egyetemről. Ezt kategorikusan megtagadtam. Ezt követően, megalázó és megfélemlítő procedúrák, kihallgatások és fenyegetések sora után, közvetlenül államvizsgáim előtt az egyetemi fegyelmi bizottság - mint a néphatalommal szemben ellenséges elemet - kizárt az ország összes egyeteméről. Visszaemlékezem erre a fegyelmire: mint vonult 28