„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Czeglédi Edit: Naplótöredék 1956-ból

CZEGLÉDI EDIT Zsuzsa és Babi mindvégig velem maradtak, és nagyon biztattak. Svetics azt mondta, hogy a negyedikes fiúk szerint én voltam a legesélyesebb. Persze, ők ajtón kívül hallgatták, és nem látták, mennyire remegtem. A zsűri igen nehezen döntött, legalább egy óra hosszat vitatkoztak. Első helyezett Óbiró Éva lett (negyedikes) én pedig a második. Most olyan boldog vagyok! Ma Vörös Erzsi behívott a IV. osztályba, hogy szavaljak nekik. Nagyon megtapsoltak, s mindenki gratulált. 1956. június 29. Már hetek óta állandóan esik az eső. Megint szűk esztendő elé nézünk, mert tavasszal a gyümölcsfák elfagytak. A Duna áradásakor is nagy károkat szenvedtünk. Azt mondják, az atomrobbantások miatt változott meg az időjárás. A tél hideg és hosszú volt, tavaszról az idén beszélni sem lehetett, nyár pedig talán nem is lesz. Jókaitól egy elbeszélés kötetet olvasok Árny képek címmel. Nekem különösen a Remete hagyománya tetszett. Az író maga mondja el, hogyan találkozott a remetével. Amikor egy erdőben kirándult, váratlanul nagy vihar támadt és valami kis kunyhóba menekült, ahol egy embert talált. Hiába beszélt azonban a mozdulatlan házigazdához, az nem szólalt meg. Amint elállt a vihar, Jókai búcsúzóul kezet akart fogni vendéglátójával, de az abban a pillanatban hamuvá változott. A halottról azt tartották, hogy soha senkivel nem beszélt, senki nem tudta róla, honnan jött, hová tűnt. A remete írásai megmaradtak. Mélyenérző ember lehetett, aki magányában sok érdekes dolgot irt. A remete azt mondja az emberekről, hogy azok a föld mészárosai, mind kegyetlenek. Az emberek durvaságát, aljasságát különböző megtörtént esetekkel bizonyítja. Egyszer például egy emeletes ház égését látta. Fentről csecsemősírás hallatszott. Egy bátor ember bemászott az ablakon, de nem a gyermekért, hanem, hogy a zsebeit kincsekkel telerakja. Hatalmas vihar volt a tengeren, s egy hajó mindenestül elsüllyedt. Egyetlen ember úszott a haragos habokban és sírva kérte a tengert, hogy segítse, mert otthon apró gyerekei várják. A tenger, amely szívtelen, lélektelen lény, megszánta, s a hajótörött partra ért. Ott viszont az emberek, akiknek van szívük, lelkük, megették a magukhoz hasonló hajótöröttet. Hát ilyenek az emberek! Egyszer azt álmodta a remete, hogy megfagyott a Föld. Az ember min128